5.rész - Friend zoned

/YoonGi pov/

Nem hagytam túl sok szünetet a mondandóink között, ezért érdeklődni kezdtem.

 - Na, és mi a helyzet TaeHyunggal? - levette fejét vállamról és elkerekedett szemekkel bámult rám.

 - Mégis mi lenne? Tudod, hogy én nem... - elmosolyodtam. - Az a gyerek meg...

 - Tudom persze, de megváltoztál egy részben már most. Emlékszem, hogy mondtad, megpróbálod elrejteni, hogy kik iránt is vonzódsz, de úgy érzem, ez túl jól sikerült. Nana, érzel valamit TaeHyung iránt? - e kérdésem után arca gondolkodóba esett.

 - Ideje lenne aludni, nem? - próbált talán kibúvót keresni a kérdésem alól, de tudtam, nem akar válaszolni.

 - Nem menekülsz a válaszadás alól, Nana. Ismerlek és tudom, hogy úgysem aludnál még, sőt szerintem tegnap sem aludtál, ahogy ismerlek - fogtam vissza, nehogy felálljon mellőlem.

 - Új helyeken eleinte nem tudok aludni, te is tudod, majd hozzászokok. A válaszom pedig nem, nem érzek semmit, akár neki is megmondhatod, ha akarod. Amit pedig láthattál ma, az csupán a kibékülés jele, mert ő nem akar... haragban... lenni - utolsó szavait kissé lelassította, nagyobb szüneteket tartott köztük és újra kutatni kezdett emlékeiben tekintetéből ítélve.

 - Ahj, Nana, te még azt sem tudod, hogy mi történik körülötted, ugye? - nevettem el magam, majd elrugaszkodtam a földtől. - A lényeg, hogy te nem érzel abszolút semmit, igaz?

 - Ha TaeHyung még fent van, mondd meg neki, hogy amúgy nem komolyan gondoltam, amiket a fejéhez vágtam, csupán kicsit felidegesített.

 - Idegességünkben mondhatunk olyan dolgokat, amiket nem is úgy gondolunk, Nana, nyugi - felsegítettem őt is a földről, majd átöleltem. - Megmondom neki.

 - Köszönök mindent, mindig olyan bölcs vagy - suttogta. - Jó éjt - elköszönt, majd becsukta ajtójukat maga után. Visszakullogtam az én rezidenciámra, és mivel még ébren találtam TaeHyungot szóba elegyedtem vele.

 - SeoNa azt üzeni, nem komolyan gondolta a dolgokat, amiket mondott neked, csak ideges volt - huppantam le ágyamra, az pedig rugózott egyet alattam.

 - Szóval nála jártál - szólalt meg kis idő múlva nyöszörgős hangon, amint felkelt ágyáról.

 - Jah, és azt is mondta, hogy nem érez semmit irántad - dőltem puha párnámra.

 - Ez mégis hogyan jött témába nálatok? - hümmögtem egyet megvonva vállamat, aztán kis csend után újra megnyitotta szócsatornáját, miközben leoltotta a lámpákat. - SeoNa tényleg nem érez semmit irántam? - dünnyögött hanyatt vágva magát ágyára. Nem volt már elég energiám megszólalni, ezért ismét hümmögtem egy igent válaszul. - Tudtam végül is.

 - Na, ide figyelj, TaeHyung - ültem fel lendületet véve kidörzsölve annyira az álmosságot szemeimből, hogy monológom végig folyamatos legyen. - Nem akarom, hogy ezen rágódj egész éjjel és ne aludj semmit. Ha tényleg kíváncsi van a válaszára már két nap után, szerintem veled valami baj van. Egy lány nem fog fülig beléd szeretni két nap után, főleg nem egy olyan, mint ő. Szóval kérlek ne sóhajtozz nekem ilyeneket egész álló éjjel, rendben? Rendben. Jó éjt! - nem felelt semmit kirohanásomra, aztán már ha mondott is volna valamit se hallottam volna meg, miután lecsuktam szemem redőnyeit.

Nem aludtam valami fényesen és nem is túl sokat. A szobánkban napközbeni meleg levegő estére benn ragadt, így csupán forgolódtam. Az első rendes tanítási napon pedig nyúzottan keltem mindenki örömére. A nyúzott YoonGi, nem jó YoonGi.

Felültem az ágyban, szobatársam hűlt helye mutatkozott előttem, nagyot sóhajtottam, gondoltam, valami baromságot eszelt ki talán az éjjel. Úgy érzem, hogy olyan lesz év közben, mint valami óvodás, akire mindig figyelni kell, hogy ne csináljon marhaságot. Megmosakodtam a fürdőben és átváltottam ruhámat egy kényelmes napközbeni öltözékre, majd a telefonom órájára néztem, ami még csupán reggel ötöt mutatott, ami még nekem bőven hajnal, azután a telefonom elveszett farmerom mély zsebében. Aztán felfedező útra indultam, hogy megtaláljam az elveszett TaeHyungot. Nem is kellett túl messzire mennem, mivel egy kávés automata melletti padon ücsörgött Nanával, mindketten még pizsamát viseltek.

 - Reggelt, fiatalok! - léptem eléjük. - Aludtatok egyáltalán valamit? - vettem észre táskás szemüket.

 - Én megyek is felöltözni. Az órán találkozunk - suhant el mellettem SeoNa, mint valami vadnyúl, akit kergetnek.

 - Szóval, TaeHyung - leültem szobatársam mellé. - Kiderítetted, amit a kis buksid óhajtott megtudni. Mit csináltál te az éjszaka? - elgondolkozó fejet vágott, majd szólásra nyitotta száját.

/TaeHyung pov/

 - Jó éjt! - dőlt vissza vízszintesbe YoonGi, kicsivel később már csupán egyenletes szuszogását hallottam. Nem akarta, hogy a SeoNa témán rágódjak, de mégis, mint valami rossz sláger, a fejemben maradt. Aztán elhatároztam, hogy megkeresem a fejemben járkáló lány szobáját.
Ösztönösen mentem a tizenhetes számú ajtó felé, mintha valami erő húzott volna ahhoz a fafelülethez. Halkan bekopogtattam azt, éppannyira, hogy csupán az ébren levők hallják meg odabent ilyentájt.

 - Engem mindenki most tud megtalálni? - megrázva fejét nyitotta ki az ajtót SeoNa, és megkönnyebbülés ült ki rám, hogy jó ajtót választottam.

 - Beszélhetnénk? - tértem a lényegre.

 - Mondd, mégis miről akarsz beszélni - becsukta maga mögött az ajtót, hogy szobatársa nyugodtan pihenhessen és karjait maga előtt összefonva várta a mondanivalóm.

 - Sétáljunk - mutattam magam mögé, mire sóhajtott egy kört leírva szemeivel, azzal elindultunk a folyosón végig. - Nézd, YoonGi átadta az üzenetet, de szeretném tőled is hallani a dolgokat személyesen. Tényleg nem komolyan mondtad azokat ma? Mert eléggé annak tűnt.

 - TaeHyung, egy részben az igazságot mondtam, amit gondolok, de nem kellett volna a fejedhez is vágnom mindet. Viszont utána te is a megdobáltál pár mondattal, szóval szerintem kvittek vagyunk - tette lassan egymás után lábait.
 - Még valamit meg akartam kérdezni - rám nézett, várta kérdésem. - Inkább csak érdeklődés - megköszörültem torkomat, mielőtt még kinyögtem volna. - Mesélnél a családodról - valójában nem ezt akartam, de arra tudtam a választ, mivel YoonGinak igaza volt, SeoNa nem fog megkedvelni két nap alatt.
 - Most komolyan azért jöttél át este tizenegykor, hogy a szüleimről kérdezz? Ugye nem akarsz hülyének nézni, TaeHyung - felhúzta szemöldökét, majd elnevette magát. - Hát jól van - vett egy mély levegőt és belekezdett a kis történetébe. - Anyám mióta életet adott nekem soha nem mondta el, hogy pontosan, miért húzza rám minden egyes alkalommal a száját. Ezért, hogy ne legyek az ő útjában, szinte az egész gyerekkorom apám mellett töltöttem el, nem váltak el, csupán mindig mentem vele, ha a városba ment és ilyenek. Viszont ahogy láttam, anyám nem is bánta, hogy távol vagyok tőle. Aggódott értem, persze, mikor buliba mentem, de soha nem volt igazi anya-lánya kapcsolat közöttünk, akárcsak a filmekben. Ugyan hiányzott, hogy nincs mellettem és rengeteg lányos dolgot a közeli lány barátaimtól kellett megtanulnom, de biztos nem olyan lettem, amilyen gyereket akart magának. Mindig füllentett nekem egyes tetteiről, még akkor is, ha amúgy tudtam az igazságot. Még el sem jött velem az egyetemre az első nap, apummal és YoonGival jöttem.
 - Van annál rosszabb is, SeoNa, ha egyik szülőd sem jön el veled, mert fontos dolguk akadt hirtelen a munkahelyükön - nevettem el magam kínomban.
 - Úgy érzem, neked rosszabb a helyzet.
 - Nem is tudom. Mindkettőjüknek a munka lett fontosabb ebben a pár évben. Előtte nyaralásokon vettünk részt közösen és nem csak az üzleti út volt az ürügy, hogy együtt mozduljunk ki. A második ilyennél már el sem mentem velük, mikor európai üzleti útra mentek, mert az elsőből ítélve ugyanúgy egyedül lettem volna.
 - Vannak barátaid, akikkel lehettél, míg szüleid távol voltak? - egy kávéautomata mellett sétáltunk el, aminek fénye bevilágította a folyosó egy szakaszát. - Üljünk le ide - javasolta a berendezés melletti fából tákolt padra mutatva.
 - Vannak, de fogalmam sincs, melyikőjük érdek és melyikőjük nem - vontam meg vállam, míg én is helyet foglaltam nem túl közel hozzá. - És YoonGi? Gondolom, ő nem érdekből a barátod, ahogy már mesélted, régóta ismeritek egymást.
 - Elég régóta. Általános iskolában lettünk igazán jó barátok, amikor egy osztálytársnőmet rakott helyre alsóban, aki mindig szekált. Aztán még egy középiskolába is jelentkeztünk, mert nem akartuk, hogy megessen, hogy elfelejtjük a másikat. Minden iskolai szünetben találkoztunk minden nap, vagy ha nem is tehettük, telefonon értük el egymást. A felnőtt ismerősök mindig azt emlegették, mennyire össze vagyunk nőve. Viszont én nem így mondanám, csupán találtam egy embert, akiben megbízhattam bármikor már több, mint tíz éve. A középiskolában azt hitték, egy pár vagyunk, mikor látták, már ismerjük egymást. Igazából már vallott nekem szerelmet egyszer YoonGi, de csakis egyszer. Nem akartam elrontani a barátságunkat, szóval nem történt semmi köztünk.
 - Csináltál olyat, hogy volt barátod, akiről ő is tudott? - érdeklődtem tovább ebben a témában, ha már így részletezni kezdte.
 - Nem, nem volt. Tudom, hogy kegyetlen lettem volna, ha elfogadom az ajánlatokat anno több fiútól. Mert amúgy eléggé sokan követtek, mint a pincsi kutyák, ugyanis már általános óta ki van szőkítve a hajam és valamiért előbb felfedeztek engem ezáltal az osztály, illetve az évfolyam férfiúi - elnevettem magam arckifejezésén. - Nekem volt egyedül festett hajam, ne nevess - mutatott felém ujjával. - TaeHyung, gondolkodtam - jelentette ki témát váltva.
 - Juj, akkor baj van - nevettem el magam ismét kicsit halkabban.
 - Fogd be - vette a lapot és nem besértődött. - Nagyon jó érzés, hogy elmondod nekem ezeket a dolgokat a családodról, barátaidról, és jó érzés az én dolgaimat is elmondani neked. Tudom, nem azért mondtad, hogy sajnáljalak, de mégis kicsit rossz érzés nekem az állapotod. Azt mondtad, hogy nem tudod, mely barátaid érdekek. YoonGi nem lesz az, ezt tudom és... - tartott egy kis szünetet. - én sem - felé fordítottam fejem. - TaeHyung, kezdjünk új lappal és legyünk barátok, rendben? - elmosolyodott. - Érzem és látom, hogy te nem olyan nőcsábász fajta vagy. Csakis ezért barátkozom veled.
 - Ezt most hogyan is értsem? - kerekedtek el szemeim.
 - Inkább az a fajta, aki egyet kiszemel, nem aki egyszerre többet is szédít, akármennyire is próbálod elhitetni velem és a közönséggel - húzta széles mosolyra száját. - Aztán lehet, hogy mégis nőcsábász vagy. Összekeverhető e kettő végül is - vonta meg vállait, felvont szemöldökkel néztem vissza rá. - Nincs igazam?
 - Ha a csajozós figurát veszem fel, akkor senki sem köt belém - felálltam és a zsebemben lapuló pénzből vettem egy-egy kávét magunknak az automatából, majd visszahuppanva a fa padra átnyújtottam neki.
 - Akkor tudsz te normális is lenni, de ezt miért kapom? - nézett a poharába.
 - Nem akarom, hogy elaludj itt mellettem - kortyoltam bele italomba.
 - Mi van, ha én aludni mennék a szobámba? - szájához emelte a poharát, aztán újra rám nézett.
 - Egy. Ha pihenni akarnál a szobátok rejtekében, nem ittál volna bele. Kettő. Ne tedd, mert beszélgetni akarok veled - felhúzta lábait a padra és hátradőlt.
 - Vállalod a felelősséget, ha elalszom az órán? - bólintottam, majd elmosolyodott.
 - Aranyosan mosolyogsz - jegyeztem meg, mire összeráncolta homlokát. - Neked soha nem lehet bókolni? - elfordítottam fejem.
 - Most besértődtél? - éreztem, hogy közelebb hajolt, kereste tekintetem. - TaeHyung? - visszafordítottam fejem, így arcunk között pár centi leledzett csupán.
 - Soha többé nem fogok akkor bókolni neked, jó? - egy gyors mosoly után elhúztam arcom tőle, de ő ledermedve maradt, aztán mikor visszatért a földre, köhécselve dőlt hátra a padon ismét, megmosolyogni való látványként éltem meg. - Mesélj még valamit magadról, amit nem tudok, SeoNa.
 - Napszemüvegeket gyűjtök és már kissé zavar, mikor közeledni próbálsz - monoton hangon szólalt meg, kis szünet után folytatta. - Minden évben eddig, mióta elkezdtem gyűjteni a napszemüvegeket kettőt vettem, idén még csak egyet, mivel pénzhiány állt fel a kasszámban, de szerintem abbahagyom a gyűjtést, mert nem is hordom mindegyiket. Nem erre kellene költenem a pénzt, amit keresek.
 - Ah, értem. A másik dolog pedig...miért zavar, ha közeledek feléd?
 - Mert én a... - csendben maradt egy kicsit, aztán egy nagy sóhajtás után folytatta. - Kedvellek. Tényleg. Mert rendes is tudsz lenni, de csupán barátként...kedvellek. Szóval, légyszíves hanyagoljuk az olyasfajta közeledést, okés? - leszegett fejjel ültem tovább. Beszélgettünk ugyan, de én kicsit lehangolódtam ezek hallatán. Aztán órák múlva YoonGi jelent meg előttünk már felöltözve egy rendes iskolai öltözékbe.

 - Reggelt, fiatalok! Aludtatok egyáltalán valamit?

 - Jó reggelt! Én megyek is akkor felöltözni. Az órán találkozunk - libbent el mellőlem SeoNa, követtem tekintetemmel, majd el is tűnt látókörömből a folyosójukra befordulva.

 - Szóval, TaeHyung - lehuppant mellém szobatársam, átkarolt vállam felett. - Kiderítetted, amit a kis buksid óhajtott megtudni. Mit csináltál az éjszaka? - végig pörgettem minden egyes mondatot, amit SeoNa mondott.
 - Segítened kell valamiben, de csak is akkor, ha nem fog rosszul esni neked - pillantottam rá, amitől kicsit arrébb csúszott a padon. - YoonGi, megteszed nekem, mint barát a barátnak?
 - Megijesztesz, TaeHyung. Mondd, mi lenne az - elgondolkodtam, hogy valóban kockára akarom-e tenni a dolgokat, többet között nem csupán egy ember barátságát. Az eszemre vagy a szívemre hallgassak-e vajon?


/SeoNa pov/

Szinte maratonszerűen futottam vissza a szobánkig, ahol is, miután kifújtam a sebesség okozta pulzusszám növekedésemet, felöltöztem egy normális szettbe, aztán levettem a második napszemüveget balról a vállfáról és cipőmet felvéve elindultam a nagyterem felé. Úgy véltem ott elgondolkozhatok egymagamban a dolgokon. A kétszárnyú ajtó szerencsére nyitva volt, így felfáradtam arra a lelátóra, ahol az eligazításon ültem, ugyanazon a széken foglaltam helyet. Kifelé néztem a fejemből, néha megforgattam a fejem körülnézve az üresen kongó csarnokon. Egy lélek sem tartózkodott ott rajtam kívűl. Sóhajtások tömkelegét engedtem ki magamból egy percenként és ezzel párhuzamosan a gondolatok garmadája tornyosult egyre magasabbra a fejemben. Nem, ez így nem mehet. Ez így nem lehet. Tudom, ő már most többet érez, mint barátság, csak tudnám, miért. Ő csupán egy barát számomra, nem több. Nekem ott van HyeRan. Aki még az sem tudja, hogy egyetemre jöttem. Akit én változtattam saját képemre még anno. Aki többször vallott szerelmet kapcsolatunk alatt. Akinek nem is nyíltam meg oly könnyen. Aki csupán egy dologra kellett nekem a kinézete végett. Ezzel szemben itt van most TaeHyung. Aki négy éven át az osztálytársam lesz. Aki már többször is bókolt nekem három nap alatt. Akinek könnyedén megnyíltam a hajnali órák folyamán is. Akit a barát zónába pakoltam. Aki először váltott ki belőlem olyan érzelmeket, amiket meg sem tudok magyarázni. Akitől a szívem életre kelni látszik az akaratom ellenére is.

Lehajtottam a fejem és kicsit megráztam a fejem, hogy elhessegessem egy időre az ilyesfajta gondolataimat.
Kivettem pulcsizsebemből telefonom, hogy megtudjam az időt, viszont talán kezem csúszósnak bizonyult a műanyag hátlapjának, ezért az kiesett kezemből, kapkodtam utána, hogy ne essen le, de az előre felé repült, az első sort vette célba magának. Reflexszerűen utánanyúltam, aztán elkerekedett szemekkel néztem, ahogy a készülék megállt a levegőben. Tőlem egy méterre lebegett az első sor székei felett, aztán ahogy visszahúztam karomat magam mellé, a fehér mobil követte kezem mozgását. A tenyerembe érkezett épp állapotban. Körül néztem, egy lélek sem látta a történést.
 - Ezt most próbálom úgy venni, hogy nem történt meg - gyorsan megnéztem az időt, majd a képernyő elsötétedett képernyőjére néztem. - Aludnom kéne, mert már képzelődök is - visszatettem zsebembe, majd térdemre könyököltem. - Na jó, ezt nem bírom - újra kihalásztam mobilom pulcsimból és tenyeremre tettem. Bámulni kezdtem a tenyeremen nyugvó készüléket, ami hirtelen kicsit arrébb mozdult. - Nem, nem, nem - ezúttal farmeromba mélyesztettem el a fehér tárgyat. - Hülye vagyok és fáradt, csupán beképzeltem, nyugi. Kipihenve magamat, majd letesztelem megint a dolgot - felkeltem a székből és elindultam vissza a szobába, hogy JiYeont is felébresszem.
Felráztam szobatársam álmából, aki egy nagyot nyújtózva nézett rám.
 - Nem aludtál semmit, SeoNa? Nagyon karikásak a szemeid - felült az ágyában lelógatva lábait.
 - Nem, de ezért is viszem magammal a napszemüvegemet, hogy ne kérdezzék meg ezt ötvenszer ma - mutattam fel az említett tárgyat.
 - Tudom, hogy TaeHyunggal voltál az éjjel, de ha ma este nem alszol miatta, mindkettőtöket agyonverem - csoszogott ki a fürdőbe arcot mosni.
 - Csak beszélgettem vele, JiYeon - ordítottam utána. Megnyitotta a csapot, majd szappanos vízzel frissítette fel magát kicsit.
 - Egy egész éjszakán át mégis miről lehet beszélni, SeoNa? - jött ki a helyiségből egy törölközőt markolászva. Kopogást hallottam, ezért az ajtó felé sétáltam.
 - Nem mindegy, hogy mi került témába, drága szobatársam? - kinyitottam az ajtót, az emlegetett szamár pedig előttem állt.
 - Kinyitott már a büfé, ahol friss, nem automatás kávét adnak. Hoztam nektek is - hátranéztem JiYeonra, aki elvigyorodott.
 - Nekem nem kell, idd csak meg te, TaeHyung - legyintett. - Én kialudtam magam - húzta még szélesebbre vigyorát, mialatt neki támasztotta magát a fürdőszoba ajtókeretének.
 - Én elfogadom, köszönöm - vettem el tőle az egyik papírpoharat.
 - Akkor az órán. A kettes előadóban leszünk a földszinten az első két órában - jegyezte még meg. - Sziasztok.
 - Szia - becsuktam az ajtót, aztán megfordultam. A világ legszélesebb, legkárörvendőbb vigyorát láttam JiYeon arcán.
 - Csak beszélgettem vele - utánozta hangom, amíg elkezdett öltözködni. - Én is csak beszélgetni szoktam a fiúkkal.
 - Én tényleg beszélgettem vele csak - vágtam rá.
 - Igen, elhiszem - bármennyire is próbálkoztam, nem hitt nekem, ezért inkább feladtam.

4.rész - The mirror of the soul

/SeoNa pov/

Úgy tettem, mint aki nem hallotta meg a megjegyzését és csupán megfogtam egy üres füzetet, egy tollat, a telefonomat pedig zsebembe süllyesztettem. Bezártam az ajtónkat, majd elindultunk a főépület felé.

A kollégium épületét egy hosszú folyosó kötötte össze a főépülettel, amit ablakok szegélyeztek végig, ezen sétáltunk végig, közben pedig találkoztunk JiYeon hercegével.

Tágas aulával rendelkezett a főépület, ez négyzet alakúra épített volt, ha felnézett az ember, látni lehetett a különböző szintek frissen festett kék korlátait. Négy szint nyolc lépcsőfordulóval, ha számításaim helyesek voltak. Az emeleteket minden diák gyors sebességgel szántotta végig, hogy idejében odaérjenek a teremhez, ahol megkezdhették az év első tanóráját. Már az első szinten felfedeztem szekrényeket a fal mentén, amiket a nem kollégista diákok bérelhettek ki maguknak, ha nem akarták cipelni a könyveiket minden nap.
Felértünk a második emeletre és ott a megfelelő számot kerestem szememmel az ajtók felettiek közül. Aztán a kétszázkettes számmal ellátott ajtón befáradtunk. Három ismerős arcot pillantottam meg, először TaeHyungot az ajtó felőli padsor második padjában a füzete felett firkálgatni, aztán hátrébb a negyedik sorban YoonGit és JiMint is. Először nem értettem a helyzetet, hogy miért nem egymás mellé ültek, aztán lenéztem a fehér felületekre, amin egy kis rézszínű táblácska díszelgett.
 - Névsor szerint kell ülnünk - szólalt meg TaeHyung, mikor a padja vonalába botorkáltam.
 - Melléd kell ülnöm, ugye?
 - Tudod az ábécét? - jegyezte meg gúnyos hangon, majd visszatért a füzetében félkész állapotban lévő rajzhoz. Helyet foglaltam balján, letettem a füzetem és a tollam az asztalra, aztán csak bámultam a táblát, amin hangullal szerepelt a nevem. Köszi anya a névadásért.
 - A fejedre öntött, elpazarolt ital és a hányásod takarítása nem volt éppen az első napom fénypontja itt az egyetemen, ha érdekel és nem nagyon segít ezen, hogy most melléd kellett leülnöm.
 - Nem akarsz kibékülni sem? Pedig azt mondtad, már megkezdtük a dolgot - nézett fel rajzából. - Légyszíves, akkor maradj csöndben, ha nem erre készülsz - köröket írt le füzete egyik sarkában, ekkor morogni kezdett magában kifogyott tolla miatt. Sóhajtottam, majd saját tollamat löktem felé. Szó nélkül csupán rám nézett és ugyanúgy folytatni kezdte rajzát. A fehér papírt éppen eltakarta a keze, így nem láttam, mit is ábrázol a mű.
 - Hello, Ham EunJung vagyok - fordult hátra hirtelen az előttem lévő székre éppen lehuppanó lány.
 - Kim SeoNa - kedves kisugárzású, szép arccal rendelkezett, de egy percig sem gondolkoztam el rajta, hogy kedvesen szólaljak meg felé, mivel felfedeztem szemében valami rosszat.
 - Szia, én Kim TaeHyung vagyok, örvendek - csillant fel mellettem ülő szeme. Sziszegtem egy rövidet, majd hátra fáradtam YoonGi padjához. Az ablak felőli padsorban ült, a negyedik sorban, a külső széken, középen pedig még két ismerős arc tűnt fel. JiMin és JiYeon, akik padtársakként feszítettek.
 - Olyan messze van JungKook - jelentette ki szobatársam.
 - Még odamehetsz hozzá, én is idejöttem - nekidőltem YoonGi padjának, majd sóhajtottam egyet. JiYeon ekkor pedig át is vágott mindenen, hogy eljusson a fiúhoz, és ezt élvezettel néztem végig.
 - Nana, nem kibékültetek az este folyamán? - bökött oldalba a szőkeség.
 - Nem, csupán a kérésednek eleget téve voltam vele kedves, hogy vigyázzak rá, de már másnap van, szóval nem kell ezt tennem - ekkor meghallottam az egyetem csengőjének zörejét beszűrődni az ajtón. Páran még a folyosóról helyet foglaltak az üres székeken és én is visszafáradtam TaeHyung mellé. Ő addigra egy újabb fehér lapot ütögetett a tollammal a füzetében.
 - Üdvözlöm Önöket! - csukta be maga után a teremajtót, egy magas, festett szőke hajú, fiatalos férfi. A terem népessége azonnali susmusolásba kezdett. - Kim SeokJin volnék, a zenetörténelem tanár és az a tanár is egyben, akinek szólniuk kell, ha valami nyűgjük van egymással, rendben? - hallgatott egy ideig. - Ilyenkor azt kell mondani, rendben. Hagyjuk ezt a következő alkalomra, rendben? - a diákokban felcsillant a kis fény, hogy meg kellene szólalni, így a teremben zengett a 'rendben' szócska. - Sokszor fogjuk egymást látni egy héten, de nincs választásuk - mosolyodott el. - Szóval ezek a papírok - csapott a fehér A4-es tömbre. - a félévi órarendjüket tartalmazza - EunJung előttem majd ki akart esni a padból. - Igen, kisasszony?
 - Kioszthatok mindenkinek egyet? - tette le kezét, aztán már csak az igenlő választ várták a lábai, hogy elhagyhassák az aktuális helyüket.
 - Ha utána megnyugszik, tessék csak - míg a lány elkezdte kiosztani a beosztásokat a tanár folytatta. - Rajta megtalálják a teremszámokat is, ahol az adott óráik lesznek. Annyit megsúgok, hogy velem mindig itt fognak találkozni - elemezni kezdtem a lapot. Lesznek olyan napjaim a félév során, hogy délután négyig ülök egy székben? Sóhajtottam egyet. - Valami kérdés esetleg? Nem, jó. Azt már tudják az eligazításról, hogy vannak délutáni külön órák. Ezek között viszont vannak olyanok, amik limitált férőhelyesek, ezért előre kell jelentkezni. A festésóra, a gitáróra és a zongoraóra. Persze, ezek nem ingyenesek, mert az egyetemnek nincs elég felszerelése, meg blabla, ezek viszont azonos összegűek, tizenkétezer won per félév a zene tagozatosoknak - fürkészte a kezében tartott kis határidőnaplót. - Ne tegye fel a kezét senki egynél többször, mert ezek mind egy időpontban vannak - tanakodó arcok ültek ki a diákokra. - Ki jelentkezne a festésre? - pár kéz lengedezett a magasban, a személyek nevét fel is írta. - Gitár? - egy kicsivel több illető tette fel kezét ezúttal. - Végül zongorázni óhajtók, kezeket fel - magabiztosan emeltem a magasba a kezem, és láttam senki más nem jelentkezik.
 - Csakis azért, hogy legyen miért idegesnek lenned - suttogta felém TaeHyung. - Tanár úr, én is zongorázni mennék - a hátam mögül ismerős kuncogást hallottam, szobatársam irányából.
 - Rendben, felírtam mindenkit, és akkor a következő órán találkozunk - órájára nézett, ekkor meg is zörrent a folyosón felhelyezett csengő, azzal a lendülettel megfogtam füzetemet, amiben elrejtettem a kapott órarendet és kivágtáztam a teremből. A kollégium felé vezető folyosón álltak meg lábaim csupán egy szólításra.
 - SeoNa! - állított meg osztálytársam hangja. - Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - megfordultam és TaeHyung állt előttem teljes életnagyságban.
 - A tegnapiak-
 - Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor. Mondj egy nyomós okot, hogy mégis miért nem vagy képes elviselni engem? Azt, hogy mellém kellett ülnöd. Azt, hogy én is zongorázni akarok menni. Miért, SeoNa, mondd meg, hogy miért? - megfogta a felkarom, hogy véletlenül se tudjak menekülni.
 - Én...nem tudom, TaeHyung... - szemébe néztem, a szívem már a torkomban dobogott. - Engedj el - rántottam ki a keze ügyéből karomat. - Így akarsz megszerezni valakit? Ez a trükköd? Lerészegedsz és próbálod megcsókolni az általad kiszemelt lányt, hogy aztán ha még nem is sikerül a dolog, legyen beszédtéma? Vagy csupán így etetsz be valakit? - a hangom sokkal higgadtabban hangzott, de mégis az idegességet sugallt. - Azt hittem, hogy az egyetemre nem jönnek már ilyen alakok, mint te. Olyasvalakik, akik talán nem mutatják, de mélyen mégis szeretik, hogy apuka rakta a seggük alá a dolgokat mindig - elképedt erre a mondatomra. - Lehet, azt mondtam az őseinket nem hoztuk magunkkal ide, de az biztos, hogy hatással van a családi kassza a gyerek cselekvéseire - el sem hittem, hogy valóban kimondtam ezeket és a fejéhez vágtam.
 - Valóban? - elmosolyodott fájdalmasan. - Én is azt hittem, hogy te más vagy. Egyszerűen az zavar téged, hogyha valaki közeledik hozzád, mert YoonGival jóban vagy nem is tudom, mióta és nem akarsz másokat annyira a közeledbe engedni, mint őt.
 - Zavar ez téged? Tegyél ellene, hogy ne így legyen, ha igen. És most én megyek, légyszíves mondd meg a tanárnak, hogy rosszul lettem. A szobámban leszek - elsétáltam mellőle, aztán a szobaajtóhoz érve éreztem, hogy valaki levegőt vesz mögöttem. Benyitottam a helyiségbe és TaeHyung akart követni. - Mit akarsz?
 - Azt mondtam, tegyek ellenne, ha zavar - húzta fel szemöldökét.
 - Miattad fájdul meg a fejem, kérlek, hagyj békén - csuktam be orra előtt az ajtót, a füzetemet pedig az ágyra hajítottam.
 - Soha sem szerettem, hogy mindenhova könnyedén bejutottam a szüleim miatt, SeoNa! - a fafelület mellé botorkáltam és a kezem a kilincsen nyugodott. - Nem szeretem, hogy gazdag vagyok.
Ekkor lenyomtam a hideg fémet, aztán mikor TaeHyung felemelte fejét és meglátta, hogy magam mögött csukom be ezúttal az ajtót, elmosolyodott.
 - Azért jövök, mert nem akarok hiányozni az első nap - indultam el az üres folyosón, miután bezártam a szobánkat.
 - Oda akarsz érni a második órára is? Mert akkor futni kéne - lódult bele a futásba. Ránéztem telefonom kijelzőjére és egy perc maradt már csak a következő csengetésig. Én is TaeHyung után eredtem, így lihegve értem fel a másodikra. SeokJint éppen én előztem meg a lépcsőfordulóban, úgyhogy tudtam biztosra, hogy nem kések. Levetődtünk mindketten a székünkbe, ekkor lépett be Kim tanár úr is. Belekezdett az újabb tudnivalókba, így csupán meglöktem mellettem ülő lógatott kezét szó nélkül, aki emiatt rám nézett, én meg csak elmosolyodtam, viszonozta azt, majd szóváltás nélkül ültük végig a napot.

/HongJoo pov/

Úgy tettem, ahogy húgomnak ígértem tegnap és ellátogattam lánya egyetemére. A főépület aulájába belépve meghallottam az egyik mellékfolyosóról kiszűrődni SeoNa nevét, majd később hangját is érzékeltem. Odasettenkedtem a végébe, de úgy, hogy ne lásson meg SeoNa, ha ott lenne.
 - SeoNa! Mi a frászért nem tudod elviselni a jelenlétem? - hallgattam ki a beszélgetést.
 - A tegnapiak-
 - Hagyd már a tegnapi dolgokat. Mi volt abban a rossz? Részegen akartalak megcsókolni, bocsánat, aztán még beszélgettünk is, normális voltál velem akkor.
 - Elnézést! - kopogtatta meg valaki a vállam. - Valakit keres?
 - Csak az unokahúgomat - fordultam meg, talán egy tanár lehetett az illető, aki nem hagyott hallgatózni és mikor visszanéztem a folyosóra az már kongott az ürességtől. - De már megyek is - kerültem ki az előttem álló személyt és már kint is voltam az egyetem előtt.
Azonnal fel is hívtam SeoHyunt a fejleményekről.
 - Megvan melyik fiú az szerintem. Éreztem valami erőset, mikor beszélgettek - magyaráztam húgomnak.
 - YoonGi az? - kérdezett vissza. - Szőke volt a fiú? - egyértelműsítette nekem.
 - Nem, barnás fejet láttam. Miért? - hümmögést hallottam a vonal másik végében. - Amúgy elrejtetted már a buta könyveidet a férjed elől? Vagy hagyod, hogy megtalálja? - megszakította a hívást. - Megszokhattam volna már a feledékenységét néha - nevettem el magam. Talán soha nem éreztem még ilyen energiát, ami tőlük áramlott, egyszerűen nem tudom, hogy miféle lehetett.


/SeoNa pov/

Miután annak a pár órának is vége szakadt, mialatt Kim tanár úr elmondott minden fontosat a félévről, elfáradtam lejelentkezni NamJoonéknál, aztán a szobámig vezetett az út. Gondoltam, hogy JiYeon a hercegével szeretne lenni, ezért egyedül ültem a szoba rejtekében. A saját irodaszékemben forogtam jobbról balra unaloműzésképpen, az ágyam hosszabbik oldala felett négy szöggel a falba rögzített parafatáblán található különböző színű rajzszögeken akadt meg a szemem.
 - Túl üres így, de mit tehetnék rá? - tűnődtem el magamban beszélve.
Magamhoz vettem a füzetemet, amibe az órarendet tettem még a nap folyamán, de mikor pörgettem az oldalakat azt a bizonyos lapot keresve egy másik fajtájú papír hullott ki a többi közül, az egyenesen a padlót érintette. Letettem a füzetet az asztalra és lehajoltam érte. Szétnyitottam az összehajtott lapot és egy tollal rajzolt virág szerepelt rajta, amolyan margaréta féle. Alatta pedig egy hangullal íródott mondatot olvastam ki: Én ki akarok békülni, SeoNa.
Elmosolyodtam akaratom ellenére is a TaeHyung által a füzetembe csempészett rajz miatt.
 - Legyen így, TaeHyung - kicsit kisimítottam a lapot, majd az ágyamra állva a parafatábla bal alsó sarkába tűztem ki azt két rajzszöggel.
Megfogtam az órarendet és a táskám mélyéről kihalászott szövegkiemelőmmel kiszíneztem rajta az órákat, így még messzebbről is elolvashatóak voltak az egyes szavak. Külön lapokon pedig szétosztottam a félév hónapjaira minden teendőt és hagytam plusz helyeket a megírandó dolgozatok, házi dolgozatok időpontjainak. Ezeket mind kidíszítettem, hogy ne csupán fekete-fehér lapoknak nézzenek ki a parafatáblán kitűzve. Visszahuppantam a székembe és megcsodáltam a művemet, aztán felfedeztem egy szöget beverve a tábla alá.

Átgondoltam, mire is használhatnám azt, erre felkapcsolódott fejem felett az izzó. Valami ötletből úgy gondolhattam otthon, jobb lesz, ha elhozom az összes napszemüvegemet, ezeket tettem egy a fürdőben talált vállfára, azt pedig a szögre.
Elnevettem magam a vállfa felhasználásán, de itt is kiütközött rajtam édesapám ezermesteri képességei, amiket eltanultam tőle. Feljebb pillantva pedig édesanyám rendszerető és rendszerező személyisége látszódott meg.
 - Titeket is magammal hoztalak, anyu és apu - sóhajtottam egy nagyot, majd az asztalon nyugvó telefonomért nyúltam.
A kijelzőm már délután hatot mutatott, meglepődve pislogtam a számokra, nem éreztem, hogy így elrepült volna az idő.
Este hét körül JiYeon is megérkezett a szobába, de egyenes útja volt az ágyáig egy zuhanyzással egybekötve. Hangos szuszogásba kezdett, miközben ő mesélt volna a napjáról, ahol nem vettem részt, de hagytam álomba szenderülni.
Hanyatt dőltem a fehér takarómon jómagam is miután lezuhanyoztam. A két asztal feletti bukóra nyitott ablakon a lágy szellő hangja, amint átsuhant a fák lombjai között és a tücskök ciripelése hallatszott be, ez megnyugtató érzéssel töltött el. Az egyetem körül elhelyezett utcai lámpák világították be a szoba egyik felét, így nem uralkodott teljes sötétség. Aztán halk kopogást észleltem az ajtón, odacsoszogtam és mikor kinyitottam YoonGi álmoskás buksiját véltem felfedezni az ajtóban. Behúztam magam mögött a fafelületet, hogy JiYeont ne ébresszük fel, aztán visszanéztem a szőkeségre.
 - Mi a baj, YoonGi? - leült földre a falnak támasztva hátát.
 - Csak üljünk le és beszélgessünk - biccentett a mellette lévő helyre, majd mikor elhelyezkedtem mellette újra megszólalt. - TaeHyungnak már mondtam tegnap az ismerkedés alkalmával, de neked még nem. Ma erősködött, hogy végre mondjam el neked is, mivel jó barátunk vagyunk - vett egy mély levegőt és kezdtem félni a mondandójától. - Május óta a szüleimet soha nem kellett megkérdeznem, hogy vacsorázhatok-e nálatok, mivel Amerikába költöztek nélkülem - nyitva maradt egy kissé szám a meglepettségtől. - Nem tudom, miért nem mondtam el, de most már tudod - hajtotta le a fejét.
 - Szóval nem az volt, hogy nem féltetek csupán távol vannak és nincs is beleszólásuk nagyon, hogy mit csinálsz - összegeztem magamnak a hallottakat. - De most miért vagy ennyire lehangolt? Van valami más is? - néztem rá.
 - Emlékszel tegnap, amikor hamar eljöttem a Troubleről? - bólintottam. - Nem fáradt voltam. Azt beszéltem meg a szüleimmel, hogy felhívnak a gépen keresztül és láthatjuk is majd egymást a videohívás lehetőségeit kihasználva, de én egész éjszaka vártam, míg meg nem jelent TaeHyung ugye a szobában. Az sem lehetséges, hogy nem vettem fel nekik, mivel ma reggel visszanéztem a gépen a videohívásokat és egy sem volt tőlük - elcsuklott a hangja.
 - Miért nem mentél velük Amerikába? - döntöttem fejemet a bal vállára.
 - Nem kezdhettem volna el most az egyetemet, Nana - hangja alapján YoonGi már szinte sírásra állt.
 - Én itt vagyok még neked, YoonGi-ah - fogtam meg jobb kezemmel bal kezét. - Négy év áll előttünk és ezt nem is tudnám végig csinálni nélküled. A rádiós állást sem kaptam volna meg, ha te nem vagy. Igazából túl sem éltem volna a középiskolát nélküled - szorítottam meg kézfejét. - Ne azzal törődj most, hogy ők távol vannak s nem adnak jelet magukról, hanem hogy ezt a pár évet tegyük felejthetetlenné, annak fényében, hogy túl hamar kellett felnőnünk, rendben? - néztem szemeibe. - Nem tanultad meg a tanártól ma? Ilyenkor azt kell mondani, rendben - mosolyogtam rá, mire elnevette magát. - Szóval...rendben?
 - Rendben - vigyorgás közepette felelt és örültem, hogy fel tudtam vidítani.
 - Mit szólnál hozzá, ha a következő Trouble utáni napon este is ide leülnénk és megvitatnánk, mi változott és mi nem? - vetettem fel az ötletet. - Ígérjük meg, hogy itt leszünk akkor este - nyújtottam felé bal kezem kisujját.

 - Megígérem, hogy itt leszek - fogta meg jobb kisujjával enyémet.
 - Megígérem, hogy itt leszek - érintettem össze hüvelykujjainkat, aztán elengedtem kezét és visszadöntöttem fejem vállára, sóhajtottam egyet, majd gondolkodni kezdtem.

3.rész - The Tenth Trouble

/TaeHyung pov/

Eléggé megjött a kedvem a Troublehoz, szóval egy laza fehér póló, egy szürke bő pulcsi és egy farmer kíséretében tökéletes öltözék volt a szórakozáshoz.

YoonGi pedig a kedvenc összeállításának nevezett ruhákat vette fel, mely egy kék szaggatott farmerból, egy vékony anyagú pólóból és egy fekete kapucnis pulóverből állt, rajta valami fehér felirattal, aztán még a fejére húzott egy fekete sapkát, amelyen két kitűző díszelgett.

Leültem az ágyra, míg nem indultunk el, de az agyamban nem állt le addigra se semmi. Vajon mindenki tudja, hogy én kinek a fia vagyok? Máshogy viselkednének velem, ha megtudnák vagy ugyanúgy, ahogy eddig mindenki más is? Csakis a szüleim határoztak meg eddig, kezdek kétségbeesni...

 - Gyere, TaeHyung - fogta meg a telefonját szobatársam és elindultunk a nagycsarnok felé.
Rengetegen összegyűltek a nagycsarnok ajtajában, viszont csakis gólyákat engedtek be az ajtóban őrt álló SunYoung és NamJoon.
 - Ma vendég dj-ét hívtunk, élvezzétek a zenéjét - üdvözölt minden elsőst ezekkel a mondatokkal a lány. Mosolyogva haladtunk befelé, ahol már szólt a ütemes zene. YoonGi arckifejezése pedig kész volt a bulira, mikor a kezeivel a tarkóján lépett be a kétszárnyú ajtón.
Visszatértünk ugyanoda, ahol a gyűlést tartották, de mégsem ugyanúgy nézett ki.
A világítás lejjebb volt véve, félhomály uralkodott mindenütt, néhány színes reflektor adta meg a tökéletes hangulatot az esti óráknak, amelyeket a táncoló diákok felé irányítottak. Ahogy beléptél, a bal oldali lelátónál állították fel a bárpultot, afelett pedig egy "The Tenth Trouble" felirat lógott, mely az est nevét volt hivatott megnevezni. Ezzel párhuzamosan, a csarnok másik végében, leledzett a színpad, ahol a zenét szolgáltatta nekünk a diákönkormányzat elnökei által meghívott dj.
A lányok is átformálódtak akárcsak a hely, egy kicsit több smink viszont annál kevesebb ruha, merészebb összeállításokban, került rájuk. Ugyan csinos lányokat megpillantottam a tömegben, akik normálisan is öltöztek fel, azonban nekem az első célpontom a bárpult volt, ahol kértem is egy felest kezdésnek, aztán egy második követte a legerősebb fajtából.
Ahogy ott egyedül ittam szánalmasnak éreztem magam, de aztán YoonGi mellém érkezett SeoNaval együtt. Ekkor már felfordult bennem a gyomrom, mégis a negyedik felesemet kértem a pultostól.
 - Jól vagy, TaeHyung? - tette YoonGi a kezét a vállamra.
 - Persze persze, nem jöttök kicsit táncolni? - indultam el egy whisky társaságában a tömeg felé.
Éppen olyan zene szólt, ami megfelelt az ízlésemnek, ezért tudtam is rá mozogni is. Bár minden egyes mozdulat kicsit még jobban megkavarta gyomrom tartalmát.


/SeoNa pov/

A nagycsarnokban éppen annyira volt feltekerve a zene hangereje, hogy még lehetett beszélgetni mellette ordítozás nélkül is. YoonGi azonnal megtalált engem, amint beléptem a terembe és szobatársa felé húzott, át a tömegen, míg JiYeon valahova eltűnt az újdonsült kamerás JungKookkal.
TaeHyung már kicsit sem józan állapotokban hívott minket táncolni a bárpulttól, mikor mellé érkeztünk, viszont én is egy itallal a kikészítettek közül, éppenséggel egy nagyobb pohár koktéllal, a kezemben vágtam neki a táncparkettnek.

Ketten remekül elvoltak a saját maguk által kitalált táncmozdulataikkal egy kevés alkoholos lökettel.
 - SeoNa! - fogta meg karomat JiYeon az egyik pillanatban. - Ő itt JiMin - mutatott a mellette ácsorgó feketés árnyalatú hajjal rendelkező egyénre, akinek fekete rövid ujjú pólójából kilátszódtak karizmai, amik természetesen irigylésre méltóan mutattak.
 - Hello - köszöntem kedvesen neki mosolyogva. - Én SeoNa vagyok, ahogy hallhattad. JiYeon, szabad egy szóra? - félre húztam őt egy kicsit. - Nem akarok ismerkedni - szögeztem le neki.
 - JiMin aranyos, kedves és jó kondiban is van. Mi a baj vele? - nem akartam neki elmondani, hogy igaz, jól néz ki, de egyáltalán nem vonzódom hozzá.
 - Igazad van Viszont nincs hozzá hangulatom most éppen - füllentettem neki, aztán lemondott a témáról. Sokáig mindenki békén is hagyott. Néhány fordulásomnál a lányok fenekét is óvatosan megnéztem, mert azért csak járt már valami étel a szemeimnek.
Már lehetett este fél tíz is, csupán táncoltam az italommal a kezemben az ismerősi körömben, aztán egyik pillanatról a másikra YoonGi lelépett, mondván ő fáradt, a szobájukban lesz. Így hát a tánctéren maradtam a JiYeon-JungKook párossal, akik időközben a tömeg szélére húzódtak röhögcsélni, és TaeHyunggal, mivel csakis őket ismertem.
 - YoonGi? - fordult felém billegve TaeHyung, ide-oda kapkodta a fejét az emberek között.
 - A szobátokban, azt hiszem - kortyoltam egyet bele poharamba, miközben a zene egy 2NE1 remixre váltott. - Nem akarsz te is menni, eléggé szét vagy esve, meg sokat ittál.
 - Olyan szépek a szemeid ebben a világításban - TaeHyungból áradt az alkohol szag, mégis józannak tűnt. Közeledett hozzám, legfőképpen ajkaim felé, de én csupán fogtam poharam tartalmát és fejére öntöttem.
 - Olyan szép csillogó a hajad ezzel a pohár koktéllal rajta - páran körülöttünk megtorpanva és meglepett arckifejezéssel néztek rám, én gúnyos vigyort vettem fel ezek után, TaeHyung csupán állt földbe gyökerezett lábakkal, hagyta a folyadéknak, hogy lefolyjon hajtincsein a vállaira, aztán egy megvető és elutasító grimasszal távoztam mellőle. Leparkoltam a falnak dőlve, visszanézve a tömegre már nem is láttam TaeHyungot.
 - Tudod, hogy most elég nagy szart kevertél meg? - érkezett mellém JiYeon és JungKook a kamerájával a kezében.
 - Bármennyire is részeg, egy napja ismer, nem érdekel. Az első találkozást amúgy is elrontotta, akkor miért kellene kedvesebb lenne vele?
 - Csupán azért mondtam, mert JungKook ezt felvette véletlen és fent van már a neten - sandított az említett felé.
 - Csúcs, a szülei majd meglátják - vontam vállat. - Nem nagyon érdekel TaeHyung, nem is fog, főleg nem ha azt hiszi, hogy ha részeg bármit megtehet. Ennyit erről, legalább holnap majd meglátja a mai dolgai eredményét - a bárpulthoz fáradtam és kértem egy újabb italt, mivel az előzőt elpazaroltam TaeHyung leöntésére.


Fél órával később a folyosón sétáltam már, mivel szobatársam eltűnt a csarnokból, így nem volt túl élvezetes egyedül lenni az ismeretlen évfolyamtársaim között, bármi ismeretség nélkül, és ekkor megrezzent a telefonom, YoonGi száma villogott a kijelzőn, elhúztam a zöld jelzést, majd beleszóltam.
 - Mi a baj este tízkor, YoonGi?
 - Gyere kérlek a szobánkba, segítened kellene. A szobánk az utolsó bal kézről - magyarázta, azzal le is tette. Oda is siettem a megadott ajtóhoz, benyitottam a helyiségbe és be is csuktam magam mögött a fehér felületet. Fura zajokat hallottam ki a fürdőszobából, hányásra utaló hangok szűrődtek ki a külön helyiségből. - De jó, hogy ilyen gyorsan jöttél. Nana, légyszíves vigyázz rá, amíg kerítek egy poharat - kirohant a szobából, én pedig kitártam a fürdőszobájuk ajtaját. A hangokat TaeHyung részeg személye adta ki, amint a vécécsészét ölelgette.
 - Ha csupán azért segítenél nekem, mert megsajnáltál, inkább ne tedd - nézett fel rám sápadt arccal, a haján még mindig az én italom száradt. Találtam egy kisebb törölközőt a kád szélére terítve, azt bevizeztem a csap alatt, majd tarkójára terítettem. - Az apám pénzéből kellene akkor? - fáradt, rekedt hangon szólalt meg újra

 - Nem fognád be inkább két hányás között is? Engem az sem érdekel, hogy nem kértél bocsánatot, amikor nekem jöttél az egyetem előtt reggel, de főleg az nem érdekel, hogy mennyi pénzük van a szüleidnek. Próbálom azt tenni, amire YoonGi kért - leültem mellé törökülésben. - Mivel te sem érdekelsz azok után, amit csináltál, ezért inkább maradj csendben - mialatt kettesben voltam vele kétszer is hányt, de nyugodtan ültem tovább, mert jobb volt ha kijön belőle, aminek ki kell.
 - Senki nem volt eddig, aki önzetlenül segített volna nekem. Mindig kértek valamit később - ráhajtotta a fejét a fehér felület szélére.
 - Egy új helyre jöttünk mind és nem hoztuk magunkkal az őseinket. Engem nem is érdekel, hogy TaeIl az apád, mivel azt sem tudom, az ki. Mindig segítek annak, aki kéri, akárkik is a szülei. Viszont a leöntést akkor is megérdemelted - nevettem el magam halkan, mire ő is felkacagott. - TaeHyung, miért ittál ennyit, ha nem bírod?
 - Búból? - húzta el a száját, mialatt újra rám nézett. - Mindegy, neked biztos jobb családod van, mesélj róluk - újra a csésze felé hajolt.
 - Az egyetlen családomnak hívható személy talán YoonGi, ő olyan nekem, mint egy bátyó, aki mindig megvédett a szekálóktól, de beszéljünk a vallásos anyámról, akinek nem voltam elég jó esetleg? Vagy a vele soha sem egyetértő apámról?
 - Akkor hanyagoljuk a család témát - nevetett bele a fehér porcelán lónak hívandó vécébe.
 - Milyen jó hangulatok vannak itt - lépett be YoonGi egy üvegpohárral a kezében. - Tessék itt van egy kis víz - töltötte meg azt a csap alatt és nyújtotta szobatársa felé, miközben leült a kád szélére. - Összebarátkoztatok?
 - Azok után, hogy mit művelt a csarnokban, ezt a kibékülés megkezdésének hívnám - löktem meg mutatóujjammal TaeHyung fejét, mire mint egy ovis lebiggyesztette a száját, a kinézetén nevetni támadt kedvem, de visszafojtottam.


/SeoHyun pov/

HongJoo letette bögréjét a pultra, majd elém lépett.
 - SeoHyun, figyelj, nem kell aggódnod a lányod miatt, bízz már egy kicsit a nővéredben - a vállamra tette a kezeit.
 - Én is megtudnám csinálni, amit te tudsz, csupán kicsit berozsdásodtam az idők alatt és ezzel nem akarom veszélybe sodorni SeoNat. Amúgy meg miért? Nem aggódhatok a lányom épsége miatt?
 - Miért nem hagyod a lányod élni, ahogyan viszi a sors? Beleavatkozás nélkül.
 - Tudom, hogy mi a jó neki, HongJoo - felhúzta a szemöldökét erre.
 - Nem félsz, hogy örökölte a boszorkányságot és egyszer felerősödik benne, azok után pedig nem tudott majd irányítani őt a kedved szerint, ahogy eddig? - visszaült a törzshelyének titulált székre.
 - Ellenőriztem, nem örökölte - kutattam az emlékeim között, hogy nem láttam-e erre utaló jeleket a múltban.
 - És ezt a berozsdásodott öregasszony mondja. Hát rendben. Figyelj, holnap meglátogatom őt az egyetemen, megnézem ezt magamnak is. Addig is, vigyázz a könyveidre, SeoHyun - elhagyta konyhát.
Aggódom a lányomért, ez tény. Sokat hazudtam neki, ez tény. Mindig mikor egy bűbájt próbáltam volna véghez vinni és meglátott, hazudtam neki, hogy a vallásom miatt csinálom, amit nem érthet, ez tény. Nem bírom megvédeni egész életében, de megpróbálom, ez tény.



/TaeHyung pov/

Egy kicsit jobb lett a közérzetem, mikor az összes alkohol távozott a gyomromból, az étellel együtt, amit ettem egész nap. Aztán mikor SeoNa is távozott a hajlékunkból ledőltem az ágyamra.
 - Nem is tudom, mikor hánytam ennyit alkoholtól - sóhajtottam, miközben tarkómról a homlokomra tettem a fehér textilt.
 - TaeHyung, mondjad csak, mi volt a nagycsarnokban, amiről lemaradtam? - ült le ágyam végébe szobatársam.
 - Nem mindegy neked? - nyögve löktem magam ülőhelyzetbe, hallgatásából és nézéséből rájöttem magamtól is a válaszra. - Igazából meg akartam csókolni SeoNat, de alkoholos befolyásoltság alatt voltam mentségemre - egy csapás csattant a tarkómon.
 - Csodálkozol, hogy leöntött? - nevetett fel YoonGi. - Örülj szerintem, hogy nem kaptál nagyobbat. Egy napi ismeretség után még a pia sem mentség a tettekre, te hülye. A lányokat meg kell lágyítani először, de hogyha neked SeoNa a jelölt, mellőzd úgy érzem.
 - Dehogy is, csupán ő volt ott, úgy előttem - mentegetőztem. - Miért neked ő a jelölt?
 - Nem, ugyan. Nana nekem olyan, mint egy kishúg, akit meg kell védenem. Már tízen pár éve ez a dolgom. Nincs testvére, aki megtenné ezt. Az elején féltékeny voltam a fiúkra, akikkel beszélgetett, utána rájöttem, hogy ők csupán haverok - újra elnevette magát, amolyan nosztalgikusnak hatott mosolygása. - A lényeg, hogy van egy bökkenő, ami megakadályozta a mai tettedet és a további terveid, ha SeoNa a célod, barátom - hátba veregetett, majd a saját párnái között aludt el. Miféle bökkenő? Fejemmel becéloztam párnámat, majd a YoonGi által kimondott dolgok jártak-keltek a gondolataimban.


/SeoNa pov/

Sok nevetés után a két hülyével úgy döntöttem ideje megkeresnem JiYeont, el is köszöntem a fiúktól.
Először persze a szobánkban kerestem és nem is kellett messzire mennem. Az asztalán égve hagyott kislámpa épphogy bevilágította a helyiséget, így felfedeztem őt saját ágyában JungKookkal. Együtt aludtak, egymáshoz bújva, szobatársam feje a fiú mellkasán békésen szuszogott, engem meg mosolygásra késztetett a látott kép. Halkan elnyúltam a én is saját matracomon és hátamra fordultam.
Nem is volt olyan rossz az első nap itt, az egyetemen, de tudom, hogy lesz nehezebb is. De egy pillanat még mindig foglalkoztat és aggaszt. Amikor megláttam TaeHyungot egyszerűen valami mintha mellkason vágott volna. Viszont leteszek róla inkább, hogy megtudjam.

A plafon bámulása lett a hobbim, úgy tűnt, de tudtam, nem változtam még túl nagyot, mert még mindig szívesen ébredtem volna HyeRan hosszú barna tincsei között egy jó kis éjszaka után.
Kihajnalodott és nem aludtam egy szemhunyásnyit se. Olyan reggel hat felé kicsoszogtam a folyosóra, hogy megnézzem a mai programunkat, hátha többet tudok meg a NamJoonék által kitett plakátokból. A legközelebbi faliújság a két folyosószárny találkozásánál volt, és éppen akkor lépett a papírhoz TaeHyung is.
 - Másnapos vagy? - szólaltam meg a csendet megszakítva.
 - Neked is jó reggelt. Aznapos, mivel nem aludtam semmit - válaszolt, miközben a listát böngészte, én pedig gyorsan cikázó szemét figyeltem. - A kétszázkettes terembe kell mennünk nyolcra, ahol elmondja az egyik tanár a heti beosztásunk, órarendünk - fordult vissza felém, mire a faliújságot kezdtem figyelni. Megfogta az állam és feljebb emelte, ekkor már a szeptember feliratot láttam. - Legalább ne decembernél nézd, ha már eddig egy szót sem olvastál el rajta - elmosolyodott diadalmasan, aztán a szobájuk felé elsétált. Lecsekkoltam jómagam is biztosra a mai célpontot, aztán a szobába visszaérve már a nyújtózkodó párocskát láttam a másik ágyon.
 - Reggelt - húztam fel egyik szemöldököm JiYeon asztalának dőlve, őket nézve, miközben lekapcsoltam a kislámpát az asztalon - JungKook, eltévesztetted az ágyad az éjjel? - vigyorodtam el. - Biztos kényelmesebb volt JiYeoné, ugye? Mindegy, te is a zene szakon vagy? - álmoskás bólintást kaptam válaszul. - Nagyon jó, akkor most van két órátok, hogy frissek legyetek, mert a másodikra kell felmásznunk. JungKook kisietett a szobából, az ajtóból még futtában egy puszit küldött szobatársamnak, aztán eltűnt. - Na, szerelmetes bogár, menj zuhanyozni, nyolcra kell odaérnünk - tapsoltam egyfolytában, hogy sietősebbre vegye. Pár ruhával és egy törölközővel elnyelte őt a fürdőszoba, aztán új külsővel lépett ki ugyanonnan. - Miért használsz egyáltalán sminked, így is szép arcod van - jegyeztem meg, mikor megláttam lemosott arcát. - Hagy kérjelek meg, hogy ne sminkeld ki magad ezúttal, jó? - mosolyogtam szobatársamra.
Körülbelül öt perc alatt lezuhanyoztam és a magammal bevitt ruhákat öltöttem magamra. A legkényelmesebb fekete farmeromat húztam fel, ami a térdénél direkt kiszaggatottan vettem két éve, és hozzá kedvenc póló-pulcsi párosításomat. Kiléptem a párás, csempézett helyiségből, JiYeon felnézett telefonjából.
 - Én sem sminkelem ki magam, ha te sem - állt meg előttem.
 - Rendben. Tudod, hogy így is tetszeni fogsz JungKooknak, ugye? - elpirult arca, mikor kimondtam a nevét. - Gratulálok ahhoz a gyerekhez - nevettem el magam és az ágyon heverő telefonomért nyúltam.
 - Én is a tiedhez.

2.rész - Student army

/SeoHyun pov/

Az ajtóhoz siettem és a kukucs lyukon át a postásunkat láttam meg. A hirtelen felszökő pulzusszámom csillapodni kezdett, mikor nem férjem alakját pillantottam meg.

 - Szép napot! - tártam ki az ajtót mosolyogva, kicsit visszafogva a szapora lélegzetvételemet. Mintha most jöttem volna meg a futásból.

 - Önnek is, egy ajánlott levelet hoztam, amit alá kellene írnia - aláfirkantottam a helyen, ahova mutatott ujjával, aztán kikaptam a kezéből a csomagot és becsuktam az fafelületet. Visszatértem HongJoohoz a konyhába, aki már hátradőlve, a babérjain ülve nézte a szerencsétlen fejemet.

 - Ne vigyorogj így, a férjemnek nem szabad megtudnia, hogy mire szoktalak kérni. Kitérne a hitéből - magyaráztam neki, mialatt a csomagot a konyhaasztalra tettem.

- Akkor se lett volna baj, ha véletlen ő veszi át ezt a doboznyi könyvet, amik mind a boszorkányságról szólnak - jegyezte meg szarkasztikus hangnemen, mikor a kartondoboz tetejét felbontotta. - Miért nem kérdezel tőlem, ha valamit tudni akarsz? Inkább a neten rendelsz könyveket, nem bízol meg bennem? - átnyújtottam neki egy bögre kávét, amit mindig kérni szokott, mikor átjön.

 - Nem vehettem olvasnivalókat csak úgy? - tettem a pult alá a könyveket. Felhúzta a szemöldökét és felvette az általános "ne nézz hülyének" nézését. - Nem akarom, hogy a lányomnak baja essen, mindent érte teszek.

 - Én az összes lehetőséget elmondom, hogy mi történhet, a legnagyobb kockázatokat is - belekortyolt egyet a bögrébe. - Ha viszont már itt tartunk, aggasztott valami. Csináltam már ilyet, hogy szerelem kötődjön valakik között, de most, most valami erősebbet éreztem, mint az előzőknél. Nem is tudom. Annyi a lényeg, ez a legerősebb varázslat, amit tudok, idő kell, amíg kialakul. A sors közre fog játszani, nekünk fog kedvezni, hogy mindig egymás felé löki a két alanyunkat, de minden nap figyelnem kell a lányodat és meg kell találnom a fiút.

 - Egyúttal vigyázz a lányomra, HongJoo - bólintása kicsit lejjebb nyugtatta a mellkasomban hevesen dobogó szívemet, de ugyan nem felejtettem el, hogy féltettem SeoNat.

/SeoNa pov/

A vállára omló haját a piros fejhallgatója nyomta lejjebb kissé feje tetején. Ezután végig néztem a lány alakján, formás, nőies. Egy laza, vékony anyagú fehér póló leledzett rajta, ami alól fekete, csipkézett melltartója áttűnt, ezt egy rövid farmer rövidnadrággal társította a jó időre nézve. Elég jó bőr szobatársat kaptam.

Aztán a szoba többi részére tereltem tekintetem. A szoba egyik fele már át volt rendezve rég ekkor. Az ágyán és az íróasztalán is feküdt egy-egy laptop, a fal tele rakosgatva poszterekkel, azok pedig különböző, nekem ismeretlen karaktereket ábrázoltak, de japán szereplőknek hatottak.

 - Szia! - megfordult, amint meghallotta az ajtó hangos csukódását, amit én idéztem elő. Nyakába húzta fejéről a fejhallgatóját, majd a kezét felém nyújtotta. - Park JiYeon vagyok, én leszek a szobatársad - elmosolyodott.

 - Szia - ráztam kezet vele. - Én Kim SeoNa, gondoltam - vettem át mosolyát. - Ezek anime karakterek? - mutattam a poszterei felé.

 - Igen, meg néhány manga, a kedvenceim közül, de otthon még több is van - nevette el magát.

 - Nem is nézel ki nekem olyan nagy rajongónak - néztem még egyszer végig rajta.

 - Akkor nehezebb lenne pasizni, ha úgy néznék ki, mert nem mindegyik szereti az animés lányokat - magyarázta, közben leülve az irodai székébe.

 - Értem - ledobtam táskámat a másik ágyra és leültem a fehér takaróra. - Miért van két laptopod amúgy?

 - Az egyiken csak internetezek, a másikon még keresni is tudok - értetlenül nézhettem rá, mert folytatta egyből. - Lehet olyan lánynak nézek ki, aki a legújabb táskákat keresi a különböző oldalakon, de nem. Mivel eléggé értek a számítástechnikához, apámnak hála, ezért fél perc alatt bárkiről meg tudok mondani bármit, amit csak szeretnél, név alapján. Bebizonyítsam? - nyitotta fel a gépet közben a válaszomat várva. - Engem már elég komoly szervezetek is megkerestek, mert titkos helyekre is bejutottam, szóval - fokozta a hangulatot. Letette az asztalra a fejhallgatóját, majd felvette a pólójára akasztott fekete, négyszögletes keretű szemüveget, pötyögni kezdett a gépén és körülbelül egy perc múlva újra megszólalt. - Kim SeoNa. A kertvárosban lakik, a szülei még nem váltak el, az szép végül is. Huszonegy éves, oh, egy ismerősöd is idejár az egyetemre. YoonGival elég régóta barátok vagytok, ugye? - rám pillantott. - És ezek csupán a közösségi oldalak alapján volt. Te rádiózol? - döbbent le, mikor kis idő után visszanézett a kijelzőre.

 - Nem akartam senkinek sem elmondani, de igen - felvidult az arca. - Viszont mostantól kevesebbet tudok majd arra szánni. De igen, én vagyok Nana a BBS-től.

 - Téged már hallgattalak és kértem is zenét, de kicsi a világ. Csak jó lesz ez az egyetem, ha vannak barátaink - vidult fel az arca.

 - Én a lányokkal nem tudtam összebarátkozni soha, ezért nem is voltak lánybarátaim, akikkel a butikokat jártam volna esetleg - mivel inkább a feneküket néztem volna. Persze ezt nem mondtam ki. - Mivel inkább a fiúkkal jöttem ki, fiúk alkották a baráti körömet. Például YoonGi.

 - Megváltozik majd, itt leszek én kivételnek, aki tudod, csupán erősíti a szabályt - felállt, a karjait kitárta. - Gyere már - feltápászkodtam az ágyról és átölelt, beszívtam egyből a hajának illatát, ami édeskés volt, mint ha csupán egy pamacs vattacukrot lengettek volna az orrom előtt, azután én is átkaroltam derekánál. - Sokan kétségbe vannak esve az első napon itt szerintem, de minden rendben lesz - elengedtem, majd hátrébb léptem kicsit. - SeoNa, amúgy fél óra múlva eligazítás lesz a gólyáknak a nagycsarnokban, úgyhogy szerintem menjünk.

JiYeont követtem végig a folyosón, úgy szelt át az emberek között, hogy alig bírtam lépést tartani vele, a tájékozódása alapján alig hittem el, hogy ő is annyi ideje van itt, mint én. Egy nagy, négy oldalt lelátókkal rendelkező terem tárult elénk, mikor beléptünk egy kétszárnyú ajtón. A csarnok két hosszabb oldalán két eredményjelző foglalt helyet, amiket talán a kosárlabdameccseken vetettek be.
 - Menjünk fel a lelátóra - szólalt meg újra és egy lépcső felé vette az irányt, majd a második sorban, ahol négy szabad hely volt, leparkolt. - Szia - nézett baljára, ahol egy helyesnek helyes, feketés hajú fiú üldögélt egy videokamerával a kezében. Ha nem tudtam volna, hogy ő is gólyaként foglalt helyet mellettünk, elhittem volna simán, hogy még csak érettségiző. Mosolyogva fordult JiYeon felé. - Park JiYeon vagyok, ő Kim SeoNa - Nem voltam bunkó, ezért biccentettem felé egyet, de a szobatársam jobban lefoglalta.
 - Én Jeon JungKook vagyok, örvendtem.
 - Miért van nálad ez a kamera? - kérdeztem rá a keze ügyében lévő tárgyra végre.
 - Ha nem órán vagyunk, én minél többet szeretnék felvenni ezzel, hogy dokumentáljak sok emléket, akár élő közvetítést is fel tudok vele venni és azonnal a netre kerül - elmosolyodott még jobban, szinte vigyorgott. - Köszönjetek nekem, hogyha később visszanézzem, jó emlék legyen - irányította felénk a kamerát.
 - Jó volt az első találkozás veled és az is, hogy az eligazítást melletted ülhetem végig - kezdte JiYeon elsőként, majd én következtem.
 - Először találkoztunk, JungKook, de én azt tanácsolom, hogy ne halj meg év közben a tanulástól - felhúztam gúnyosan a szemöldököm, majd elnevették magukat. Rendben lesz ez az egyetem, úgy érzem.


/YoonGi pov/

Azért, mert Nana azt mondta, hogy menjek nyugodtan, keressem meg a szobám, élvezhettem egy kicsit a magányt az ágyon henyélve, míg nem egy kócos barna frizurájú fiú be nem lépett a fehér ajtón, ekkor hasra fordultam az ágyon.
 - Hello, én Min YoonGi vagyok, örvendtem, az az ágy a tied, mindjárt menni kell az eligazításra, aszerint, amit a helyes kis kampuszvezető mondott, ezért a nagycsarnokot kell megkeresni - beszéltem bele a párnámba, mikor becsukta maga mögött az ajtót és már nem hallottam a folyosóról beszűrődő zajokat.
 - Én Kim TaeHyung vagyok - jelentette ki, kicsit kinyitottam a szemem, mikor eléggé elgyötört fejet láttam magam előtt.
 - Mi történt veled útközben, TaeHyung? Eléggé hát hogy is mondjam, úgy nézel ki, mint egy anya nélküli borjú - túrtam bele hajamba, hogy ne legyen túl lelapult.
 - Ne beszéljünk a szüleimről, akiknek fontosabb volt a munka, minthogy eljöjjenek erre a rohadt egyetemre velem ma - a hangja alapján feldúlt volt, felültem, majd jeleztem neki kezemmel, hogy ő is üljön le velem szembe az ágyára.
 - TaeHyung, kedves, a szülőkkel csupán a baj van, én is tudom. Engem itt hagytak május óta, valahol messze, Észak-Amerika utcáit járhatják éppen - elkerekedett a szeme. - Nem tudom, melyik a rosszabb, ha itt vannak és úgy szarnak le, vagy hogyha nem is egy kontinensen vagyunk és úgy szarnak le. Szóval szerintem ne siránkozz, ha gáz szüleid vannak - elhúztam a fél számat egy apró mosollyá formálva azt és félre döntöttem a fejemet is. - Nagyon jól bemutatkoztunk egymásnak. Én ezt még a legjobb barátomnak sem mondtam el, szóval légy megtisztelve. TaeHyung, amúgy nem Kim TaeIl a te apád? - váltottam témát.
 - De - újabb elkerekedett szemeket kaptam egy kis érdeklődően felhúzott szemöldökkel társítva.
 - Ismerem apádat, viszont most nem fogom elmesélni az élettörténetemet, hogy mikor és hol ismertem meg, a lényeg, hogy már értem, miért nem szíveled a szüleid cselekvéseit. Inkább, hogy elfelejtsd a dolgokat, irány a nagycsarnok - az előzetes tájékozódásom alapján vittem mind a kettőnket a megfelelő helyszín felé és mivel már lentről megláttam SeoNat a lelátó második sorában ücsörögni, ezért felé vitt tovább az utunk. Mosolyogva huppantam le mellé és követett TaeHyung is a mellettem maradó üres helyre.
 - Szia, YoonGi-ah, hol jártál ilyen sokáig? - szólalt meg azonnal, mikor felfedezte az érkezésemet.
 - A szobámban? - nevettem el magam.
 - Ő itt a szobatársam, JiYeon, aki nagyon jól el van foglalva JungKookkal, akivel megjegyzem, csak itt találkoztunk - a lány még a neve hallatán sem fordult felénk, ezért le is tettem, hogy bemutatkozzak neki.
 - Az én szobatársam pedig TaeHyung - dőltem kicsit hátrébb, hogy lássa őt.
 - Volt már szerencsénk egymáshoz - feljebb húzta szemöldökét. - Neked jön az ember és még neki áll feljebb.
 - Drága, te álltál meg az út közepén - vágott vissza TaeHyung.
 - Nyugi van, gyerekek - szakítottam félbe őket. - Osztálytársak leszünk több évig. Ez lesz a háború oka köztetek, hogy mind a kettőtök figyelmetlen? - villámokat szóróan néztek rám mindketten, mikor az igazgató megmentett az eligazítás elkezdésével.
 - Kedves gólyák! - elcsitult a zajoktól visszhangzó tömeg a lelátókon és a csarnok közepén fekvő színpadon álló nő folytatta tovább mondanivalóját. - Üdvözlök mindenkit, aki betért Dankook University nagycsarnokába elsősként. Park ShinHye igazgatónő volnék. Én már jó pár éve az intézmény igazgatója vagyok, hogy tudjam, a diákok sosem szeretik az igazgatók hosszas beszédét, én sem szerettem, mikor iskolába jártam, hogy mennyi mindent végig kell ülni, szóval rövidre fogom. Mellettem áll iskolánk összes kampuszvezetője, akiket bármikor kereshettek, ha valami baj van. Érdemes megtudakolni, hogy a te kampuszodnak, ki a vezetője. Aztán a másik oldalamon az egyetem diákönkormányzatának két elnökét láthatjátok, ők fognak a féléves programokról beszámolni nektek most - átadta a mikrofont egy fiatal fiúnak, aki talán végzős korosztályban lehetett, de a fehér haja messziről rikított.
 - Sziasztok, én Kim NamJoon vagyok, ez a hölgy mellettem pedig Park SunYoung. Ismertetném veletek a féléves tervet. Ez a kezemben a lista a programokról, amiket hétvégén csinálhattok, ez persze főleg az unatkozó kollégistáknak érdekes lehet, illetve a délutáni külön órák is itt szerepelnek. Minden faliújságra, az összes folyosón kiteszünk majd egy ilyet még a nap folyamán a kampuszvezetők segítségével. Nem fogom most felolvasni, mivel majd meglátjátok, de egy nincs felírva rá, ami már hagyomány lett az iskolánkban. Ezt most átadom neked SunYoung - lépett arrébb kicsit a fiú, hogy a lány beszélhessen ezúttal. A lány minimum tizenöt centivel alacsonyabb volt, mint NamJoon, viszont így sem az alacsonyak közé sorolandó magassággal rendelkezett.
 - Ahogy hallottátok, SunYoung vagyok. A dolog pedig, amiről beszélnem kell, a Trouble. Mindjárt el is magyarázom, ez mi lenne. Nálunk nincs gólyahét, mint a középiskolában. Park igazgatónő addig engedélyezi, amíg nem hat ki a tanulásra. A Trouble egy évben háromszor van: ma este, a féléves záróvizsgák után és az év végi záróvizsgák után. A main kívül a másik kettőre csupán azok jöhetnek, akiknek sikerült nem megbukni a vizsgákon - a diáksereg feszülten várta a további részleteket. - A mai a tizedik lesz, mióta tarthatunk ilyet, különleges. Ezt NamJoonnal találtuk ki, ez egyfajta buli, mivel tudtuk, hogy minden diák szeret kicsit lazítani és ez a három alkalom kicsit összébb hozza az embereket. Na jó, kimondom, lehet majd inni a bulin - feléljenzett a tömeg. -, mértékkel, mivel minden embernek holnap le kell jelentkezni délután kettőig, hogy rendben van-e, nem vitte el a mentő. Büntetést lesz a következménye, ha valaki nem jelentkezik le időben, vagy ha valakit a bokorban találunk meg. A Trouble itt lesz a nagycsarnokban, este hétkor kezdődik, szóval bőven van időtök még. Ennyi lett volna, legyetek ízlésesen felöltözve, jó lesz a hangulat, találkozunk ugyanitt. Igazgatónő, valamit még hozzáfűzne? - fordult a megszólított felé.
 - Csupán egy. Tényleg bízom benne, hogy a középiskolás diákokhoz képest ti érettebben tudjátok kezelni e lehetőséget, mivel már mindenki elmúlt húsz éves. Remélem, most sem kell csalódnom és megszüntetnem ezt a hagyományt, ami már három éve csodásan megy itt nálunk, szóval jó szórakozást a mai estéhez, ennyi lett volna, addig barátkozzatok össze - egyszerre felhangzó tapsvihar közepette indult meg a diáksereg ki a nagycsarnokból, én pedig megvártam, amíg kimegy a nagyja ember, hogy ne tapossanak el.

 - Nana - fordultam a szőkeség felé, amikor már a szobáink felé sétáltunk a kiürült folyosón csoszogva. -, eljöttök ti is? - néztem rá és JiYeonra.
 - Hát persze, hogy a viharba ne - fellelkesedve vágta rá JiYeon. - SeoNa, kérlek, te is gyere, mert végre van egy fiú, akivel jól elvagyok. Neked is kell találnom valakit - összenéztünk az említettel, aztán ő vissza fordult a szobatársa felé.
 - Rendben - sóhajtott egy nagyot.
 - Nagyon jó lesz - átkarolta a vállát erre és elindultak gyorsabb léptekkel az ő szobájuk felé. - Mert amúgy nagyon sok helyes fiú van ám itt, megnéztem magamnak párat az eligazításon - egyre halkabban hallottam őket, ezért TaeHyungra néztem.
 - Te is eljössz, ugye? Muszáj elfelejtened egy kicsit a szüleidet - érveltem a javamra.
 - Rendben - hasonlót sóhajtott, mint Nana és ezen elkuncogtam magam. Bepasiztatja Nanát? Jó vicc. Én már tudom, mi lesz ennek a vége.


/SeoNa pov/

Visszahúzott a vállamnál fogva JiYeon a szobánkba, aztán azonnal készülődni kezdett.
 - Van még rengeteg időnk, JiYeon, miért öltözöl már most? - huppantam le a rugózó ágyamba.
 - Ideges vagyok, ez a JungKook annyira helyes és mondta, hogy van egy haverja, JiMin. Lehet megtetszik majd - kihúzta szemét, amolyan 'cicaszem' stílusban. Aztán a bőröndjénél turkált vagy egy fél óráig. Én ez idő alatt a plafont bámultam vagy néha végig néztem szobatársam alakján, ha az összeállításáról kérdezett. Sürgött-forgott a szobában, esetenként a fürdőszoba felé láttam futni, de én békésen feküdtem a fehér paplanon.
Valami más lett bennem, érzem. Régen, ha otthon egy lány szobatársat kaptam volna már rég legalább egyszer a fenekére csaptam volna, de most valahogy nem annyira menne ez. Tudom, elhatároztam, hogy elrejtem ezt. JiYeon igenis a zsánerem, mégis valami folytán inkább a barátomként kezdek rá gondolni, nem olyan lányként, akit megváltoztatnék a képemre, mint HyeRant anno. Nem is tudom, lehet, tényleg ez az iskola változtatott meg már most. Megpróbálom felszabadultan élvezni majd a Troublet és nem törődni mással.
Felültem az ágyon, szobatársam a gépe előtt foglalt helyet készen a bulira. Ugyanaz a póló volt rajta, mint eddig, de egy fekete rövidnadrágot társított hozzá, egy fekete térdzokniba bújtatta vádlijait és egy fehér adidas díszelgett lábfején. A haját kicsit megfésülte, a száját vörös rúzs fedte.
 - Mit csinálsz? - álltam meg mellette.
 - Utána keresek YoonGi szobatársának egy kicsit, mert már láttam valahol - gépelte be a nevét a programba. - Tudtam - a kijelzőre tapadt a szeme. - Kim TaeIl fia.
 - Ki az a Kim TaeIl?
 - Tényleg nem tudod? - lepődött meg kérdésemen, de a fejemet ráztam. - Az egyik legnagyobb befolyással bíró fejes Szöulban. Csaknem százhuszonegy céget vihetne csődbe egy mozdulattal és ennek a kis csemetéjét pedig az egyik újságban láthattam szerintem. Rajta vannak a 'Dél-Korea Leggazdagabb Családjai' listán is - sorolta az elképesztőbbnél elképesztőbb dolgokat a Kim családról, amik arra késztetnék a csajokat, hogy azonnal TaeHyung nyakába ugorjanak, de engem nem nagyon mozgatott meg a dolog.

 - Csupán az apja pénze miatt lesz valaki mások szemében, ha nem csinál különösebben kiemelkedő dolgokat, szerintem - a fürdőszobába vonultam, és átvettem a pólóm egy fehér darabra, amin egy fekete alien fej tartózkodott és egy fekete farmerral toldtam meg öltözékem. A sminkem az alap szempillaspirálon kívül nem nagyon állt többől.
 - Nagyon szép vagy - mosolyodott el JiYeon, mikor kijöttem a fekete-fehér csempékkel tarkított helyiségből.
 - Köszönöm, te is - a telefonomat a zsebembe mélyesztettem, majd szobatársamra néztem. - JiYeon, zúzzuk szét őket.

1.rész - New life

/SeoNa pov/

Szombat, a rádiós napom. A szüleim tudta nélkül elmentem Szöulba YoonGival, a BBS épületéhez délelőtt tizenegykor. Csupán hetente utaztam a motorján, mint második utas, de mindig hányingerem lett, amikor lekászálódtam a járműről. Viszont egy alkalmat oda-vissza kibír a gyomrom egy héten.
Mindenkit üdvözöltem megszokottan, ahogy haladtunk felfelé a második emeletre. Felvettem a rádiós nevemmel ellátott fejhallgatót, majd a szőkeség, ahogy szokta, ha van ideje, szintén leült az egyik székbe. A mikrofon felé fordultam és elkezdtem a műsort pontban délben, közben a mellettem levő gépen megnyitottam a lejátszási listákat.

 - Hello, Hello, itt van Nana ideje a BBS-en, az első órában szokásosan a kéréseiteknek megfelelően teszek be zenéket. A telefonszámot tudjátok, hívjatok bátran - amint a beharangozó mondataimat elmondtam a telefon azonnal csörögni kezdett. A hallgatók tömege kérte sorra a kisebb, nagyobb slágereket. Amíg egy éppen a lejátszóban volt, addig a következőket állítottam sorba. Egyaránt koreai, japán, kínai és amerikai dallamok is felcsendültek fél óra alatt a kérések szerint. YoonGi látta rajtam, hogy kezd melegem lenni, ezért egy kis szellő reményében kinyitotta a kétszárnyas ablakot, majd összefogta a hajamat egy hajgumival, amíg én vezettem a műsort. Rámosolyogtam köszönetképpen, ő pedig biccentett egyet. Nélküle nem ment volna eddig semmi az életemben szerintem. Kicsivel később megapadt a kérések száma, de nem vészesen, csupán a telefon nem akart felgyulladni a túlterheltségtől, viszont akkor egy fiú hívta fel a rádiót. - Hello, Hello, itt Nana, milyen zenét szeretnél hallgatni? Adásban vagy.

 - Ajánlj valamit egy friss egyetemistának - mély hangja volt, de mégis fiatalnak hangzó, viszont a beszéde csalódottnak hatott számomra.

 - Akkor küldöm neked a 'The 7th Sense' című számot, és hogy mindenki egy kicsit pörgősebb szombat elé nézzen, akár a munkahelyen vagytok, akár otthon lazultok - be is tettem az említett számot, majd a nyakamba tettem a fejhallgatót mialatt lekapcsoltam a mikrofont. - Ez miért nem megy nekem ugyanígy a valóéletben? - néztem YoonGira, aki éppen egy müzliszeletet fogyasztott. - Nem is ismerem azokat, akikkel itt beszélek, de még is rendesen tudok velük beszélni. Viszont szemtől szemben mindenki irritálóvá válik egy szinten.

 - Az egyetemen változtathatsz ezen - húzta félmosolyra száját. - Várod már nem igaz?

 - Kevesebb időm lesz itt, de mondhatni igen. YoonGi-ah, megígéred, hogy jó lesz? - nyújtottam felé kisujjam.

 - Jobb lesz, mint hitted volna - gurult elém, majd kisujjesküt fogadott nekem. Visszatértem a mikrofonhoz és folytattam. Amint elérte a mutató az egyes számot az óraszámlapon a saját zenéimet kezdtem játszani, amiket én alkottam vagy régebben vagy ott és akkor. Amikor jó hangulat áradt a helyiségben sokkal gyorsabban telt az idő és általában az egész épület arra a két órára, amíg én leledzettem a székemben, zengett a zenémtől, a folyosókon felszerelt hangszóróknak hála.

Amint letelt a műsoridőm elbúcsúztam a hallgatóságtól, majd elhagytam a szobát. A telefonomat kihúzva a zsebemből megnéztem a híváslistám, majd visszahelyeztem ugyanoda, amikor egy nem fogadott hívás sem szerepelt rajta.

YoonGi hazavitt a szokásos útvonalon, majd elköszöntünk egymástól, hogy ő tovább mehessen a dolgára. Felbaktattam a fehér árnyalatú házhoz, majd tovább a szobámig, ahol ledőltem az ágyamra, mint valami homokzsák, és ahogy tenni szoktam, ezúttal is a fejhallgatómat feltettem a fejemre és a több, mint négyszáz különböző számot tartalmazó lejátszási listára nyomtam rá a telefonom kijelzőjén. Aztán csak lehunytam lassan pilláim és elmélkedtem a napon és jövőn, a szeptemberi kezdésen éber aggyal.

/TaeHyung pov/

Tegnap óta ki sem mozdultam a szobámból, a szüleim már kopogtak legalább tízszer a fafelületen, ami megakadályozta, hogy bejöjjenek. Egyetlen elfoglaltságom a rádióállomások hallgatása volt odabent. Váltogattam a frekvenciákat, mikor egy lány hangja csendült fel a fülhallgatómban, kedves hangon szólt az emberekhez, akik hallgatták őt. Nem ez volt az első, hogy az ő műsorát hallgattam.
Úgy döntöttem hát én is kérek egy dalt, ezért betelefonáltam.
 - Hello, Hello, itt Nana, milyen zenét szeretnél hallgatni? Adásban vagy.
 - Ajánlj valamit egy friss egyetemistának - ja, és egy olyan embernek, aki nem szereti a családját, ahova beszületett. Ezt viszont nem tettem hozzá. Egy kellemesen ritmusos zenét kapcsolt be, amit addig nem is ismertem, de megkedveltem azonnal. Viszont, mivel nem társaságban élvezhettem a lüktetést, ezért csupán az egyetemen agyaltam. Mindig, minden helyen valami problémája volt minimum egy embernek velem, a viselkedésemmel. Sehol sem tudtam megfelelni az összes jelenlévőnek. Így lesz ez az egyetemen is, de egyet megígérek magamnak, az én apám nem Kim TaeIl.
A csajozós pasi szerepét fogom magamra ölteni, mert abba még nem kötöttek bele. Viszont nem áll szándékomban az egész kampusz lányseregét megszerezni magamnak. Nem is fogom...


Eljött ez is, augusztus utolsó hétvégéje. Holnap beköltözöm a kollégiumba és végre talán lehet egy olyan hely, ahol nem a szüleim a szüleim.

 - TaeHyung! Gyere vacsorázni - ordított fel anyám a földszintről. Megfogtam magam és ezúttal tényleg velük ettem meg a vacsorám, nem csak felvittem a szobámba. Nagyot mosolygott apám is, mikor helyet foglaltam a hat személyes asztal egyik székén. - HyeLin nagyon finom ételt főzött nekünk, egyél csak nyugodtan - ült le velem szembe anyám.

 - Fiam, nem tudunk elkísérni téged az egyetemre holnap, mivel fontos üzleti tárgyalás lesz, de sok sikert - kezdett bele ételébe apám.

 - Ahogy szokott lenni - mormogtam az orrom alá halkan, mivel szüleim soha semmilyen eseményre nem jöttek el, akár fellépés, akár csupán egy szülői. Azt még nem is kérdeztem, hogy egyáltalán akartak-e engem gyereknek. - Megleszek - rágtam meg a falat húst, amit a házvezetőnő készített. Igen, mert anyám nem tudna főzni hármunkra, végül is. Fizessünk még egy nőnek, hogy takarítson, csináljon ételt.

 - Pakolj be majd minden fontosat - mondták a magukét, amíg én a saját tempómban elfogyasztottam a tál meleg ételt.

 - Köszönöm, finom volt, sziasztok, jó éjt! Még pakolnom kell - indultam meg a szobámba anyum monológja közben. Bezártam magam mögött az ajtómat, elővettem a bőröndjeimet, amiket a nyaralások alkalmával vettek nekem szüleim, aztán telepakoltam őket ruhákkal, meg a szükséges dolgaimmal. Ekkor ráakadtam egy dobozra, amelyek az általam készített képeket tartalmazták. Pár éve még nagyon szerettem fotókat készíteni a családi nyaralásokon, ezek kerültek elő. Egyesével megnézegettem újra őket és dobáltam a fehér plédemmel letakart ágyra.

Szép emlékek kerültek elő ismét, amiket akkor még általánosnak vettem, hogy megtörténnek. Most pedig olyan ritkák, mint a fehér holló az égen.

A képek között eltöltöttem pár órát, majd a régi, antik hatású dobozt, teli a fotókkal, elhelyeztem az egyik bőröndömben a ruhák alatt. Legalább a jó emlékeket magammal viszem. Bepakoltam néhány apróságot még egy hátizsákomba, aztán levetettem a testem az ágyba a párnáim közé. Nagyokat szusszanva bámultam a plafont és a rajta táncoló fényeket, amiket az ablakom alatt elhaladó kocsik lámpája hagyott maga után vagy éppen azok árnyéka, ami megtörte az utcalámpák fényözönjét.

A hajnali órákban is jelentek meg árnyékok a fehér felületen, innen láthattam, a főváros sosem alszik. Ezt csupán akkor vettem észre, mikor én sem alszom túl sokat, ekkor én is kaptam az élő város cselekményeiből.

/SeoNa pov/

A szobámban szedtem össze a cuccaimat a kisebb, nagyobb táskákba, mert holnap már a kollégisták táborát fogom szaporítani, amikor édesanyám nyitott be. Nagyon gyorsan elröppent a nyár.

 - SeoNa, gyere, kész a vacsi - a kedvesen csengő hangja mindig melegséggel töltött el, még annak ellenére is, hogy sokat veszekedtünk miattam, főleg az azonos nem iránti vonzódásom volt a téma ilyenkor.

 - Mindjárt megyek, csak ezt még elteszem - néztem rá mosolyogva, majd még az ágyamra kipakolt holmikat is a táskába süllyesztettem, aztán a komódom tetején megütötte a szememet egy nyaklánc, amit HyeRan adott nekem ajándékba. Törtem a fejem, hogy eltegyem-e magamhoz, de fejben elhatároztam. Nem. Ez itt marad a múltammal együtt. Leszánkáztam a konyhába, ahol az édes illatok szállingóztak körülöttünk. Leültem a saját székembe a négy személyes ebédlőasztalhoz, majd a csengetésre édesanyám ugrott is, aztán a helyiségbe már YoonGival tért vissza. - Hogy kerülsz ide, YoonGi-ah? - kérdeztem meglepve, miközben leült mellém.

 - Elengedtek a szüleim vacsorázni hozzátok, ha nem baj - pillantott anyumra.

 - Dehogy baj. Jó étvágyat! - mosolyogva ült le édesapám mellé, majd beszélgetések közepette fogyasztottuk el étkünket. Amikor befejeztük a vacsorát, YoonGi távozni akart, el is kísértem a bejáratig.

 - Hogy-hogy nem zavarta a szüleidet, hogy átjöttél? - érdeklődtem még az elköszönés előtt.

 - Már kis srác voltam és eljárkáltam mindenhova, így ismertem meg rengeteg embert, akinek a barátait is szép lassan megismertem, szóval így nagyon sok kapcsolatom van, amivel elintézhetek, amit csak akarok, például a te műsorodat - halkította le a mondata végét. - A szüleim soha sem féltetek, hogy rossz bandába kerülök. Úgy voltak vele, hogy ők jól felneveltek, ha innentől én rossz társasághoz csapódok az nem az ő hibájuk lesz, de ezeket biztos említettem már - vonta meg a vállát.

 - Az őseidről sosem beszélsz nekem, pedig elég régóta ismerjük egymást.

 - Nana, holnap találkozunk reggel, rendben? Jó éjszakát, ne izgulj túl sokat - integetett már hátrálva, amint sétált egyre távolabb a háztól. Mosolyogva csuktam be a tölgyfából kifaragott ajtót. Visszatértem a konyhába, hogy édesanyámnak segíthessek eltakarítani a koszos edényeket.

 - Anya, téged miért zavar annyira, hogy a lányokat szeretem? - letöröltem egy konyharuhával az asztalt, míg anyum a nagy lábast áztatta be, de közben a szám önálló életre kelt. - Nem teszek ezzel semmi rosszat - érveltem tovább.

 - Elég legyen, Kim SeoNa! - mordult fel, majd megtörölve a kezét kiviharzott a helyiségből. A kezeim között szorongattam a színes konyharuhát, a sírás szélén álltam már az idegességtől. Soha nem adott még erre rendes választ. Mindig a vallással jön. Kifújtam a levegőt, vele az engem őrlő idegesség nagy részét is. A szobám rejtekében gondolkoztam tovább anyám hülye válaszain, amiket az ilyesfajta kérdéseimre kaptam válaszul, amiknek igazából semmi értelmük sem volt.

Nagyon gyorsan hajnalodott, én meg csupán pár órás alvással ültem fel a kocsink platójára a csomagok közé a kora reggeli órákban, majd YoonGi is felpattant mellém. Napszemüvegem alól pislogtam a szőkeségre, kivételes alkalom volt, hogy őt frissebbnek láttam, mint magamat reggel a tükörben.

 - SeoHyun, drágám, biztos nem jössz? - hallottam meg szüleim beszélgetését a bejárattól.

 - Nem, dolgom van még itthon, vidd el a fiatalokat nyugodtan - simogatta meg apám vállát édesanyám és meglengette felénk a karját köszönésnek szánva. Ezek után lehunytam a szemem, aztán le is gördült a jármű a felhajtóról. Imádtam mindig is, mikor a hajamat a szél járta át, de közben meg a nap sütötte az arcom.

 - Mit érzel, milyen lesz az egyetem, Nana? - a menetszél miatt kevésbé viszont mégis értettem YoonGi mondatát.

 - Új - néztem rá, majd a vállára döntöttem a fejem és úgy szundikáltam el. Alvás közben nem tudtam felmérni, pontosan mennyi idő telt el, de legalább egy óra múlva felrázott a szőkeség egy megérkeztünk mondattal. Leugrottam a kocsiról, majd a táskáimat is magamhoz vettem. - YoonGi, biztos másik helyre kell mennünk, menj csak, én még beszélek apuval - húztam mosolyra a számat. Bólintott, aztán egy öleléssel egybe kötve léptem édesapám elé.

 - Legyél jó - szorított magához, majd kisebb szünet után folytatta mondandóját. - Majd írj valamit, hogy ment, meg ilyesmi. Puszil gondolom téged anyád is - beült az autóba. - Szia, drágám, legyél jó! - integetett, miközben elhajtott az egyetem területéről. Tudom, hogy nem nagyon érzelmes típus, megértem, hogy nem maradt annyit.

Felnéztem a két kőből készült ívre, amelyek a főbejáratot szegélyezték. Mondható izgalomnak, amit éreztem akkor, de inkább kisebb idegesség ült rám. Álltam egy helyben, mikor hátulról valaki belém jött.
 - Nem tudsz vigyázni? - mordultam fel azonnal, majd egy barna hajú fiú, álmoskás tekintettel nézett vissza rám.
 - Miért állsz meg az út közepén, ha már itt tartunk? - kérdezett vissza lekezelően, viszont azonnal megakadt a fülem a hangján, ami ismerős volt. Válasz nélkül hagytam és el is indultam befelé. Egy kedves kampuszvezető eligazított, hogy hova is kell mennem. Egy fehér ajtó előtt kötöttem ki, körülöttem a folyosón ki-be járkáltak a szobákból, nevetgéltek, de az az ajtó meg sem mozdult, ami előtt ácsorogtam. Benyitottam, odabent egy hosszú barna hajú lány rendezkedett.


/SeoHyun pov/

 - Az én lányom nem lesz többé leszbikus az egyszer biztos - mérgelődtem magamban, aztán kopogtattak is nem sokkal miután a férjem elvitte a lányom és YoonGit az egyetemre. - HongJoo, végre. Bármibe is kerül, tedd meg ezt nekem - elvigyorodott, majd a konyhába tessékeltem. - Bármit odaadok, de a lányom többé ne legyen leszbikus - elővette a szárított növényeit és egyéb, felismerhetetlen dolgot a táskájából. - SeoNa legyen normális, aki a fiúkat szereti.
 - Ne mondj többet - tette fel tenyerét, hogy hallgassak el és ezek után elkezdett magának mormogni valamit. - A lányod heteró lesz, de mint mindig, most is kell valamit cserébe adnod, ez pedig csupán annyi lesz, hogy egy hazug fiú lesz a szíve választottja, aki megváltoztatja őt gyökerestül - szórt még valamit a keverékébe, aztán egy jó nagy levegővétele után újabb kopogás hallatszott az ajtón.

PROLÓGUS

/SeoNa pov/

Betöltöttem huszonegyedik életévemet, mint minden június tizenkilencedikén, most is öregedtem egy évet. Nagyot viszont nem tudtam ünnepelni, mivel pont otthon töltöttem a napom, a kertvároskában, ahol éltem, ami pedig jó messze fekszik bármilyen szórakozási lehetőségtől. Viszont minden hétvégén feljártam a fővárosba, Szöulba, mivel egy rádióállomásnál, a BBS-nél, volt hivatalos, egyéni műsoridőm, amiért fizetést is kaptam, mert YoonGinak hála és az ő kapcsolatainak szert tettem erre a munkára, persze erről szüleim nem tudtak.
Már általános iskola óta ismerjük egymást, barátok vagyunk és segítjük egymást YoonGival. Ő feledtette mindig el velem az édesanyám által bennem gyártott frusztrációt, mert ő soha nem tudták elfogadni, hogy milyen is vagyok. Ő volt az, aki az engem piszkáló lány hajába a világ legnagyobb rágóját ragasztotta. Aztán meg nyugodt szívvel és mosolyogva nyújtott át neki egy ollót. Szép emlékek.

Édesanyám tulajdonképpen a vallása miatt eltaszított magától egyre jobban mondván, ő nem ilyen lányt nevelt fel. Anyám pedig a tipikus kertvárosi vallásos asszony tökéletes képét festette magára az idők során, aki ezt nem engedhette meg a lányának.

Ezért is töltöttem több időt édesapámmal mialatt felnőttem. Végül is vele könnyebben tudtam figyelni a női formákat a platós kocsink hátuljáról, mikor a fővárosba furikáztunk. A platón utazás volt a legszebb emlékeim egyike és ő nem bánta, hogy a lánya leszbikus.

Az a nap is úgy kezdődött, mint minden péntekem itthon a nyáron, de utána más lett minden, az volt a döntő pont. A fordulat, melyet minden történetben egyszer el kell sütni.
A kocsink hátulján ültem, szokásosan, miközben apám elől vezetett hazafelé a szupermarketből. Szőkés hajtincseim szálltak a szélben, az arcomat simogatták. Aztán felgördültünk a garázs elé, apám kipattant a kocsiból és egyenest bement a házba a szatyrokkal. Szokásosan hagyott kicsit napozni még kint. Napszemüveget viseltem így még kellemesebb volt süttetni arcom és engedni, hogy a kellemes napsugarak cirógassák a bőröm.

Aztán kinyitottam szememet pár perc múlva, körbenéztem, éppen a szomszédlány, HyeRan vitte ki a szemetet, akit tulajdonképpen én tettem olyanná, amilyen én is volnék. Azok a régi bulik. Leugrottam a platóról, a lány odarohant hozzám, a nyakamba ugorva.

 - A szüleim nem engednek át hozzád, büntetést is kiróttak nekem - suttogta.

 - Költözz el, ha folyamatosan büntetést adnak az őseid - néztem rá napszemüvegem alól.

 - Még nem tehetem, csak a télen leszek tizennyolc - vágott kétségbeesett fejet.

 - Fejezd be ezt a hisztit, HyeRan - csaptam feszes fenekére. - Eredj befelé - kacsintottam rá szemüvegem letolva. Kacarászva beszaladt, majd én is benyitottam házunkba. Anyám főztjének illata szállingózott már az előszobában is, ezért a helyiség felé vettem az irányt a gyomrom szavára.

 - SeoNa, nézd meg, hogy jötte-e leveled, ott vannak a pulton - érzékelte belépésemet édesanyám.

Keresni kezdtem egy, a nevemmel ellátott borítékot a kupacban, majd hevesebben kezdett verni szívem, mikor megláttam az áhított egyetem nevét rajta. Kinyitottam azt, mint valami őrült. Olvastam a sorok között és meg is változott az életem.

 - Felvettek - suttogtam. - Anya, felvettek az egyetemre - mondtam ki hangosan és határozottan, de magam sem hittem el.

 - Gratulálok! - megtörölte kezét a konyharuhába, majd átölelt szorosan. - Apádnak is mondd majd és felhívhatod YoonGit is. Kérdezd meg tőle, ha már ott vagy az ő eredményét is - tért vissza a főzéshez. Az előszobába visszatérve pont édesapámba ütköztem, akivel közöltem is a jó hírt, szinte kivirult az arca a dologtól. Aztán kicsit ott hagytam örömködni őket, hogy az egyik legjobb barátommal is megünnepeljem a levélben álló sorokat.
Meg is beszéltem YoonGival egy találkát a szokásos kis kávézónkban útközben. Nem messze a házunktól állt a sarkon elég régóta, nem túl puccos, de mivel az egyetlen jó hely volt a kertvárosban, nem volt más választani való és jó pár éve ott találkozunk. Az épület előtt várakoztam rá, aztán meg is láttam az utcán befordulni a frissen fényezett motorjával, leparkolt előttem, lepattant a járműről, beletúrt szőke hajába, amit a szél szétfújt, majd átölelt.

 - Na, mesélj, Nana - szokásosan az általa kitalált becézéssel kezdte, majd megindultunk befelé. Leültünk a törzshelyünkre, a kávézóban lágy zene szólt a háttérben, a kinti meleghez képest pedig hüvős volt odabent. YoonGi jelzett a pultosnak, akit mindketten ismertünk, mivel legalább tíz éve ott dolgozott, ő bólintott mosolyogva és pár perc múlva az italunk előttünk termett.

 - Felvettek az egyetemre - kortyoltam bele kávémba. - Szeptembertől el is kezdem az évet.

 - Gratulálok neked! - ült vigyor az arcára, amint ő is beleivott italába. - Kollégista leszel?

 - Igen, mert túl messze van, hogy haza járjak minden nap onnan. De YoonGi-ah, téged felvettek?

 - Hát miért ne vettek volna? Az ég sem akarja, hogy ne védjen meg valaki az egyetemen is - nevette el magát. - Viszont SeoNa, elfogod mondani, hogy a lányokat szereted? - vette halkabbra ezúttal hangvételét. - Mert az egyetemeken, főleg oda ahova mi megyünk nem nagyon szívelik a dolgot. Tanuló volt ott az egyik ismerősöm - magyarázta tovább. - Nem szabad, hogy megtudják, legyél kicsit heteró a suliban, rendben, Nana? - húzta el a száját.

 - Remélem, megéri eljátszani - sóhajtottam. - Viszont nem akarom, hogy kiutáljanak ezért, úgyhogy muszáj lesz - mosolyra húztam a számat. Meg kell játszanom magam. Hazudnom kell. Úgy érzem, hogy nem lesz ennek jó vége... - Amúgy még mindig rágófüggő vagy? - folytattam a társalgást kicsit elnevetve magam.


/TaeHyung pov/

A barátaimmal való találkozás után mentem hazafelé. Útközben legalább négyszer hívott anyám, de nem vettem fel a készüléket. A házunk elé kanyarodva láttam a hívófélt trappolni a kertben elég mérgesen. A szokásos lenéző arckifejezésem vettem magamra a boldog helyett, ami a haverokkal eltöltött idő miatt jött ki rajtam.

 - Miért nem veszed fel a telefonod, Kim TaeHyung? - onnan tudtam, hogy valóban ideges, hogy csakis akkor hívott a teljes nevemen. - Mindegy is - haladtunk befelé a házba. - Leveled jött a Dankookról. Felvettek - lelkesedett fel hangneme.
 - Nem az én neve volt ráírva, anya? - fordultam vissza az első lépcsőfokon állva.
 - De a tiéd volt - átnyújtotta a levelet tartalmazó borítékot.
 - Miért nem tudod tisztelni az ember privát szféráját? Bár megszokhattam volna, mert ez nem az első. Felmentem a szobámba - a lépcsőket szelve eljutottam a szobámig az emeleten, bezártam magam után az ajtót. Ledőltem a falhoz tolt ágyamra, ami besüppedt súlyom alatt. Sapkámat magam mellé helyeztem, barnás hajamat pedig kicsit összekócoltam, hogy ne legyen túl lelapult. Aztán a kezembe vettem a hófehér borítékot. Az írást tartalmazó papírokat kihúztam belőle és ahogyan már anyám le is lőtte a poént, felvettek.
Tényleg ide szerettem volna menni, de tudom, ha nem azok a szüleim akik, én az életben be nem léphetek az egyetem kapuján. Megint jöhet egy időszak, amikor hazudoznom kell, mivel utáltam mindig is, ha a vagyonos szüleim miatt kedveltek meg bárhol. A híres, Kim TaeIl fiát mindenki valamiért szívesen megismerte volna kiskorom óta. Ezért inkább nem mondok semmit a szüleimről szeptembertől. Mindenkinek jobb lesz így, főleg nekem, aki egy egész évig nem fog a szüleivel érintkezni a kollégiumra fogván.
Bámultam a plafonom, előre eltervezgettem, hogy mit mondok, ha a szüleim kerülnek témába. Ügyvédek. Az apám irodai munkás, az anyám meg munkanélküli. Mindketten bérgyilkosok. Ezzel túl messzire mennék, elkalandoztam.