EPILÓGUS - 38.rész - Liar Kingdom

/SeoNa pov/

A tizenharmadik Trouble-re készültünk elő SunYounggal, NamJoonnal, és pár lelkes jelentkezővel. Miután a fiúknak asszisztáltam a fények beállításában, helyet foglaltam a bárpultnál.

 - Ugye tudod, hogy miattad vannak itt annyian? - jegyezte meg SunYoung, mikor éppen a saját készítésű '13th' feliratot ragasztotta fel a bárpult felé, jómagam pedig a zenéket szerkesztgettem az egyik bárszéken ülve.

 - Mi? - billentett ki a kis világomból.

 - Híres rádiós dj lettél. Szerinted a fiúk nem akarnak egy szép lányt, aki még ért a zenéhez is?

 - Erről lekéstek - nevettem el magam, aztán egy bejövő videóhívás jelent meg laptopom képernyőjén.

 - Ki az? - pattant le a létráról. - Ki az a Matthew?

 - Egy amerikai haver - elhúzta száját, pedig az igazat mondtam ezúttal. - Szia...sztok... - pontosítottam köszönési formám, mikor megláttam amerikai lakótársam mögött a Markson párost.

 - Ők akartak nagyon beszélni veled - ekkor Jackson ellökve Matthewt került legelőrébb a kameránál.

 - Mikor jössz vissza, SeoNa? Már mennénk vásárolni veled. Hiányzol! - elmosolyodtam utolsó mondatán.

 - Tudjátok ti is, hogy vasárnap utazok vissza, mert mondtam nektek is.

 - Olyan messze van még az, nem tudsz hazajönni előbb? - szólalt meg ezúttal Mark is.
 - Nem tudok két helyen lenni egyszerre, srácok - halkult el mondanivalóm végére hangom.
 - Na, most már el a kamera elől - lökte félre a párost Matthew. - Elmagyarázom nekik a dolgot, ne aggódj - nyugtatott meg. - Érezd jól magad, amíg ott vagy. Plusz egy jó hír, Anneel együtt vagyunk hivatalosan is, szóval köszönöm neked, hogy lerángattál akkor az utcára. Most megyünk egy dupla randevúra ezekkel a jólsikerültekkel, úgyhogy el is búcsúzunk - integettek mindhárman a képernyőmön.
 - Sziasztok - utánoztam őket mosolyogva, aztán el is tűnt a videóhívás. - SunYoung, miért ilyen nehéz dönteni Szöul és New York között?
 - Mert New York nem a szomszédban van, drága - pakolgatta a poharakat a helyeikre. - Nem kell stresszelni azon, hogy hol élj. Az élet majd hozza a dolgokat. Persze, mindkét helyen vannak barátaid, így nehéz dönteni, de csak hallgatnod kell a szíved szavára - abbahagyva akkori cselekvéseit, biztatásul megszorította kézfejem egy mosollyal fűszerezve.
 - És te mit fogsz csinálni, ha lediplomáztál? Nem lesz a diákönkormányzat, nem lesz tanulnivaló. Mihez kezdesz majd?
 - Ez is egy jó kérdés, de majd hagyom az életnek, hogy elém sodorjon valamit. Addig próbálok valamiből megélni. Viszont hova sietnék? Még csak a húszas éveimben járok, ilyenkor kell kiélni magad, nem igaz? Te se aggód túl magad, árt a szépségnek. Inkább lazíts egy kicsit és segíts dönteni. Kék vagy rózsaszín pohár? - nevette el magát, ahogy felmutatta a két választási lehetőséget.
 - Kék a fiúknak, rózsaszín a lányoknak - vontam meg a vállam egyszerű választ adva.
 - Na, látod. Nem kellett egyet kiválasztani. Lehet mind a kettőt is egyszerre használni - egy rejtélyes vigyorral elfordult, és pakolt ki mindkét színből az alkoholok mellé.

Szünetekben meglátogatott a szöuli brancsom, néha csak Tae jött, de volt, amikor mind ott álltak a nagycsarnok bejáratánál. Nagyon jól esett, mikor ott sziszegtek nekem, hogy fedezem őket fel, miközben amúgy teljesen bele voltam mélyedve a zenéimbe. Aztán megláttam a vigyorukat, a szívem egy hatalmasat dobbant mellkasomban.

A Trouble pedig pár órával később el is kezdődött. SunYoung bemutatott engem egy kicsit túlfényezve, mint az est dj-jét, és illendően meg is hajoltam a jelenlévőknek, a év gólyáinak. Elfoglaltam a helyem az emelvényen, a laptopom mögött, majd tettem, amihez értettem. Előtörtek az emlékeim, mint a láva, az összes Trouble-ről, amin eddig részt vettem.
A tizedik, ahol még alig ismertem valakit új diákként, de már leöntöttem direkt egy gazdag fiúcskát a koktélommal, ahol JiYeon össze akart hozni JiMinnel sikertelenül, ami után segítettem a nagyon részeg TaeHyungnak, és talán, ami után kezdődött el valami köztünk.
A tizenegyedik, ahol felfedtem magam, mint a rádiós Nana, ami után megcsókoltam TaeHyungot, és életemben először voltak ilyesfajta érzéseim egy fiú iránt.
A tizenkettedik, ahol az a fiú, akit szeretek megkérte a kezem, és én pedig igent mondtam.
Aztán végül a tizenharmadik, ahol ők nem vehettek részt, mert már nem voltak elsőévesek, de még akkor is rájuk gondoltam, miközben ott álltam és szolgáltattam a zenét. Ugyanúgy élveztem, mint bármelyik Troublet, ezért meg is ígértem a DÖK elnököknek a buli végén, hogy a többit is elvállalom, amíg még világ a világ.

TaeHyung az egyetem előtt várt rám az autójának dőlve, hogy hazavihessen lakásunkba. Mikor felismertem alakját az esti órákban, azonnal felé rohantam, és átöleltem őt derekánál bármilyen mondanivaló nélkül.
 - De jó meleg vagy - karolt át szorosan.
 - Miért nem vártál a kocsiban, ahol van fűtés is? - engedtem el, és tettem cuccomat a hátsó ülésre.
 - Valakiért megéri megfagyni - adott egy csókot ajkaimra, majd beültünk a járműbe, és elgurultunk az épület elől. Az utakat róva még mindig kattogott agyam, hogyan is kellene döntenem. - Miért nem hagyod kicsit levegőhöz jutni az agyad? - törte meg az autó csendjét. - Ne törd a fejed ennyit, bele fogsz bolondulni, SeoNa. Senki nem kérte, hogy holnapra dönts el mindent az életedben. Csak élvezd most ki, hogy itt vagy, rendben? - máris leparkolt a ház előtt. - Addig nem megyünk fel, amíg azt nem mondod, hogy rendben.
 - Rendben, csak menjünk már, bolond - pattantam ki két táskámmal együtt.
 - Azokat add ide. Inkább nyisd az ajtót - vette át tőlem őket. Amint felcaflattunk a lakásunkig, benyitottam, viszont a villanyok égtek, és rajtunk kívül még nyolcan voltak a lakásban, csak nem éppen valamilyesféle betörők.
 - Végre hazaértetek - ordította el magát HoSeok. Az egyetemi csipet-csapathoz még csatlakozott ezúttal HyeRan és HaNeul is, és ők mind a nappaliba ülve minket vártak.
 - Miért vagytok mind itt?
 - Szerinted hogyan máshogy bírnánk ki, hogy nem vagy itt?
 - Kell egy jó nagy dózis belőled, hogy kibírjuk a következő Troubleig - válaszolt JungKook párja kérdésére.
 - De aranyosak vagytok - ültem le közéjük a szőnyegre. - Mit akartok csinálni, amitől nem hívják ki ránk a rendőrséget a szomszédok csendháborítás vádjával?
 - Nézzünk valami filmet először, mit szóltok? - HaNeul felvetette az ötletet, mire mindőjüknek felcsillant a szeme, veszekedni kezdtek a megnézendő filmen. Inkább úgy döntöttem, hogy kimaradnék a vitából, úgyhogy a konyhába vonultam TaeHyung után, hogy segítsek az italok gyártásában, illetve a nasik tálalásában.
 - Te szervezted ezt be?
 - Láttam a szünetekben, hogy mennyire el vagy merülve a teendőidben és a gondolataidban, úgyhogy meghívtam őket estére, hogy együtt lazítsunk kicsit. Rossz ötlet volt?
 - Dehogyis - öleltem át. - Köszönöm.
Visszabattyogtunk a tálakkal és az italokkal a nappaliba, mire végre eldöntötték, hogy az X-Men filmekkel kezdünk. Sorba végig játszottuk a filmeket, ha valaki nem értett valamit, azt megvitattuk, aztán csak néztük tovább, amit éppen valaki elindított. Nem voltunk sehol, nem mozdultunk ki, nem ittunk semmi alkoholt, mégis élveztem a hajnalba nyúló időtöltést velük, a nevetéseket, a popcorn recsegését a fogak közt. Semmire nem cserélném le azt az érzést, amikor az idiótáimmal vagyok. SunYoungnak és TaeHyungnak is igaza volt, lazítanom kellett egy kicsit, és meg is hoztam a döntésemet, a tervem a jövőmmel kapcsolatban.

Valahogy hajnal öt óra környékén dönthetünk úgy, hogy mindenki megy aludni. Mivel hoztak magukkal plédeket, és még mi is tudtunk szolgáltatni, ezért a fiúk a padlón aludtak. A négy lány a mi franciaágyunkon hajtotta álomra fejét. Jómagam pedig a kanapén hevertem el. TaeHyung a nappali padlóját választotta, hogy minél közelebb legyen hozzám.
 - Alszol? - kérdezte suttogva, amikor már mindenki hortyogott.
 - Nem - válaszoltam a lehető leghalkabban.
 - Holnap akkor visszautazol? - hümmögtem egyet válaszul. - Bármilyen messze leszel tőlem, én akkor is szeretni foglak, ugye tudod?
 - Persze, hogy tudom. Én is téged.
 - Aludj jól, Nana - elhalkult hangja.
 - Te is, TaeTae - a plafont bámultam még egy ideig, majd én is elaludtam.
Álmaimban járva pedig minden könnyebb volt. A szomszédba kellett csak átmenni, hogy New Yorkba juss, és teljesen boldogan, vigyorogva jártam az utcákat. Viszont bárhonnan is nézzük, ha minimum egy óceánnal arrébb van a város, az sehogy sem szomszédság.

A szombat, miután felkeltünk olyan gyorsan telt el, mintha csupán csak egy félóra lett volna az egész. Aztán el is érkezett a vasárnap, mikor minden csomagomat megfogva vissza kellett utaznom a nagy almába.

A srácok persze jöttek velem a repülőtérre. Érzékeny búcsút véve tőlük szálltam fel a gépemre, ami után több órás repülőút vette kezdetét. Végig zenét hallgatva vizslattam az ablakon át az elhaladó felhőket, az alattunk elterülő tájat. Azon gondolkodtam, vajon tényleg igazat mondtak-e, hogy meglesznek nélkülem és nem fognak hiányolni. New Yorkban landolva három derült és hibbant arcot láttam meg azonnal, mikor kiértem a parkolóba. A Markson párossal és Matthewval a hotel felé vettük az irányt. Közben szokásukhoz híven mesélték a új fejleményeket, míg nem voltam a városban. Onnantól kezdve folyt minden tovább úgy, mint azelőtt. Hétköznap BBS, hétvégén pihenés vagy valami egyéb tevékenység valamelyik fiúval. Közben, ha sikerült a szöuliak közül beszélni valakivel, akkor az adta a napom változatosságát. Év közben, ahogy hidegedett az idő, úgy ismertem meg New York más-más arculatát. Ahogy a barnás őszi színekből átváltott fehérbe, elhalt szürkésbe, majd végül újra kizöldült minden a tavasz eljövetelével.
A decemberi, illetve a júniusi Troubleön kívűl nem jártam Szöulban, nem is láttam a családom, és az ottani barátaimat. E két alkalommal is nehéz volt az elszakadás, mikor vissza kellett jönnöm. Lemaradtam rengeteg történésről, amikről csak nagy vonalakban meséltek. A huszonharmadik születésnapomat, mint az előzőt is, Amerikában töltöttem. Csupán üzenetben kaptam jelzéseket, felköszöntéseket az otthoniaktól. Alvásaimat pedig lassan kezdte felváltani a plafon szüntelen bámulása.

Viszont eljött egy bizonyos péntek, pontosabban július tizenötödike, amikor megelégeltem. Azt, hogy szinte semmit nem tudok a barátaimról, a szerelmemről, a családomról, hogy mi történik velük. Az adás után Hoon irodájának ajtaja előtt megálltam, bekopogtam, mikor pedig jött válasz, beléptem, megtorpantam asztala előtt, megdöbbenve nézett fel rám székéből.
 - Felmondok - nevettem el magam, mire csak még kerekebbek lettek szemei. - Látni akarom a családom. Folytatni akarom az egyetemet. Diplomát akarok. A barátaimmal akarok lenni. Éppen elég pénzt gyűjtöttem össze, szóval én most hazamegyek Szöulba. Köszönöm, a lehetőséget, de keressen más rádióst helyettem - enyhén meghajoltam, majd távoztam a helyiségből. Egy taxival a hotelbe siettem, közben pedig telefonon repülőjegyet foglaltam a legközelebb induló gépre, amin még volt hely. Viszont olyan már csak két óra múlva indult. Legalább el tudtam köszönni a Markson párostól és Matthewtól is. Teljesen megértették döntésemet - persze mellette megígértették velem, hogy még meglátogatom őket is valamikor. Szívesen kikísértek a délután hatórási járathoz, aztán bőszen integetve engedtek utamra. Egész utam alatt mosolyogtam, mint egy bolond. Nem bírtam volna elaludni az adrenalintól, ami valószínűleg csakúgy pezsgett a véremben.

Tizenhatodika kora délutánján tettem le lábam a szöuli talajra. Bőröndjeimmel magam mellett próbáltam taxit fogni, közben hagytam, hogy a napfény beivódjon bőrömbe, hogy a szél járja át a hajtincseimet. A taxisofőr, akit leintettem még segített is bepakolni csomagjaim a kocsiba. Aztán a címet bemondva indultunk neki az utaknak. Végre hazaérek, végre nem érzem majd azt, hogy valami nem jó a mindennapokban.
Amikor megérkeztünk a házunk elé, segített kipakolni, majd kifizetése után nevetést hallottam az udvar irányából. Óvatosan az előző hang felé pillantottam. Az egész baráti köröm, illetve apám és HongJoo összegyűlve röhögcsélt, ekkor jutott eszembe, hogy párom szülinapját ünnepelhetik. Kinyitottam halkan a kaput, a cuccomat lepakoltam a ház fala mellé, majd sétálni kezdtem feléjük. TaeHyung mögé álltam, kezeimet vállára tettem, azután masszírozni kezdtem azt.

 - Nélkülem ünnepeltek? - kérdeztem elmosolyodva. Mind ledöbbentek megjelenésemen, főleg TaeHyung. Felpattant a műanyag székéből és átölelt szorosan. - Nem baj, hogy nem kapok levegőt?
 - Mit keresel itt, drágám? - szólalt meg apám, míg Tae kiszorította belőlem az életet. Végül elengedett, hogy tudjak válaszolni, és leültetett az ölébe.
 - Hát, tulajdonképpen felmondtam. Hiányzott a családom és nem bírtam elviselni, hogy egy évben csak háromszor láthatlak titeket, a Troubleök idején. Szóval hazajöttem, és itt is maradok. Jövőre pedig újra járok egyetemre veletek, persze egy évhalasztással. A pénz pedig nem számít. Inkább leszek csóró veletek, minthogy legyen elég pénzem nélkületek - megfogtam vőlegényem kezét. Aztán megláttam kezén, hogy hordja a gyűrűt, ezért kibányásztam sajátom zsebemből és felhúztam ujjamra.
A továbbiakban elmesélték az eddig nem elódázott történeteket, amikről lemaradtam. Nevettünk, miközben ettük az udvaron található grillezőnkből előkerült ételeket.
 - Nagyon örülök, hogy hazajöttél - súgta fülembe, mialatt ujján lévő gyűrűjét babráltam.
 - Én is, hogy megtettem ezt a lépést.
Pár órával később, mikor éppen mind csendben fogyasztottuk táplálékainkat, a szőkeség párja megtörte a nyammogó hangok adta háttérzajt.
 - Egyébként, köszönöm, hogy meghívtatok engem is. Nagyon jól esik így, veletek lenni - sóhajtott HaNeul, közben körbenézett rajtunk. - A szüleim is szerettek sütögetni, és még boldogabbak lennének, ha most itt lennének - mosolyodott el.
 - Miért? - érdeklődtem utolsó gondalata jelentésén.
 - Mert megtudnák, hogy nagyszülők lesznek - kortyolt bele italába, míg mosolya huncut vigyorrá alakult át.
 - Hogy? - kapta fel fejét YoonGi, miközben mindenki más nagyokat pislogott szó nélkül. - Úgy érted, hogy...? Mikor?
 - Múltkor, amikor részegek voltunk, emlékszel? - tette le poharát.
 - Ez azt jelenti, hogy apa leszek? - HaNeul bólintott hevesen. - Ugye nem szivatsz? - megrázta fejét a lány, mire a szőkeség megölelte szorosan. - El sem hiszem - tapsolni kezdtünk, ujjongani az újdonsült szülőknek.
 - Ők ketten eljegyzik egymást - mutatott ránk EunJung. - Nekik gyerekük lesz. Én pedig még egy normális randevút sem kapok. Hallgass - csitította le HoSeokot, mielőtt még megszólalt volna. A fiú arckifejezésétől viszont hangosan elnevettem magam. A többiek meg rajtam nevettek.
Ezt vártam, ezt az érzést. Amit ők adtak. A boldogság. Amikor nem is csinálunk semmit, de mégis jól szórakozunk egymás társaságában. Otthon érzem magam velük, a családommal.

Végül mégis jó vége lett a dolgoknak. JiYeon megtalálta JungKookot, a hercegét. HyeRan JiMint, a lovagját. HaNeul YoonGit, a várőrét, aki akár fegyverrel is, de megvédi leendő gyermekének anyját. EunJung HoSeokot, az udvari bolondját. Én pedig TaeHyungot, a hazudós királyomat. És örülök neki, hogy ilyen királyi udvarom van. Igaz, hogy édesanyám időközben elhunyt, de ő is azt akarná, hogy boldog legyek.

34.rész - Space between us

/SeoNa pov/

Lassan nyitogattam a szemeim, a fejfájásom azonnal jelentkezett is, miközben emlékképek ugrottak fel az előző éjszakából.
A magassarkúmmal a kezemben táncolok. Valami fekete parókás férfi beszél hozzám. Rókázok egyet valami épület előtt.
Kinyújtóztam a plafon felé kezeimmel, mikor felfedeztem egy másmilyen kinézetű gyűrűt ujjamon. Hirtelen felültem, kócos hajamat arrébb pakoltam, hogy ne lógjon arcomba, közben az ékszert néztem. Magam mellé pillantottam, TaeHyung még békésen aludt. A földön elheverve feküdtek a többiek, kivéve Kookot, kezeik és lábaik keresztbe-kasul egymáson, valószínűleg az este jól alakult annak ellenére, hogy nem emlékeztem rá. Ami miatt aggódni kezdtem igazán, hogy a vőlegényem kezén is hasonló gyűrű volt, mint az enyémen, de nem is láttam még soha. Akaratlanul is elordítottam magam, mire mindenki felkapta fejét még mélyeket pislogva.

 - Mondjátok el, mi történt, légyszíves. Aki emlékszik valamire, az mondjon valamit, kérlek - néztem körbe a nyomott és másnapos arcokon.

 - Jó reggelt - lépett be az ajtón nyúzottan a hiányzó emberünk, kezében valószínűleg kávét kavargatva. - Csináltam mindenkinek kávét, azok után, hogy végig néztem, amit tegnap műveltünk.

Mind kimentünk a nappaliba, ahol leültünk, valaki a kanapéra, valaki biztonságosabbnak érezte a padlót, JungKook addig csatlakoztatta a kameráját a beépített plazmatévéhez. Rengeteg nevetés volt a felvételen, és sok ital, rengeteg ital. Aztán jött az a rész, ami megmagyarázta az én és a mellettem ülő kezén lévő gyűrűket.

 - A Las Vegasban köttetett házasságok is valódiak, nem? - dörzsölte meg szemét HaNeul.

 - Miért nem állított meg valamelyikőtök minket? - döntöttem a háttámlának a fejem kétségbeesetten. - Apámnak mit mondok majd, ha hazamentünk? Ja, amúgy, apa, Las Vegasban már össze is házasodtam TaeHyunggal, ezt kellene?

 - Megoldjuk, SeoNa - nyugtatott meg YoonGi.
A videófelvétel további részleteiből kiderült, hogy JiMin és HoSeok körülbelül húsz percet a börtönben töltöttek a kápolna falára való vizelésért, amíg ki nem fizettük a bírságot kettőjükre. Én valóban odarókáztam egy épület mellé, valami étteremnek látszott a rázkódó videón.
Mind fejünket fogtuk, hogy miket műveltünk, de meg is köszöntük JiYeon lovagjának, hogy felvette az egészet, mert legalább megtudtuk másnap reggel, amire nem is emlékeztünk.

A fiúk, TaeHyung kivételével, egymást támogatva, elmentek keresni egy élelmiszerboltot, hogy vegyenek valami reggelit, mert úgy tűnt, hogy páran, ha ittasak, esznek, így reggelre ki is ürült a telepakolt minibár. A lányok pedig a fürdőszobába fáradtak, hogy lemossák elkenődött sminkjüket. TaeHyung mellettem maradt a kanapén, mikor pedig kicsit lehiggadtam vállára döntöttem fejem.

 - Mit kellene csinálnunk, Tae? - vettem kezét ölembe, gyűrűjét kezdtem elemezni.

 - Ne hordjuk. És egyébként tudod, hányan házasodtak össze itt részegen? Biztosan van valami megoldás.

 - Tegnap előtt kérted meg a kezem, ma reggel meg arra kelek, hogy házasok vagyunk - nevettem el magam egy kicsit a helyzet iróniáján.

 - Mi lenne, ha kipróbálnánk, milyen a házasélet? - mosolyodott el, mikor ránéztem.

 - Inkább menj, mosd meg a fogad, miután kijöttek a lányok. Érzem a tegnapi italadagod egészét.

 - Akkor velem jöhetsz majd - mosolyodott el. - YoonGi, le fogja harapni a fejem, ha nem vigyázok rád ilyen helyzetben - felálltunk a kanapéról, mikor a fürdő felszabadult, és megmostunk fogainkat.

Pár órával később, délután egy környékén, amikor már mindenki kicsit túllépett a másnaposságán, és ettünk már eleget, hogy felszívja a maradék alkoholt gyomrainkban, elkezdtünk összepakolni. Viszont a repülőig volt még idő, így elmentünk kicsit sétálni a környéken. A Nap szikrázóan sütött, de a szél tavasziasan lengte körbe a fák lombjait, ezért nem volt füllesztő meleg. Lassan battyogtunk csomagjainkkal - persze, én még a hotelben hagytam sajátjaimat - az utcán. És bár azt kívánhattam volna, hogy sétáljunk el a végtelenbe, mind, együtt. Nem törődve azzal, hogy kinek mi a kötelessége. TaeHyung boldogan lóbálta kezeinket, miközben nézelődött. Minél több időt töltöttem velük, annál nehezebb volt elszakadni tőlük.

Elsétáltunk a repülőtérig, hogy azzal is teljen az idő, majd ott már alig kellett várni, hogy a négy órási járatra fel is szállhassanak, és visszautazzanak Szöulba.

 - Megleszel? - fogtam meg férjem kezeit, mire bólintott mosolyogva. - Meg ne merj csalni, mert tudom, hol laksz! - próbáltam nevetéssel elfojtani a könnyeimet.

 - Eszemben sincs - átölelt szorosan. - Te meg ne szedj össze semmilyen amerikai fazont, amíg távol vagy, oké? - dünnyögött fülembe.

 - Pedig épp azt akartam - kuncogtam mellkasába, majd eltávolodtam tőle. - Köszönöm, hogy megszerveztétek ezt az utat. Nagyon hiányozni fogtok egy évig, de ígérem, soha nem felejtelek el titeket.
 - Egy csoportos ölelést mindenki el tudna viselni? - lépett kicsit arrébb a bőröndjétől szét tárt karokkal. A fiúk persze kevésbé akarták, de a kedvemért egy hatalmas ölelést kaptam tőlük.
 - Be kell szállnunk - szólalt meg HaNeul, fülelve, amit éppen bejelentettek . Ekkor átölelt párom, szorosan, búcsúzóul. - TaeHyung, jössz?
 - Megyek, megyek - leengedte karjait, de kezemet megfogta még. - Biztos ezt akarod? - bólogattam válaszul. - Rendben, akkor mi megyünk. Ha hazajönnél, csak szólj, és itt termek - elengedte kézfejem, majd távolodni kezdett.
 - Viszlát egy időre. Egyikőtök se bukjon meg, oké? - csomagját húzva, elfordult, de azonnal meg is torpant, ott hagyta minden cuccát a srácok mellett, és hozzám rohant egy utolsó csókra. Talán az volt egyszerre a legédesebb és a legszenvedélyesebb csók, amit valaha is adott. Aztán eltávolodott újra szó nélkül, mosolyogva integetett, ahogy sétáltak egyre messzebb tőlem.
 - Ne nézz így JungKook! - morgott JiYeon elég hangosan ahhoz, hogy még meghalljam. - Te is ezt csináltad volna, nem?!
Ekkor egy vastag üvegen keresztül figyeltem, amíg felszáll a fehér fém madár, ami barátaimat visszavitte országunkba. Kicsit elkeseredtem, persze, mikor eltűnt a gép a felhők közt, de tudtam, hogy egy év múlva újra láthatom őket élőben, és ez is fogja bennem tartani a lelket addig.

Ezek után a vasárnap délutánom, illetve kora estém, abból telt, hogy összeszedjem a holmim a hotelből, és Las Vegasból New Yorkba utazzak, és a távolsági buszt választottam, hogy az út alatt eleget tudjak gondolkodni.

Két bőröndömmel, és a hátizsákommal indultam el a metróaluljáróba, amivel eljuthattam a buszpályaudvarra. Felszálltam a megfelelő irányba tartó szerelvényre, majd helyet foglaltam a félig üres metrón.
 - Hova megy ennyi cuccal? - szólt hozzám koreaiul egy fiatal lány meglepetésemre.
 - Oh...a buszpályaudvarra - mosolyogtam rá. - Ha nem haragszol meg, te pedig úgy nézel ki, mint aki menekül - figyeltem meg a szeme alatti karikáit és hegeket karján.
 - A valóság elől, tulajdonképpen. Egyébként AhReum vagyok - nyújtotta kezét kedves mosollyal, de kicsit hamisnak tűnt.

 - SeoNa - mutatkoztam be én is, majd ráztam meg kezét. - Szép neved van amúgy. Nem vagy egy kicsit fiatal? Hol vannak a szüleid?
 - Otthon, Osanban. Nem rég meghalt egy rokonom, és hazamentek, hogy leróják a tiszteletüket. Egyébként nem vagyok annyival fiatalabb szerintem. Tizenkilenc vagyok - nevette el magát.
 - És te azért nem mentél velük, mert...?
 - Nem is ismertem. Különben is jobb, ha inkább távol vagyok tőlük. Néha igazán ki tudnak készíteni a szüleim, meg a kisöcsém.
 - AhReum, hidd el, később meg fogod bánni, hogy nem töltöttél velük elég időt. Mióta anyukám meghalt, rájöttem, hogy tényleg többet kellett volna otthon lennem, mint császkálni inkább. Most pedig ezt az időszakot is megbánom majd, hogy távol vagyok a családomtól, de hát munka az munka. Kérlek, ne szúrd el az életedet, rendben? - bólintott egyet beleegyezően.
 - Oh! - nézett fel, mikor megállt a metró. - Itt kell leszállnom! Örültem, SeoNa, hogy megismertelek - sietett ki a szerelvényből, mielőtt még becsapódtak volna az ajtók.

Nekem viszont a végállomásig kellett mennem, így hát elüldögéltem ott, zenét hallgatva a folyamatosan zakatoló metrón. Bár közben rájöttem, hogy Amerika - legalábbis Las Vegas - teljesen más népesség összetétellel rendelkezik, mint Szöul. Hát még, ha arról beszélünk, hogyan is öltöznek fel fényes nappal a népek. Bizony, néhány dolgot meg is bántam, hogy megláttam.

Végre a végállomás következett, és a csomagjaimat a mozgólépcsőre való felbiggyesztés, illetve leszedése után meg is találtam nem sokára a buszt, ami New Yorkba ment. Táskáimat bepakoltam a busz csomagtartójába, amint odafértem, majd felszálltam a járműre, és az előre megvásárolt jegyemet felmutatva elfoglaltam egy szabad helyet az ablak mellett.

Továbbra is azzal ütöttem el az időt, hogy zenét hallgattam, vagy firkálgattam egy jegyzetfüzetbe, amit a kis hátizsákomban felhoztam magammal a buszra, vagy egyszerűen csak vizslattam a nyári természetet, ami mellett elsuhantunk. Ahogy haladtunk városról városra, Amerika ezer arcát mutatta meg nekem. Voltak kevésbé gazdag környékek, mégis bennük is volt valami különleges. Elsőként Denverben pihent meg a busz egy pár órára, amíg az utasok vissza nem tértek a benzinkúti kisboltból a szükséges dolgok megvásárolása után. Én csak egy üdvözlőkártyát vettem egy pofás 'DENVER' felirattal.

Mikor pedig tovább haladtunk, és a legközelebbi megállóhoz, pihenőponthoz, Kansas Cityhez értünk, már rég besötétedett, így a benzinkúton és a vasútállomáson kivűl, amiket a környékbeli villanyoszlopok világítottak be, nem igazán láthatott mást az ember. Ez alkalommal is ugyanúgy vettem egy üdvözlőkártyát a város nevével, meg egy flakon vizet, és egy zacskó amerikai márkás chipset. Aztán visszaszállva a buszra, nem sokáig tartott, hogy elszenderedjek a csendes sötétségben. Álmomban már vissza is mentem Szöulba, a barátaimmal és a családommal voltam otthon. Nevettünk, és nem is aggódtam semmi miatt, mert tényleg boldog voltam velük. Aztán hirtelen fehér lett minden körülöttem, minden és mindenki eltűnt, erre riadtam fel. Mikor kinyitottam a szemem, valamiféle visszatükröződött fény szinte elvakított, ezért kicsit feljebb ültem, és azonnal jelentkezett, hogy igen fura pózban aludhattam, mert a nyakam minden mozdulatomnál begörcsölt.
Ezért próbáltam minél kevesebb mozgással ülni a helyemen, míg meg nem álltunk Louisvilleben - persze a mellettem ülő mogorva amerikai nő nem igazán tolerálta, hogy nekem fáj valamim. Vettem szokásosan egy üdvözlőkártyát, és angol tudásomnak hála megkérdeztem, hogy mit ajánl a nyakamra. Hál'istennek a nyakpárnákra mutatott a segítőkész férfi a pult mögül, és nem valami drága krémet akart rásózni személyemre, aki jelenleg egy szőke, látszólag naív túrista volt az ismeretlen városkában. Az újdonságaimmal visszaszálltam a helyemre, amit nem nagyon szívelt a nő, aki elmélyülve fejtette volna keresztrejtvényét. Amint helyet foglaltam, nyakpárnámat felcsatoltam, és már sokkal kényelmesebben telt az utazásom hátralévő része.
Miközben áthaladtunk valahol Nyugat-Virginián, megálltunk egy Morgantown nevű kisebb városkában tankolni, és sofőrt cserélni, de nekem ezúttal nem volt kedvem leszállni - aminek a hölgy örült is -, így zenét hallgatva lapozgattam a galériámban. Ekkor pedig találtam egy képet, melyet még ittas állapotomban készíthettem magamról és a kis csapatról. Elmosolyodtam a kép láttán, és könnyem is majdnem kiszökött közben. Mobilnetem segítségével, elküldtem interneten keresztül a srácoknak, akikről fogalmam sincs hol járnak éppen. Feltehetőleg az időzónák közötti eltolódás lesz a legnagyobb ellenségem az egy év alatt.


/TaeHyung pov/

Kedden délelőtt telefonom hangos pittyegésére keltem. Mikor kezembe vettem a készüléket, láttam, hogy SeoNa egy csoportot hozott létre a neten, melybe beletette tízünket, akik Vegasban voltunk, és egy képet küldött, melyen mi szerepeltünk, nem éppen józanul. Sóhajtottam, ahogy lezároltam a mobilom, és magam mellé dobtam az ágyra, ahol Nanának kellett volna aludnia, és morognia kellett volna, hogy megdobtam a telefonnal. Lábaimat leengedtem a padlóra. Az ablakon keresztül betörő napsugarak elnyúlva a padlón éppen addig értek, ahova tettem lábfejem. Hagytam egy kicsit, hogy a sárga fény felmelegítse kellemesen bőrömet, majd elindultam a konyhába. Egy átlagos reggelen a tűzhely mellett állt volna feleségem, hogy a kedvencemet készítse reggelire, de nem volt ott. Vagy talán a fürdőszobába lett volna, hogy megmossa arcát, és egy laza kontyba kösse haját, amit én annyira szeretek piszkálni a fején, de mikor neki döntöttem fejem a helyiség ajtófélfájának, és körbenéztem, ott sem találtam nyomát. Megmostam arcomat, egy ideig figyeltem magam a mosdókagyló feletti tükörben, ahogy csorogtak lefelé államig a vízcseppek, majd egy törölközővel letöröltem őket. Azt visszatéve helyére kibattyogtam a nappaliba, ahol talán még mindig találnék egy-két popcorn darabot a kanapé alá beesve, azok után, hogy hányszor felborította SeoNa a tálat. Lehuppantam a bútorra, körbefordítottam fejem, és szinte minden a páromra emlékeztetett, aki ki tudja Amerika éppen melyik utcáját, vagy városát járja. Hogyan fogom kibírni ezt az egy évet?


/SeoNa pov/

New York előtt még Philadelphiában állt meg a busz egy pihenőre. A telefonom térképén nézve már nem voltunk messze, így felvettem a kapcsolatot jövőbeli főnökömmel, de addig leszálltam a buszról, nehogy véletlenül is zavarjam székszomszédom.
 - Ah, SeoNa! Már vártam a hívását - köszöntött Hoon telefonon keresztül.
 - Öhm. Hosszabbnak ígérkezett az út, így csak kedd dél környékén érek New Yorkba.
 - Semmi gond. Nekem is közbe jött egy üzleti ügy, szóval nem tudom körbevezetni, ezért magától kellene odatalálnia a szállodához, ahol megszáll majd. Elküldöm üzenetben a szálloda nevét és címét, a szoba meg az ön nevére van íratva. Szerdán pedig reggel nyolckor lent a bejárat előtt találkozzunk és elviszem a BBS épületéhez - hadarta. - Addig is ne tévedjen el New Yorkban.
 - Rendben, viszlát! - nem sokra rá, miközben visszaszálltam a buszra, érkezett is a sms, hogy hova kell mennem.
Mivel Morgantown óta csak aludtam, több órán keresztül, ezért New Yorkig már egy szemhunyásnyit sem aludtam. Így láthattam ismét, hogy akár egy városon belül is mennyit változhat a környék gazdagsága.
A busz valahol a nagy alma központjában állt meg, és amikor leszálltam a járműről, magamhoz vettem csomagjaimat, akkor gondolta úgy magában a telefonom, hogy feladja a szolgálatot és kikapcsol. Szóval a totál ismeretlen környéken valahol keresnem kellett egy boltot, mely térképeket is árult. Szerencsémre New Yorkban elég sok a turista ahhoz, hogy több ilyet is találjak. Bár a helyzetemen még ekkor sem segített, mivel a cím, ahova mennem kellett volna, is a telefonomban volt. Megvettem a térképet, és próbáltam egy hangzásra ismerős nevet keresni rajta. Átböngésztem minden utca nevet, nézegettem fel róla, hogy vajon én, hol állhatok egyáltalán, de nem bírtam eligazodni.

 - Nem idevalósi vagy, ugye? - összerezzentem az ismeretlen hangtól, mely hirtelen megszólalt megszólalt mellettem.

33.rész - One last time (+16)

/SeoNa pov/

Ott álltam több száz szempár előtt. JungKook eközben kamerájával a reakciómat vette, és előttem féltérdre ereszkedve várta a válaszom a férfi, akit szeretek. Felhúztam egyik szemöldököm, hogy elrejtsem a belül már fangörcsölő lány énem - hiszen egy lány csak örül annak, ha megkérik a kezét -, hogy ne azt lássa, hogy ilyen könnyedén igent mondok.

 - Apámmal már beszéltél? - fontam össze karjaim magam előtt a hatás kedvéért, de a mosolyom már nem tudtam elrejteni.

 - Áldását adta ránk - halk kuncogást hallatott a lányok egy része.

 - És a bátyám helyett bátyám is? - pillantottam a laptop mögött álldogáló YoonGira, mire szinte minden jelenlévő ugyanúgy a fiúra sandított félszemmel.

 - Ha már eddig kibírtátok egymást, nem tehetek semmit - szólt bele a mikrofonba megvonva vállát.

 - Basszus! - elvigyorodtam. - Akkor csak igent kell mondanom? - sóhajtottam leengedve karjaim. - A válaszom igen, te bolond, kelj már fel végre! - húztam pólójánál fogva, és csókoltam meg, mire a tömeg tapsolásba és ujjongásba kezdett. Eltávolodva kicsit számtól felhúzta a gyűrűt ujjamra, majd két tenyerével közrefogta arcomat egy újabb csókot adva ajkaimra.
 - Akkor a Trouble utolsó dalaként és az újdonsült jegyespár tiszteletére szóljon a 'Listen'. Jó szünetet mindenkinek! - ekkor pedig felzendült az említett lassú dal a hozzáillő rock betétjével, mire mindenki megfeledkezett rólunk, legtöbben párjaikat vonták egy ölelésbe, a többiek pedig utoljára meglátogatták a bárpultot. TaeHyung szemébe néztem, és karjaimat vállára tettem, majd összekulcsoltam ujjaimat, ő pedig automatikusan átkarolt derekamnál.
 - Akkor most a királynőd vagyok? - kérdeztem pont olyan hangerőn, hogy csak ő hallja a dallam mellett, válaszul pedig bólintott elmosolyodva. - Akkor te vagy a királyom - ismét beleegyezően bólintott egyet. - És hogy fogod irányítani a királyságot nélkülem?
 - Meg fogom oldani, ne aggódj - Valójában nem is azért aggódtam, hogy mit fog csinálni egész nyáron, amikor még tanulnia sem igazán kell, nélkülem. Inkább azon kattogtam, hogy én mihez kezdek majd egymagam a nagy almában. Viszont ahogy felnéztem vőlegényem íriszeibe, mosolyra húztam számat, és el is felejtettem egy darabig mindent, ami miatt forogtak a fogaskerekeim odabent a koponyámban.


/NamJoon pov/

Nana barátjának leánykérése után mindenki elmerengett a távolba az utolsó dal alatt, mintha csak előre akarnák látni, mi történik velük, hogy vajon lesz-e nekik is ilyen élményük a jövőben. Még SunYoung is a bárpultra könyökölve nézelődött, elbambult a diáktengert nézve.
 - Khm, khm... - köszörültem meg torkom direkt, és elég hangosan, hogy meghallja, de még mindig elmerengve nézett ki fejéből. Ezért oldalba böktem könyökömmel közelebb lépve hozzá, amire végre felfigyelt, és rám pillantott, amitől hirtelen bent is maradt a mondanivalóm, mikor a fénycsóva megcsillant szemében. - Nézd! - biccentettem Miss Choi és Mr. Kim felé, akik az ajtónál csevegtek vigyorogva, mikor már összeszedtem a szavakat a földről, amiket a szépsége lökött ki számból. - Szerintem összejöttek. Nem úgy néznek ki?
 - De, valószínű, hogy megtalálták a közös hangot. Legalább nyáron sem fognak unatkozni - fordította feléjük fejét.
 - És én lehetnék a te nyári elfoglaltságod? - felém kapta tekintetét, amibe mélyen belenéztem. - Lennél a barátnőm, SunYoung?
 - Öhm... - forgatta szemeit, gondoltam, hogy egy normális választ keresett. Addig, amíg olyan hangokat adott ki, mint egy mindjárt bekrepáló számítógép, töltöttem kettőnknek egy-egy sojut felespoharakba.
 - Mi lenne, ha válaszadás helyett csupán innánk az első napunkra együtt? - az italra pillantott, amit felé nyújtottam. - Addig kell ezt itt tartanom, amíg nem a második napunkat kell ünnepelni? - halványan elmosolyodott, majd elvette tőlem a kis üveg felest. - Az első napra? - tartottam felé a saját italomat egy koccintás reményében, ami egyféle megerősítésként szolgált nekem. Az a halvány mosoly kiszélesedett egy vigyorrá és egy apró nevetést is hallatott, aztán összeérintette a poharainkat, amitől felvidultam, de próbáltam visszafogni örömöm, így elfordulva ittam meg a sojum. Köszönöm, TaeHyung, erőt adtál, hogy kimondjam ezeket a szavakat.


/SeoNa pov/

Amikor vége lett a Trouble-nek, a diákok megindultak a saját tempójukban kifelé, valaki baráti támogatással, valaki anélkül. Én meg elkezdtem összeszedni a felszerelésemet, hogy minél előbb hazamehessek jómagam is, bár boldog voltam ott és akkor. A srácok még maradtak segíteni nekem összepakolni, és valahogy arcukon és az összenézéseikből úgy tűnt, hogy nem csak a leánykérést rejtegették előlem, tervezgették a hátam mögött.
 - Nana, tudod, mire gondoltunk? - vette ki a kezemből a kötegnyi kábelt JiYeon.
 - Már alig vártam, hogy valaki végre megszólaljon - jegyeztem meg szarkasztikus hanglejtéssel.
 - Eljegyzési partinak, mi lenne, ha elmennék a hétvégén Las Vegasba mind? Mindenki hozza a párját, és elbúcsúztatunk téged hivatalosan - körülnéztem a többieken, és ahogy gondoltam, már nélkülem megbeszélték az egészet. - Holnap kora délután indul a repülőnk - fűzte még hozzá a lány.
 - Szóval nem is lett volna választásom igazából, hogy menni akarok-e vagy nem - csuktam le laptopom, és mélyesztettem bele a laptoptáskába.
 - De megkérdeztelek, nem igaz? - vigyorodott el. - HaNeul szervezte meg számunkra ilyen hamar. Annak a lánynak vannak ám kapcsolatai - csodálkozott el, miközben tovább pakolászott.

Amint befejeztük a rendrakást, mindenki ment a saját utjaira. Szétválásunk előtt pedig megbeszéltük, hogy délután egykor találkozunk a Gimpon reptéren a bejárat előtt.
TaeHyunggal hazamentünk, én bevonultam a hálószobába és magamra csuktam az ajtót, hogy felhívjam az amerikai férfit az állás miatt. Tárcsáztam a kis névjegykártyáról a telefonszámot, majd fülemhez emeltem a készüléket.
 - Jó estét, Lee Hoon! Kim SeoNa vagyok. Az állás miatt hívom.
 - Oh, SeoNa! Mondja a válaszát - kedves hangon szólt bele a telefonba.
 - Elfogadom a lehetőséged - sóhajtottam. - Holnap utazom Las Vegasba a hétvégére, és aztán már kezdhetek is, ha akarja.
 - Ne legyen túlbuzgó azért. Hétfőn csak utazzon New Yorkba, és keressen meg engem, aztán még elhelyezkedik, megismeri a környéket. Rendben? Addig is jó mulatást Vegasban - és ezután megszakította a vonalat. Elvettem fülemtől mobilomat, és az ölembe eresztettem kezemet a képernyőt nézve. Ekkor TaeHyung benyitott és lehuppant mellém az ágyra. Vállára hajtottam fejem, és beszívtam finom illatát.
 - Holnap délelőtt elvinnél apuhoz, hogy elköszönjek? - hümmögött egyet válaszul. - Köszönöm - fújtam ki levegőmet egy sóhaj formájában.

Az nap maradék részében bepakoltunk az útra, én pedig a plusz dolgokat, amikre szükségem lehet New Yorkban. Én végül két bőröndbe és egy hátizsákba fértem el, vőlegényem egy darab nagyobb sporttáskájával szemben.
Lerogytam az ágyra a csomagjainkat nézve. Egy kicsit el is szomorodtam.
 - Akkor ez most az utolsó éjszakám itt? - szinte úgy éreztem magam, mint aki szakítani akar. - El kell búcsúznom egy időre ettől a helytől, ahol mindent ismerek? - barátom leült mellém.
 - Gyorsan eltelik az az idő, Nana - Én is remélem.

Másnap, ahogy kértem, Tae elvitt szülőmhöz délelőtt, hogy tőle is elbúcsúzhassak. Az ott létünk alatt végig mosolygott, amit jó volt látni, azok után, hogy anya elhunyt. Megígérte nekem, hogy ilyen is marad, HongJoo pedig vele fog maradni egy ideig, nehogy depresszióba essen a gyász miatt, amitől persze megkönnyebbültem. Be is jelentettük édesapámnak, hogy megkérte a kezem az oldalamon lévő személy. Az arca pedig még jobban felderült, amitől szám széle inkább lefelé konyult, mert itt kell hagynom annyi mindent. Még el sem mentem, máris honvágyam volt.
Nagynéném felhívott az emeletre, hogy négyszemközt beszéljen velem. Bementünk a szobámba, és levett valamit a polcomról, amíg én behajtottam az ajtót.
 - Ez anyukádé volt - adta át a nyakláncot. - Én tettem ide a temetés után, anyukád azt akarta, hogy a tied legyen - megnéztem a kezemben tartott ezüst nyakláncot, melyen egy ezüst földgömb lógott. - Mindig is azt akarta, hogyha majd egyszer nagy leszel beutazod a világot, csak soha nem bírt elengedni úgy igazán.
 - Köszönöm, HongJoo, hog ezt odaadtad - segített feltenni nyakamba, majd megöleltem. - Vigyázz, kérlek, apura.
 - Úgy lesz.
Visszamentünk a ház férfiaihoz a nappaliba, még kicsit beszélgettünk a munkámról, az eljegyzésről, és arról, hogy édesapám mennyire is büszke rám. Aztán elindultunk vissza a lakásunkra, hogy letegyük a kocsit, hogy ne kelljen senkinek sem visszavinnie hozzánk, és ezért taxiba tettük csomagjainkat, és el is indultunk a Gimpon repülőtérre, ahonnan kettőkor indult is a gépünk egyenesen Las Vegasba.
A többiek ott vártak már a bejárat előtt, ahova megbeszéltük a találkát, és velünk együtt teljes lett a tizes létszám. HaNeul elintézte mindenkinek az útlevelet és a repjegyeket is, így semmiért se kellett aggódnunk. Tényleg hihetetlenek ennek a lánynak a kapcsolatai. Kint szórakoztunk, nevetgéltünk a friss levegőn, míg nem volt annyi az idő, hogy felszállhassunk járatunkra.
Már a kapunál álldogáltunk, és vártuk, hogy mi is sorra kerüljünk, amikor jött egy sms-em. HongBintől jött.
 - Kitettelek a csapatból, mert anyád nem ezt akarta volna. Sok szerencsét Amerikában, SeoNa! - elmosolyodtam, aztán válaszoltam neki egy 'Köszönöm'-mel, végül visszatettem zsebembe a készüléket.
A repülőre csupán telefonom, laptopom, a fejhallgatóm, és a nyakpárnámat vittem fel. És mint, ahogy hivatásom is kimondja, zenét csináltam a tizenegyórás repülőút alatt. Míg a többiek vagy filmeztek, vagy aludtak, vagy simán játszottak telefonjukon, vagy ahogy én is néha szünetképpen, bámultam a felhőket, amik mellett elhaladtunk. Az első repülőutam volt, mégsem féltem, sőt, még élveztem is. Bár azokat a pillanatokat nem, amikor a mellett ülő TaeHyung dobálta magát, a helyét keresve, hogy hogyan tudna elaludni. Egyszer meguntam, és inkább odaadtam neki nyakpárnám, azután úgy aludt, mint a tej.
Az utazás alatt összehoztam két számot is, melyet talán az elsők között fogok leadni a BBS Americában, mivel amint beléptünk Amerika légterébe, megcsapott valahogy az amerikai slágerek szele, és ez ihlette a két zenét.

A landolásunk Nevada államban is simán ment, a táskáinkat, bőröndjeinket begyűjtve pedig elindultunk kifelé. Közben pedig bárhova is nézett az ember, az alkalmazottak köszöntöttek minket Las Vegasban. Feliratok mindenhol, habár még csak a reptéren jártunk. Kint a hatalmas bejárat előtt egy fekete limuzin várakozott, ami csak szintén tükrözte a város fényét.
 - Valaki tudja mennyi itt az idő? - szólalt fel hangosan HoSeok.
 - Tíz harminckilenc - válaszolt JungKook, aki csak felnézett reptér bejárata mellett lévő nagy órára.
 - És pont időben vagyunk - jelentette ki HaNeul megigazítva színes nyári ruháját. - Beszállás! - kiáltotta el magát, mire elindult a hosszú jármű felé. - Mire vártok még? - nézett körbe rajtunk. A fiúk szinte rohantak a limuzinhoz, és bedobták annak csomagtartójába a táskáikat, majd el is tűntek az autóban.
 - Köszönöm, hogy én is jöhettem, SeoNa - lépett mellém HyeRan. - Mégsem olyan rossz, hogy megismertelek - mosolyodott el.
Mindenki bepattant a fekete járműbe, majd szép angol kiejtéssel jelezte HaNeul a sofőrnek, hogy indulhatunk. A tizenhat személyes limuzinban bőven elfértünk, és jól is szórakoztunk.
 - Tudjátok, hogy mi a legjobb abban, ha egy nagy céget örökölsz a szüleidtől, és majdnem hozzámész egy másik gazdag sarjhoz? - szakította félbe beszélgetéseinket YoonGi oldalbordája. - Hogy felejthetetlenné lehet tenni egy kis pénzzel a dolgokat. Szóval költsünk, amennyit akarunk, mivel én és TaeHyung apja is támogatjuk ezt az utat - ujjongásba törtek ki a srácok, amitől meg is ijedtem hirtelen. Aztán megszólalt a férfi a kormány mögött, majd leparkolt. Ahogy bepattogtunk a kocsiba, úgy pattogtunk ki is, akár a rossz bolhák. - Kedves barátaim! Ez itt a Caesars Palace. Itt fogunk megszállni utazásunk alatt. Fogjuk a cuccainkat, és rohamozzuk meg a szobánkat - ezt kimondta, és úgy is tettünk, ahogy mondta. A hatalmas fehér épületmonstrumba belépve ismét elragadott minket az a fényűzés, ami a várost jellemezte. Mindenhol fények, márványszobrok, virágdíszek, aranyozott szegélyek. Elképesztő egy látvány volt.
HaNeul elintézte a bejelentkezést, majd elindultunk a lifttel a negyedikre - még a lift éleiben is aranyozott csíkok húzódtak végig.
 - Ki hiszi el, hogy kézenállásban sétálok majd be az ajtón? - jelentkezett HoSeok, akit már így is eléggé megváltoztatott az amerikai levegő.
 - Százat rá, hogy nem megy - kontrázott rá JiMin.
 - Tartom - szólalt meg EunJung a fiúra nézve.
Ahogy felértünk a szobánk elé, HoSeok elkezdett bemelegíteni, előre engedett mindenkit a belépéssel, aztán amikor már JungKook is készen állt a kamerájával, eljött az igazság pillanata. Kézre állt, rendesen tartotta azt, majd elindult előre, és sikerült neki. Belépkedett kezein, akárcsak a lábain szokta. Leengedte lábait, és újra talpain állt. Kicsit vöröslött arca a fejébe tódult vértől, de megérte neki bizonyítani.
 - Akkor kérem a pénzeket azoktól, akik nem hittek bennem - sétált hozzánk, mire EunJung megcsókolta őt a semmiből. Nagyokat pislogtam, akárcsak az aranyhal a zacskóban, és a többiek is követték példámat. Aztán, mikor végre elszakadt a lány a fiú szájától HoSeok próbálta elemezni a helyzetet. - JiMin? Hol a pénzem?
 - És ő?
 - A pénzemet, JiMin - rendezték a tartózást, aztán elindultunk felfedezni a hatalmas hotelszobát. Ledőltem a nappaliban fekvő kanapéra, ami egyből a kedvenc tárgyammá vált a helyiségben.
 - Gyerekek! Ez a fürdőszoba hatalmas! - JiYeon jelentkezett a fürdőből, közben lehunytam szememet.
 - Enyém ez az ágy! - a hallott hangokból leszűrtem, hogy JiMinékkel és YoonGiékkal kell osztoznunk Taevel a hálószobán.
 - Puha az ágyunk - emelte fel lábaimat, majd ült le, és végül tette ölébe lábaim vőlegényem.
 - Kérdezhetek valamit? - nyitottam ki szemeim ránézve, mire bólintott. - Előttem már voltál együtt lánnyal?
 - Dehogyis! - láttam szemeiben, hogy hazudik, szája szélén pedig a vigyort, ami csak megerősítette ezt. Felhúztam szemöldököm. - Na, jó! Eggyel - még magasabbra tettem félszemöldököm. - Volt néhány, na.
 - Nekem nem tudsz hazudni. Látom, ha nem az igazat mondod - sóhajtva lehunytam ismét szemeimet. - Egyébként meg azért kérdeztem, mert neked, ha van fekvőfelület, már az jár az eszedben.
 - Nem igaz! - mentegetőzött, mire egyik szememet kinyitottam, és a combomon pihenő kezére pillantottam. - Ez nem azt jelenti, hogy arra is gondolok. Na, de, jó, most már igen, mert te mondtad. Különben én ártatlan vagyok. Te rontottál el.
 - És ez nem jó? - dünnyögtem pilláim pihentetve, mire a válasz csak csend volt. - Na ugye.
Miután mind körbe jártuk a kapott hotelszobánkat, és kellőképpen kifosztottuk a minibárt, leültünk pár órára a nappaliba, hogy jobban megismerjük egymást. Keresztbe mentek a kérdések egyesek múltjairól, hogy mit tervezünk a jövőben, mit fogunk csinálni az egyetem után, és ekkor elmerengtem az új állásomon. Viszont JiYeon oldalba bökött, így visszatértem közéjük lelkileg is.
 - SeoNa! Már akartam kérdezni - irányította azonnal felém a témát JiMin. - Honnan ismered HyeRant? - összenéztem az említett lánnyal.
 - Hát az úgy volt, hogy ő a szomszédom. Mármint volt, amíg el nem költöztem TaeHyunghoz. És... - körbenéztem a srácokon, majd visszatért a pillantásom a lányra. - egy darabig a barátnőm is volt - meghökkent arcokat kaptam válaszul.
 - Szóval ő az exed?
 - Valahogy úgy, de mi lenne, ha most mindenki felöltözne szépen, és elmennénk egyet inni, ha már Vegasban vagyunk - sikeresen el tudtam terelni a figyelmet a témáról, és kinyíltak a bőröndök, repültek kifelé a ruhaötletek.
Én lettem kész legelőbb, egy fekete, térd alá érő egyberuhában ücsörögtem a kanapén, mely szatén anyagból készült, derekánál pedig egy csipkés öv karcsúsított, és mivel ehhez a szereléshez nem igazán illett a tornacipő, elhoztam magammal az egyetlen fekete magassarkúmat hozzá. A lányok lassúságára viszont számíthattam volna. Ott üldögéltem a fiúkkal, akik kicsípték magukat, mind ingben, míg kint már lassan lement a nap is. Viszont, amikor kijöttek végre a hölgyek a szobáikból, illetve a fürdőszobából, úgy tűnt, hogy valóban össze vannak rakva. Talán túlságosan is. A párok egymást karöltve haladtak ki a hotelszobánkból - HoSeok és EunJung nem igazán közeledtek egymáshoz még, főleg a csók után elég kínos volt köztünk a levegő.

Amint lement a Nap, csak akkor kelt igazán életre Las Vegas. Fiatalok szabadultak ki az éjszakába, akárcsak mi. Vadulni akartak egyet a nyár kezdetére. Mi igazából engem búcsúztattunk, de jól esett volna az a bizonyos megőrülés egy este erejéig.
Nem messze a Caeserstől, annak szomszédságában találtunk is egy jó hangulatú szórakozó helyet. A 'The Maffia' felirat világított a bejárata felett vörösen, egészen a bárpultig pedig egy vörösszőnyeg vezetett. A hely félhomályban burkolózott, de a szintén vérvörös fénycsóvák kiegészítették ezt, hogy a hangulat tökéletes legyen.
 - Nem fáj a lábad? - hajolt fülemhez vőlegényem, mire megráztam fejem.
 - Fizetem az első kört! - battyogott HaNeul a bárpulthoz, és kikért mind a tizünknek valami erőset, és még annyi kört rendelt ebből, hogy a következő és egyben utolsó emlékem, hogy egy fekete parókás fazon beszélt hozzám.

32.rész - Family or work?

/SeoNa pov/

Régebben, amikor gondolkodni akartam, akkor mindig a házunkhoz közeli bolt mögötti teherautóra ültem, ami már több éve ott rozsdásodott, senki sem mozdította onnan. YoonGival találtuk az egyik sétánk alkalmával még bőven az egyetem előtt. Mivel könnyedén fel lehetett mászni rá, ezért a tetején is simán ücsöröghetett az ember. Persze, a nagylegények már összegraffitizték az oldalát, de ennél jobban semmi sem rongálta, hogy esetleg beszakadjon a teteje. Úgy döntöttem, hogy most is oda kell mennem, ezért taxiba pattantam, és a régi időkhöz híven felhuppantam a járműre. Lógattam lefelé a szélénél a lábamat, és ölembe tett kezeimben szorongattam és forgattam az amerikai férfi névjegykártyáját. Aztán egy sóhajjal felnéztem az égre, és hagytam, hogy a szél kicsit átjárja a hajtincseimet és arcom felületét. Ekkor hallottam meg egy motor hangját közeledni. Lepillantottam, és megláttam az ismerős sofőrt, amint leparkol nem messze tőlem.
 - Miért ülsz megint odafent? - vette le sisakját a szőkeség, viszont kérdésére nem adtam választ, ezért felmászott mellém, de még ekkor sem szólaltam meg. - Mi történt, hogy megint itt kell gondolkodnod és nem veszed fel a telefont?

 - Számít az? - vontam vállat, de a fiú tekintete nem hagyta ezt annyiban. - YoonGi, nem tudom, mit csináljak - bukott ki belőlem végül a vallomás. - Kaptam egy ajánlatot, hogy a BBS Amerikának dolgozzak. Viszont New Yorkba kellene költöznöm, és minimum egy évig haza sem jöhetnék. Nem akarlak itt hagyni titeket, a barátaimat, a családomat. Most lett minden jobb. TaeHyunggal lakom, az iskola és a hajtás is most ért véget, a varrataimat is holnap kiszedik délután. Nem tudom, mit kellene tennem. Válasszam az amerikai állást vagy a családom?

 - Nana, ide figyelj. Akármilyen döntést is hozol, az lesz a helyes. Ha itthon maradsz, talán kihagysz egy remek lehetőséget. Ha mész, ugyanúgy hazajöhetsz, és otthagyhatod az állást.
 - Ha megyek, egy egész évig nem látlak titeket. Az időeltolódást pedig ne is említsük. Lehet, ha én ébren vagyok, ti éppen alszotok, vagy fordítv-
 - Szedd össze magad, Nana. Tudod, mi a helyes döntés. Ez volt az álmod, hogy ismert legyél. Most itt van előtted a lehetőség, szinte a kezedbe adják. Min kell még agyalni? - lenéztem a kis papírdarabra, majd eltettem azt a telefonom mellé zsebembe.

 - Elvihetlek egy körre? Hazaviszlek, oké? Gyere - mosolyodott el biccentve, majd lemásztunk a teherautóról. Lent odaadta a másik sisakot, amit fel is tettem fejemre. Beindította a motort, majd mikor átkaroltam derekát el is indultunk. Továbbra is forogtak a fogaskerekek a fejemben, hogyan is kellene döntenem, mi lenne a helyes. A városig szeltük az utakat teljes sebességgel, aztán lejjebb lassított, amikor megérkeztünk a ház elé. - Tudod, hogy bármikor megkérhetsz, hogy vigyelek el valahova kiszellőztetni a fejed, ha szükséges, ugye?

 - Köszönöm, tudom - nagyot sóhajtottam, majd elmosolyodtam. - Akkor én megyek is, holnap találkozunk az egyetemen.

 - Döntened kell, oké? - tette vissza fejére a sisakját, majd integetve elhajtott. Még egy darabig ott ácsorogtam, lassan kiszöktek a könnyek is a szememből ahogy ott álltam egyedül, ezért végül felbattyogtam. Benyitottam a lakásba, és egy TaeHyung borult rám hirtelen, engem egy ölelésbe burkolva.

 - Hol voltál, SeoNa? Miért nem vetted fel a telefonod? - dünnyögte vállamba, aztán két kezével megfogta vállaim, eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. - Ne csinálj többször ilyet velem!

 - Csak lemerült a telefonom - vettem ki zsebemből a készüléket, és mutattam fel. - Megyek, felteszem töltőre, rendben? - elállt utamból, így bementem a hálószobába, és azt tettem, amit mondtam, hogy fogok. Leültem az ágyra, és amikor egymagam voltam, mert párom elvonult a fürdőszobába egy zuhanyzás erejéig, zsebembe nyúltam a névjegykártyáért, de az nem volt kitapintható. Kisiettem az előszobába, hátha véletlenül leejtettem érkeztemnél, és ahogy sejtettem ott hevert a földön, de elgondolkodtam, hogy vajon meglátta-e a kis cetlit.

A hosszú szünetben az egyetem étkezdéjében ültem JiYeonnal, és részleteztem neki, amit tömören levázlatoltam neki barátom elalvása után üzenetben tegnap. Figyelmesen végig követte a történetemet, amíg az ebédjét fogyasztotta.

 - Mit fogsz csinálni most, Nana? - tett egy falatot szájába két mondat között. Ez egy nagyon jó kérdés. Turkáltam oda-vissza ételemet, mikor megérkeztek a többiek is asztalunkhoz a padtársam nélkül, aki elmondásuk szerint még meglátogatta a mellékhelységet.

 - Az ajánlaton jár ennyire az eszed, hogy nem eszel? - bökött oldalba könyökével EunJung.

 - Várjunk egy pillanatot - tettem le kanalamat összeráncolva szemöldököm. - Én csak JiYeonnak és YoonGinak mondtam el a dolgot...Szóval te is tudod, mert JiYeon szobatársa vagy - fordultam a lány felé, aki egyetértően bólogatott. - Te biztos tudod, mert a pasija vagy - haladtam tovább a kamerás hercegre. - Te Kook szobatársa vagy, szóval egyértelmű - állt meg ujjam HoSeokon. - Tiszta lepcsesszájúak - jegyeztem meg magamnak hangosan. - Te pedig JiYeon padtársa vagy, aki nem bírja ugye összehúzni a cipzárt a száján - fejeztem be JiMinnel, és egy szúró tekintettel volt szobatársam irányába. - Akkor mindenki tudja a sztorit, kivéve TaeHyungot - összegeztem magamnak a helyzetet.

 - El kellene mondanod neki is - erősködtek. - El akarod hallgatni előle?

 - Azt sem tudom még, mi a válaszom az ajánlatra. Tae pedig biztosan-

 - Mit csinálnék? Miről maradtam le? - huppant le mellém az előbb említett.

 - Biztosan nem szeretnéd, ha színes lenne a hajam - vágtam rá kérdésére az első gondolatfoszlányt, ami eszembe jutott. - Bár meg is gondoltam magam, szeretem szőkén a hajam, szóval hagyjuk is - mosolyodtam el, majd folytattam ebédemet.

 - Srácok! - terelte magára a figyelmet HoSeok a kedvemért. - Most pénteken van a tanév utolsó Trouble-je, és persze a tanév utolsó napja is. Összeöltözhetnék az alkalomra, nem? - körülbelül eddig figyeltem a beszélgetést, és inkább elvesztem gondolattengeremben. Remek lehetőséget kaptam, de nem akarom itt hagyni ezeket a lökötteket, akik most körül vesznek. Belecsobbannék inkább egy totál ismeretlen környezetbe a több fizetés miatt? Vagy csupán azért, hogy kipróbáljam magam a nagyvizen? Egy év nagyon hosszú számomra. Lehet, csak kitaszítana magából New York, mint egy seb az oda nem illő tárgyakat, mint a koszt. - Te is benne vagy, Nana? - hevesen bólogattam a kérdező felé, aztán a lányok felé pillantottam, hogy később avassanak be, mégis mibe egyeztem bele.

Mielőtt még mind hazamentünk volna, a lányok gyorsan levázlatolták nekem a dolgomat, majd mind mentünk saját utunkra. Én bepattantam TaeHyung mellé a kocsiba, és amíg fel nem értünk a lakásunkra meg sem szólaltam. Viszont amikor lepakoltam táskámat az ágy mellé, és lehuppantam a fekvőhelyre még mindig egy szó nélkül, párom aggódni kezdett.
 - Történt valami, hogy az egyetem óta meg sem szólaltál? Még ebéd közben is máshol jártál.

 - TaeHyung, el kell mondanom valamit - pillantottam fel rá, mire lerogyott mellém az ágyra aggódva. - Kaptam egy állásajánlatot egy nagyobb rádiótól - kezdtem bele.

 - Láttam a névjegykártyát - húzta el száját egy kicsit.

 - Nem Yorkba kellene költöznöm. Több pénzt kapnék, ismertebb is lennék valószínűleg, de nem jöhetnék haza, csak néha, amikor szabadságot kérek - sóhajtottam egy mélyet.

 - És hogy döntöttél?

 - A többiek már mind tudják, mert JiYeon nem bírta becsukni a száját, de addig nem akartam dönteni, amíg te nem tudod.

 - El kell fogadnod - ellenkezni akartam, de még mielőtt megszólalhattam volna, megfogta kezemet. - Ez egy nagyon jó lehetőség, egy elhalaszthatatlan. Nem hagyhatsz ki egy ilyen ajánlatot, Nana. Tudom, hogy messze leszel a barátaidtól, a családodtól, de menned kell - szorította meg kezem. - Ne az tartson vissza, hogy távol leszünk. Megoldjuk ezt is, meg mindent. Menj el zuhanyozz le, és addig gondold át még egyszer, rendben? - bólintottam mosolyogva, és bevonultam a fürdőszobába tiszta ruhákkal.
A frissítő és valóban a gondolkodást beindító zuhany után, amikor kiléptem a fürdőszobából, TaeHyung viszont sehol sem volt. Mindegyik helyiséget átnéztem, de sehol. Telefonját pedig nem vette fel, és ezt az egészet egy visszavágóként fogtam fel, amiért én is eltűntem.


/TaeHyung pov/

Amikor SeoNa eltűnt a fürdőszobába, megfogtam kulcsaimat, és a parkolóban a ház előtt bepattantam a kocsimba, és elindultam. Mintha barátnőm mosolya elindított volna egy gondolatszálat fejemben, aminek még én sem tudtam a végkimenetelét, annyit tudtam ott a kormány mögött, hogy az apjához kell mennem azonnal. Ahogy távolodtam a várostól az eső is cseppekben kezdett hullani, az ég pedig gyorsabban elsötétült, mint általában, a szürke záporfelhők miatt.

Az utak csúszósabbak lettek a víztől, így lassabban kellett hajtanom, ezért egy fél órával tovább tartott utam. Viszont mikor végül odaértem, becsöngettem, SeoNa apja mosolyogva nyitotta ki a kaput, és invitált beljebb. Leültem a konyhaasztalhoz, és egy pár percig csak csendben ücsörögtem, míg egy italt le nem tett elém.
 - Szóval, mit szeretnél? Mi szél hozott ide ilyen váratlanul? - foglalt helyet ő is.
 - Szeretném megkérni a lánya kezét - jelentettem ki, amitől még én is meglepődtem. - Szeretném, ha áldását adná - elmosolyodott, amit jó jelnek vettem.
 - Nagyon jó gyereknek látszol, aki tudja az illemeket, de igazából én nem ezt nézem. Engem addig nem érdekel, hogy ki van SeoNával, amíg ő is boldog és nem keveredik bajba. Megtudtam, hogy a lányom elmondta a családi átkot is neked, és mivel aszerint te vagy, akinek mellette kell lennie, hogy tudnám ezt megtiltani? - nevette el magát. - Szóval én áldásom adom rátok, de találj az egyetem után valami munkát, mert a szüleid nem lesznek mindig ott mögötted. A feleségem is korán elment, de te segítettél SeoNának túllépni, amit köszönök neked.
 - SeoNa valószínűleg nem mondta, de kapott egy álláslehetőséget Amerikában, mint rádiós.
 - És ezt azért mondod el, mert...?
 - Egy év múlva tudna legelőbb hazajönni, ha elutazik.
 - Fiam, nem érted, ugye? Engem csak az érdekel, hogy ő boldog legyen. Mindegy, hogy ritkán látom majd, de akkor boldog legyen, ez számít nekem, mint apának. Ő az egyetlen gyermekem, szerintem nem is lesz több, szóval az az egy legyen elégedett és boldog. Ezért is tudom, hogy te tökéletes leszel neki. Már az első alkalommal, amikor itt jártál, láttam, hogyan néz rád a lányom. Ne szúrd el - kacsintott, majd megveregette vállam. - Most meg menj haza, mert későre jár, és még sokat kell vezetned. Minden jót - kikísért a kapuig, majd integetett, amíg el nem tűntem a felhajtóról. A mosoly odaragadt az arcomra, levakarhatatlanul. Szeltem az utakat, ekkor már gyorsabban, mivel a hirtelen zápor már elvonult, és mikor leparkoltam, elővettem telefonom.
 - YoonGi - szóltam bele, mikor a hívott fél felvette. - Nagy baj lenne, ha még egy dologra megkérnélek? Holnapra tervezek valamit, de segítség nélkül nem megy - elvigyorodtam, majd leecseteltem neki a tervem. Majd amikor megszakítottam a vonalat, felsiettem a lakásba. Benyitottam, és az előszobában már SeoNa várt, összefont karokkal állt előttem. Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, de már elkezdett szidni.
 - És neked minek van telefonod? Hol jártál ilyenkor? Miért nem szóltál, hogy elmentél valahova, ne aggódjak? - elmosolyodtam, és közelebb lépve megcsókoltam. - Nem akarsz filmet nézni?
 - Mit szeretnél nézni? - nézett szemeimbe.
 - Titanic?
 - Múltkor sem néztünk végig.
 - Te érdekesebb voltál, mint az a régi film - vettem fel egy félmosolyt.
 - Bolond! - paskolta meg arcom. - Csinálj popcornt, addig elindítom a filmet.
 - De ne kelljen holnap reggel azt takarítanom a szőnyegből megint - figyelmeztettem, mire egy aranyos grimasz volt a válasza. Elkészítettem a popcorn, majd leültem mellé a kanapéra, és ekkor rám mosolygott. Holnap remélem, még boldogabb leszel.

Másnap reggel kipihenten keltem fel az ébresztőmre. Kicammogtam a konyhába, mivel SeoNát nem találtam meg magam mellett. És ott találtam, ahol gondoltam, hogy lesz. Éppen reggelit készített nekünk. Miközben mellé sétáltam a nappaliban lévő kiborult popcornra pillantottam.
 - Igen, azt fel is takaríthatod, ha már így ránéztél - sandított rám, amíg szedte tányérokra az elkészült ételt.
 - Majd feltakarítom, ha hazajöttem - öleltem át hátulról. - Imádok úgy kijönni a hálóból, hogy éppen a kedvenc reggelim csinálod az én pólómban.
 - És biztos azt is imádni fogod, ha a nappali tele lesz hangyákkal. Takarítsd fel különben addig nem kapsz reggelit, TaeHyung - hámozta le kezeimet magáról. - Gyerünk - csapta meg fenekem.
 - Ez felidézett valamit - mosolyodtam el, miközben a seprűért indultam.
 - Inkább maradj csendben és csináld, amire kértelek - szólt még utánam.
Amíg takarítottam fel a kukorica szemeket a padlóról, a szőnyegből, néha-néha a szőkeségemre pillantottam, és ott falatozott az asztalnál, engem figyelve, mosolyogva. És pontosan ekkor jöttem rá, hogy miért is szeretem igazán, hogy miért is akarom magam mellett tudni, hogy miért vele akarok megöregedni.
 - Hátulról is jól nézek ki? - kérdeztem, mikor felálltam az összeszedett pattogatott kukoricával.
 - Nem jobban, mint én - nevette el magát, aztán végre leülhettem én is enni. Amikor pedig befejeztem, felöltöztünk, és bepattanva az autómba elindultunk az egyetemre.
Az első óránkon pedig elindult a tervem első része, amikor is felszólalt a sulirádióban SunYoung hangja.
 - Kedves diákok! Egy bejelenteni valónk van. Sajnálom, hogy ezt még csak most találtuk ki, de a tizenkettedik Trouble-nak lesz egy dress code-ja, ha fehérben jössz, beléphetsz. Aki pedig tollat visel, a bejáratnál kap egy Trouble-koktélt, amit bent már nem lehet kapni, szóval én előkeresném a régi angyalszárnyakat, lányok. Este találkozunk, és a dj-nk ezúttal is Nana lesz. Előre is jó szórakozást mindenkinek - ekkor elhallgatott a rádió.


/SeoNa pov/

Délután, mikor végeztünk az egyetemen, barátom elvitt az orvoshoz, hogy kiszedjék a varrataimat, aztán még hazaugorva a felszerelésemért a Troublehöz, visszavitt az egyetemhez. A már megszokott stégemet megkaptam, mialatt a DÖK elnökök pár vállalkozó szellemű diákkal díszítették a nagycsarnokot. Éppen állítottam be a laptopomon néhány dolgot, mikor JiYeon megjelent előttem.
 - Szőkeség! Nem kellene egy ruha? Te leszel a dj, de akkor is van dresscode - lehúzott a stégről, és a kollégiumi szobába húzott. - Nincs apelláta, oké? - meg sem mertem szólalni. Becsuktam magam mögött az ajtót, amíg ő eltűnt a fürdőszobában.
 - EunJung? - kérdeztem a kihűlt helyét látva.
 - Biztos szédíti valahol a lovagját - ekkor kilépett a helyiségből egy fehér egybe ruhával. Felső része csipkés volt és ujjatlan, a szoknya része pedig tollakkal volt fedve a térdig érő anyagon. - Ezt neked találtam a szekrényemben. Nekem van egy másik, de neked nem hiszem, hogy egyáltalán van - elmosolyodtam, majd átvettem a ruhát azonnal. - A tornacipő marad, gondolom - nézett lábamra, mikor visszavettem a lábbelim.
 - Valaki azt mondta nekem, hogy lehetek valaki hercegnője tornacipőben is, szóval azt fogom tenni - hajamat átdobtam vállam mögött, és elindultam az ajtó felé, de megtorpantam. Visszafordulva megöleltem volt szobatársamat. - Köszönök mindent, JiYeon-ah. Azt hogy, az életemben te lettél az első barátnőm, akiben megbízhattam, bár a szád még így is túl sokat jár. Köszönöm, hogy nem hagytad annyiban, hogy rosszban legyek Taevel - megsimogatta vállam. - Akkor most megyek, mielőtt még elkezdek sírni, úgyis még be kell állítanom a hangfalakat a csarnokban - kiléptem a szobából egy mosollyal az arcomon, és visszatértem a nagyterembe, hogy befejezzem, amit elkezdtem. És amikor beléptem a kétszárnyas ajtón, az egyik DÖK elnök meg is szólta ruhám.
 - Nagyon csinos vagy, Nana - jegyezte meg SunYoung. - Vendégem vagy egy Trouble-koktélra.
 - Tudom, és köszi - tértem vissza a laptopom mögé.

Órákon belül pedig el is kezdődött a tizenkettedik Trouble. A diákok özönlöttek be az ajtón, a színes fények cikáztak a csarnokban, néha pedig fénybe borították a '12th Trouble' feliratot a bárpult felett. Minden beérkező fehér ruhákban jelent meg, és lassan úgy nézett ki onnan a stégről a diákság, mint egy nagy fehér tenger. A bejáratnál Miss Choi és Mr. Kim ácsorogtak, hogy figyeljenek a rendre, bár eléggé elvoltak ketten is. SunYoungnak pedig NamJoon segédkezett a bárpultnál. Mindenki már elkezdte alapozni a hangulatot néhány itallal, mikor beleszóltam a mikrofonomba.
 - Szóval, kezdjük jól érezni magunkat, emberek? - ujjongtak egy sort. - Értem, értem. A mai buli is úgy fog telni, mint minden rádióműsorom. Az elején a saját zenémet adom, az időnk másik felében pedig a kéréseiteket adom le. És akkor kezdődjék is a tizenkettedik Trouble, a tanév utolsó napján! - fejhallgatómat fejemre tettem, fél fülemről lecsúsztattam, majd elindítottam hivatalosan is az első számot.

Megint eltelített az a melegség, mint minden alkalommal, mikor a saját zenémre látom megmozdulni az embereket. Órákon keresztül élveztem, ahogy együtt tombolják ki az egész éves fáradalmaikat a diákok, persze a gátlások legjobb oldószere az alkohol, ami bőven volt már a szervezetekben.

A Trouble végezte már majdnem eljött az utolsó előtti dallal, mikor JiYeon és EunJung lehúztak a stégről, a szőkeség lépett a laptop mögé, és lejjebb halkította a zene utolsó mondatait.
 - Szóval el is érkezett az utolsó szám ideje - szólt bele a mikrofonba. - Viszont én látok ott hátul egy úriembert, akinek mondanivalója van - arra fordítottam a fejem, amerre YoonGi nézett, és ekkor odasétáltam a tömeg elé. Előttem ketté vált a diákság, és a csarnok másik felében TaeHyung alakját fedeztem fel közeledni.
 - Mi folyik itt? - tátogtam a lányok felé fordítva fejem.
 - SeoNa - érkezett meg elém a padtársam. -, először is, így több hónap elteltével szeretnék bocsánatot kérni, amiért neked mentem az egyetem előtt az első napunkon itt. Téged hibáztattalak, de bevallom, én voltam, aki nem figyelt oda. Tudod, hogy szeretlek, és ezt már többször is hangoztattam neked. Szeretnék még több olyan reggelt, mikor korábban kelsz fel azért, hogy a kedvenc reggelim elkészíthesd. Szeretném még többször kiszedni a szőnyegből a popcornt, miután te borítottad ki. Tudom, hogy jól nézek ki hátulról is, ezért kérsz meg, hogy takarítsak, igaz? Ugye, lányok itt mögöttem? - pillantott hátra, mire a lányok heves bólogatásba kezdtek. - Szeretném még ezerszer látni ezt a mosolyod, mikor rám nézel, mielőtt még egy évre elmész. Szeretnék veled megöregedni a kattosságot ellenében is - a diákság elnevette magát, és én is elmosolyodtam. - Ez itt - mutatott végig magán. - mind a tied lehet, csak mondj igent - leereszkedett féltérdre. - Boldoggá tennél a jelenléteddel, és a feszes fenekeddel. Hozzám jönnél, Kim SeoNa...és lennél a királynőm?

27.rész - Strangers (+16)

/SeoNa pov/

A két lánynak egyforma térdig érő, ujjatlan, egyszerű szabású, nem testhez simuló, de még is mélyen dekoltált vörös ruhát adtak. Aztán engem hívott magához HaNeul, és már nyújtotta is felém a darabot. Beléptem a próbafülkébe egymagamban, majd felvettem a kiválasztott ruhát. Hasonló volt a szabása, mint a lányoké, de az enyém anyaga nejlonszerű volt, rajta pedig csipke mintákkal, derékrészénél pedig egy vékony selyemszallag ölelt körbe. A mellkas része meg egyáltalán nem volt dekoltált, melltartómat eltakarta a csipkés vörös anyag, a kulcscsontomig pedig még a nejlonos anyagban folytatódott. Belenéztem a tükörbe, elhúztam a szám a látványomra. Miért ad rám ilyen szép ruhát, amikor nincs ki miatt így öltöznöm?

 - SeoNa, gyere ki, hogy megnézhessünk - hallottam meg szobatársam hangját. Kiléptem a fekete selyemfüggönyök mögül, és felemeltem a fejemet. Elkerekedtek a szemek körülöttem.

 - Akkor is tornacipőt veszek fel hozzá. Nem állíthattok meg - mutattam körbe rajtuk.

 - Kedveském! Nem akar senkinek megtetszeni az esküvőn? - tért körünkbe a pénztáros férfi is, aki segített a kiválasztásokban. - Drága, nem is kell mondania, látom én a tekintetén, hogy van valaki az ön szívecskéjében - mind rám szegezték tekintetük.

 - HaNeul, volt már leánybúcsúd? - váltottam hirtelen témát, és megnyugodtam, amikor megrázta fejét. - Mi lenne akkor, ha ma tartanánk meg, ha nincs dolgod? Elmehetnénk inni utoljára, mielőtt még férjhez mész - mosolyodtam el.

 - Akkor öltözzetek vissza, addig elrendezem a dolgokat a pénzzel és vegyetek érzékeny búcsút a ruháktól, mert csak az esküvő napján láthatjátok - mind azt tettük, amit kellett, majd kilépve az üzletből megcsapott a friss levegő, ami bentről hiányzott.

A tavasz beköszöntésével még jobban kezdtem magam egyedül érezni. Ha még ott is volt nekem YoonGi, mégsem éreztem úgy, mint régen, mint az egyetem előtti években. Hiányzott az a régi érzés belőlem, mikor a jó idő függvényében apám autójának platóján utaztam, a napsugarak az arcom simogatták, a szél pedig vígan szaladgált a hajticseim közt. Eltűnt ez, az, mikor nem éreztem magam egyedül soha, mert nem gondoltam rá, hogy egymagam vagyok, nem fedeztem fel, mert szerettem a magányt. Viszont ezúttal akkor kerül elő e gondolat, mikor ő nincs velem.

Nem tartott sokáig az autóút, amikor leparkolt egy gangnami szórakozóhely előtt, a neonfelirat alapján, a 'Feather' előtt. Könnyedén be is jutottunk a helyre, majd nem kellett túl sok idő, hogy hangulatot feloldja a fájdalomcsillapító alkohol íze. Egymás után folytak le torkainkon az italok, és annak következtében, hogy kevertük őket, teljesen mást hozott ki belőlünk. JiYeon csak megnézett pár fiút körülöttünk, még visszafogta magát, mivel mindig eszébe jutott hercege. EunJung mindenen nevetett, még azon is, ha éppen kiborította italát az asztalon. HaNeul ugyanazt csinálta, mint szobatársam, viszont ő már utánuk is szólt, ezért is kapott néhány ingyen italt, ennek okán talán ő volt az egyik legrészegebb köztünk. Én csupán szókimondóbb lettem hatásukra. Viszont láttam a menyasszonyon, hogy élvezi lánybúcsúját, szóval megkönnyebbülhettem, hogy leszálltunk az üzletben felhozott témáról. A zene pluszban felpesdítette véremet, ezért szinte eufórikus állapotba kerültem. El is felejtettem, ami addig a fejemben volt.

Csupán három-négy óra kellett ahhoz, hogy teljesen lerészegedjünk, ezért kimentünk a szórakozóhelyről kicsit a friss levegőre. Odakint már sötétedett, tűntek el az utolsó napsugarak, az ég pedig feketébe burkolózott. A bejárat mellett pedig HaNeul rátapadt fülével a telefonjára, másik kezében magassarkúit fogta, mivel mezítláb is alig bírt megállni, nem hogy még abban a cipőben.

 - Gyere értünk, TaeHyung - hívta fel a megszólítottat. - Hozd YoonGit is, mert az én autómat is haza kéne vinni - kicsit hallgatott közben már le is hunyta szemeit egy csuklással körítve. - Köszönöm... - eltette telefonját zsebébe, amíg én leültem a hideg padkára. Az alkohol hatása miatt nem tudtam pontosan mennyi idő is telhetett el, míg elénk nem gördült egy autó. Ekkor esett le, amit hallottam, hogy kit is hívott ide a menyasszony. Egyszerre kiszállt a járműből YoonGi és TaeHyung, majd besegítették JiYeont és EunJungot padtársam kocsijának hátsóüléseire, HaNeult pedig a sajátjának anyósülésére ültették. Ekkor TaeHyung lépett elém, viszont elhúztam kezem, mikor felém nyúlt, hogy segítsen felkelni a járdaszegélyről.

 - Ha mindenféleképpen veled kell mennem vissza az egyetemig, akkor egyedül is be tudok ülni, köszönöm - kikerültem és beszálltam előre, aztán összefontam karjaimat magam előtt, mikor a kormány mögött elfoglalta helyét.

/YoonGi pov/

Miután elindítottam a motort és elhajtottam a szórakozóhelyről, HaNeul azonnal megfogta combomat.

 - Én még emlékszem az esténkre, és te? - levettem kezét lábamról, majd tovább néztem az utat. - Azóta vagy ennyire jó kisfiú?

 - Tizenegy nap múlva összeházasodsz az egyik barátommal, miért csinálod ezt?

 - Mindketten tudjuk, hogy nem fog senki sem összeházasodni. TaeHyung nem engem szeret, én pedig nem szeretem őt - hátradőlt ülésében. - Ma volt a leánybúcsúm, legalább megtehetnéd most utoljára.

 - Szépen hazaviszlek, és ennyi - csak hajtottam tovább anélkül, hogy ránéztem volna, de még így is láttam szemem sarkából, hogy néha nyújtózkodik egyet-kettőt direkt, haját igazgatja. - Semmi több, HaNeul.
 - Megértettem már az elsőnél is, YoonGi - forgatta szemeit. Ekkor pedig az épület elé értünk. Kiszálltam az autóból, majd az ő ajtajához mentem, hogy kinyissam neki. Mikor ki akart kecmeregni a járműből, majdnem elesett, így hát karjaimba vettem és úgy vittem fel őt a lakásáig. A bejárati ajtónál letettem, hogy ki tudjam nyitni kulcsával a bejáratot, mert várhattunk volna, amíg ő kinyitja két dölöngélés között. Aztán, mikor kitárult az ajtó, bebotorkáltunk az előszobába.

 - Igyál sokat, hogy kimenjen belőled az alkohol - felém fordult.

 - Miért nem maradsz itt velem? Lehet, hogy hülyeséget csinálok, ha elmész - elindultam az ajtó felé, nem is figyelve arra, mit mond, amikor is megcsörrent telefonom. Kivettem zsebemből menetközben, megláttam HaNeul számát a kijelzőn, ezért visszafordultam, miközben fülemhez tettem a készüléket. - Baj van - előttem állt egy méterrel, felnézett szemeimbe. - Azt mondtad, ha baj van, hívjalak - folytatta, majd megszakította a vonalat. A pultra tette telefonját, én pedig visszahelyeztem farmeromba, közben végig tartottam a szemkontaktust vele. - Nem kell lefeküdnöd velem, de kérlek, maradj itt ma este - a szívem megdobbant, mikor megfogta kezemet. - Félek itthon egyedül. Itt van NaRi, de vele nem tudok beszélgetni - hangja mézes volt, amivel az én szívemet is meglágyította. Megfogtam kezeimmel arcát, aztán hezitálás nélkül megcsókoltam. Ajkai íze hiányzott a legjobban az életemből. Nem tolt el, ezért elmélyítettem a csókot. E tettem pedig egy másik eseménybe csapott át, amibe több, mint egy éve nem is volt részem. Másrészről pedig örültem, hogy HaNeul volt a másik fél.

Az ágyában pihegtünk, a szobában még mindig viszhangoztak az elhangzottak, mintha a falak csak ismételgetnék egyfolytában szavainkat, ami az aktus alatt hagyta el szánkat. HaNeulből már talán rég kiment az alkohol hatása, elégedett fáradság került helyére. Meg sem szólalt csak mellkasomon fekve a plafon felé fordult. Ekkor megjelent NaRi az ágy mellett, és azonnal fel is ugrott hozzám. Bújt kezem alá, hogy simogassam.

 - Féltékeny leszek, ha tovább simogatod - felült hirtelen és villámokat szórt rám szemével, ezért letettem a macskát a földre.

 - Majd később folytatjuk, hívj fel - suttogtam vigyorogva NaRi felé. - A saját macskádra féltékeny vagy egyébként?

 - Látom, gyúrtál, mióta utoljára láttalak volna félmeztelenül. Bár az is bizonyította ezt, hogy szétszakadt a melltartóm miattad - második mondatát egy halkabb megjegyzésnek szánta csak, ezért még el is fordult.

 - Ne tereld a témát. Féltékeny vagy a saját macskádra, miközben te valaki más menyasszonya vagy még mindig - álltam fel, hogy felvegyem alsónadrágomat. Aztán visszaültem az ágyra.

 - Szerinted nekem jó ez így? Néha a házasság is olyan, mint a szellemméválás, nem te akarod, csak így hozza a sorsod, főleg ha üzleti házasságról beszélünk - lehajtotta fejét, miközben visszarogyott az ágy szélére.

/SeoNa pov/

Csendben nézelődtem kifelé az ablakon, lábaim a műszerfalon pihentek, miközben a hátsóülésről előre hallatszott két osztálytársnőm röhögése,  majd a pár perc múlva felcsendülő hangos horkolásuk, TaeHyung pedig feszülten vezetett egy szó nélkül. Belenyúltam zsebembe, mert azt hittem, abban van telefonom, de helyette egy puha dolgot húztam ki onnan. A kis fehér madártollat.
 - Ez az apró toll mindig ott volt, mikor elcsattant egy csók köztünk - nyújtottam előrébb a megnevezett tárgyat, hogy ő is láthassa a térlátásával. - Azt sem tudom, hogy először hogyan került hozzám, de valahogy mindig úgy időzítettük, hogy ez ott volt - forgattam kicsit kezemben, majd lehúztam ablakomat, és hagytam, hogy a menetszél kifújja kezemből, el is repítette messzire a madártollat. Visszahúztam az ablakot, majd ahogy abbahagytam, úgy kémleltem tovább az elhaladó dolgokat.

Amikor megérkeztünk az egyetemhez, és TaeHyung leállította a motort, egyből kipattant a járműből. A hátsó ajtóhoz ment, hogy kisegítse a lányokat, addig én magamtól kikászálódtam, és megindultam befelé.

 - SeoNa! - karolt belém JiYeon, ezért visszább kellett fognom a tempómat. - Ugyanígy kellene innunk az esküvőn is majd. És tudod, mire gondoltam? Be kellene neked szervezni egy fiút is - bólogatott magának.

 - Mit szólsz HoSeokhoz? - vetette fel az ötletet a JiYeon másik oldalán sétáló EunJung.

 - Oh, de jó ötlet - vigyorodott el szobatársam. - Na, SeoNa, mit szólsz?

 - Mennyit ittatok ti? - nevettem el magam, miközben TaeHyung mögöttünk jött, hogy ne legyen semmi baj eközben. EunJung úgy döntött, hogy nálunk alszik éjjel, szóval ők ketten előre mentek, és mikor én is betértem volna a helyiségbe, padtársam megfogta karomat. - Mit akarsz? - fordultam felé.

 - Hogy ne pasizz be az esküvőmön - elnevettem magam válaszára, és elhúztam kezemet tőle.

 - Pont ez az, a te esküvőd lesz... - közelebb hajoltam füléhez. - ...épp ezért garantálhatom neked, hogy összeszedek valakit, idegen - suttogtam hallószervébe, majd megpaskoltam kétszer egyik arcát és becsuktam az ajtót magam mögött. Sóhajtottam egyet az ajtónak dőlve, aztán felemeltem fejemet, osztálytársnőim már aludtak szobatársam ágyán. Nem is értettem, hogy bírnak ennyit aludni.
Leültem ágyamra, az ablakra pillantottam, amin apró kopogások hallatszódtak, kis vízcseppek jelentek meg a felületen, aztán egyre gyorsabban estek le az égből. Fél óráig talán csak azt néztem törökülésben, ahogy mintát formálnak az átlátszó üvegen.
Aztán körülbelül egy óra múlva egy üzenetem érkezett padtársamtól: ,,Gyere ki az udvarra, kérlek."
Kétszer is meggondoltam, végül pedig úgy tettem, ahogy kérte. Az eső még mindig úgy zuhogott, mintha dézsából öntötték volna, viszont TaeHyung alatta állt. Az udvar közepén, bármilyen esernyő nélkül.
 - Mit akarsz? - ordítottam neki, hogy meghallja az esőben.
 - Hogy gyere ide! - meg sem mozdult. El kellett döntenem, hogy kilépek-e az intézmény fedele alól, hogy odamehessek hozzá, vagy hogy inkább hagyom őt ott ázni, egyedül. Lenéztem lábamra, majd elindultam előre. A fejemet érték az esőcseppek, már egészen vizes volt hajam, mikor odaértem hozzá. - Megtaláltam - nyújtotta felém azonnal a vizes, koszos, de még így is felismerhető madártollat.
 - Miért akartad megtalálni? Tizenegy nap múlva feleségül veszed HaNeult, én leszek a tanúja, és meg is mondtam, hogy innentől kezdve idegenek vagyunk. Nem érdekel, hogy mennyire fog fájni ez az egész valamelyikőnknek, de nem kérek abból, hogy velem csald meg őt - kivettem kezéből a tollat és beledobtam egy pocsolyába. - Tudod, mennyire elegem van abból, hogy hullámvasút szerűen viselkedünk egymással. Mindig jönni fog valami, amitől megint másképpen beszélünk majd. Csak felejtsük el egymást végre. Élj boldogan HaNeullel, én is úgy fogok tenni valakivel - hirtelen átkarolt, magához ölelt.
 - Tudom, hogy az átok miatt nem teheted meg, hogy mást szeress - mormogta a fülembe. Az eső csak még jobban rákapott, már cipőm is beázott, ahogy ott álltunk ölelkezve. Boldog voltam a közelségétől, mégis hibásnak, bűnösnek éreztem magam.
 - Inkább egyedül maradok, minthogy veled. Az kevésbé fog fájni - tudtam, hogy ezt kell mondanom. Eltoltam magamtól, aztán visszamentem az intézménybe.
Kongó ürességben sétáltam végig a folyósokon. Senki sem volt már ébren, az egész épület csendességben ült. Felsétáltam a második emeleti teremhez, ahol a legelső nap mellette ültem, és azóta is. Leültem helyemre, lassan elnyúltam a padon, karomra tettem fejem az ő helye felé nézve.
 - Sokkal jobb lesz nekem egyedül - sóhajtottam, aztán felkeltem hátradőlve a székben. - Lehetett volna más is. Miért pont te?


/TaeHyung pov/

Ez a pár nap is eltelt. Gyorsabban, mint gondoltam, hogy el fog. És ez a tizenegy nap nem is úgy szállt tova, ahogy én akartam volna.
 - Kész vagy? - kopogott be YoonGi. - Idegesnek tűnsz - lépett mellém, megfogva vállam. Belenéztem a tükörbe megigazítva zakómat. - Be kell vallanom valamit, Tae...
 - Megcsalt engem HaNeul veled? - mosolyodtam el. - Ez is a terv része volt, ha már ennyire őszinték vagyunk, ezért most segítened kell nekem - rásandítottam osztálytársamra, aki elkerekedett tekintettel nézett vissza rám. - Te mondtad régebben, hogy segítesz.

21.rész - Feather

/SeoNa pov/

A reggeli után lassan el kellett kezdenünk készülődni a Trouble-re. Beszéltem telefonon SunYounggal is, hogy biztosították a felszerelést is, szóval minden készen állt. A tükör előtt álltam ismét, karikás szemekkel, amit próbáltam egy csöppnyi alapozóval eltüntetni, és nagyjából sikerült is elhalványítanom azokat, ezek után a hajamat fésültem, mikor belépett a fürdőszobába anyukám.
 - Hagyjad, majd én megcsinálom - vette ki kezemből a fésűt, majd leültetett a földre, ő pedig a kád szélén ücsörögve húztam végig tincseimen az eszközt. - Amúgy mi a baj, SeoNa? Nagyon úgy tűnsz nekem, mint aki elgondolkozik folyamatosan valamin, mélyen. Egy személy van a dologban? - fonni kezdte hajtincseim egy részét.
 - Egy fiú, akinek van barátnője. Mégis azt hiszem, hogy ő az első fiú, aki iránt másféle érzéseim vannak - hajtottam le fejem.
 - Csak nem az a TaeHyung fiú? Tudod, hogy nem szabad jegyes férfiakkal kezdeni, ugye? - megakadt fülem a 'jegyes' szaván.
 - Mi az, hogy jegyes? Azt hittem, csupán barátnője - emeltem feljebb a tekintetem.
 - A tévét néztem, mikor a hírekben leadták, hogy a KHN Entertainment igazgatója meg TaeIl fia eljegyezték egymást. Tőlem tudtad meg? - álltak meg kezei.
 - Nem, nem. Most jutott eszembe, hogy mondták. Igen, múltkor, ott a kávézóban - lesütöttem szemeimet. - Fejezd be légyszi a hajam. Lassan indulnunk kell az egyetemre YoonGival - egy laza körfonatot csinált két nagyobb tincsemből, ami hátul, tarkómnál találkozott. Megöleltem, majd felvettem a már kikészített ruháimat. Egy fekete, anyagában néhány csillogó szürkés szállal ellátott hosszú ujjú felsőt és egy kék farmert vettem fel. Annyira eltereltek a gondolataim, hogy észre sem vettem, hogy a házból kabát nélkül léptem ki.
 - SeoNa! - futott utánam YoonGi, mire visszafordultam. - Nincs rajtad kabát. Nem fázol? - adta rám a ruhaneműt. - Valami baj van?
 - Ideges vagyok kicsit. A Trouble itt van pár órányira, és felfedem, hogy én vagyok Nana. Utána már nem lesz minden ugyanaz - húztam össze kabátom, megérezve a mínuszokat körülöttem.
 - Úgy látom, hogy nem csak ez forog a fejedben - beszálltunk egy taxiba, hogy ne apámnak kelljen elvinni minket, közben nem is válaszoltam osztálytársamnak. Az egyetemig vezető úton meg sem szólaltam. Csupán vártam, hogy odaérjünk. YoonGi kifizette az utat a sofőrnek, aki ezután el is hajtott az intézmény elől. Az épületbe belépve egyből kiolvadtak a kinti hideg levegőtől lefagyott ujjaim. A nagycsarnokhoz érve pedig NamJoon állta utunkat. A szőkeséget nem engedte be, de előlem elállt. A nagycsarnok ezúttal sokkal másképpen volt feldíszítve, mint a múltkor. Girlandok húzódtak a falakon, a színpad talapzatára, ahol a dj pult helyezkedett el, is került egy kevés belőle. A felirat a bárpult mögött még nagyobb lett, mint a tizedik Trouble alkalmával. Díszesebbé, karácsonyibbá vált hirtelen. SunYoung még mindig irányította azt a néhány fiút, akik vállalkoztak a segítségnyújtásra. Viszont amikor megnéztem az arcukat jobban, rá kellett jönnöm, hogy mindannyiukat láttam akkor a lőtéren, hogy mind a nagybátyám csapatából való.
 - SeoNa! - vette észre érkezésemet SunYoung. - Nyugodtan kipróbálhatod a felszerelést. Ismerkedj meg vele - bólintottam, miközben a fiúk engem néztek.
 - Még telefonálok előtte egyet - félrevonultam, majd felhívtam nagybátyámat, hogy kikérdezzem. - HongBin! Mégis miért vannak itt a nagycsarnokban a csapatod tagjai? - suttogva, de mégis veszekedve kérdeztem.
 - SeoNa, drága, tehetek én róla, hogy eddig nem tűnt fel, hogy ők is oda járnak? A lényeg, hogy érezd jól magad, és ne terheld túl a szervezeted, mert még egyszer nem titkoljuk el anyád elől, hogyha kórházba kerülsz - nyugodt volt hangja, nem is éreztem benne titkolózást.
 - Értettem, leteszem - kinyomtam telefonomat, majd visszafáradtam a dj pulthoz. Egy rövid rögtönzött mixet csináltam a hozzácsatlakoztatott gépen található zenék közül egyből. Ezek után már sokkal jobban ki tudtam zárni a tényt, hogy kik vannak körülöttem. A saját kis rádiós szobámban éreztem magam. Majd mikor véget ért a zene, a végzős DÖK elnök lépett fel mellém a pódiumra.
 - Most már elhiszem, hogy te vagy Nana - nevette el magát. - És ez egy remek berendezéspróba is volt, köszönjük - elmosolyodva lement mellőlem.
Ezek után csupán sétálgatni tudtam a díszítések mellett, illetve a nézőtéren fel és le, hogy csökkentsem magamban a feszültséget. Percenként néztem telefonom kijelzőjére, egyre gyorsabban telt az idő, egyre közelebb került a Trouble kezdete. Idegesen markolásztam ujjaimat, mikor YoonGi jelent meg a nagycsarnokban.
 - Annyi időre beengedett NamJoon, hogy ezt odaadjam - nyújtott át egy fejhallgatót. - Ez a BBS-es fejhallgatót, amit mindig használsz. Gondoltam, hogy megnyugszol kicsit, hogyha rajtad lesz.
 - Köszönöm, remélem, én is - tettem nyakamba a hozott készüléket.
 - Most akkor megyek is, de majd nézz rám, hogyha elakadna a szavad - simogatta meg vállam, aztán elhagyta a csarnokot.
 - Kezdünk lassan! - visszhangzott SunYoung hangja a falak között.
Elrejtőztem egy függöny mögött a dj pulthoz közel, amikor is elkezdték befelé engedni a diáksereget. Az anyag mögül kukucskáltam, néztem, ahogyan beszivárognak mind a nagycsarnokban. Természetesen még többen jelentek meg ezúttal, mint az előző bulin. Felkapcsolták a mozgó színes fénycsóvákat, az alap reflektorokat pedig kicsit lejjebb vették. Közben SunYoung kedvesen üdvözölt mindenkit egy italos tálcával a kezében. Ekkor megláttam az én társaságomat, JiYeont és lovagját, a két szobatársat, mellettük még belépett JiMin, EunJung és HoSeok is. TaeHyung beállítatlan frizurájának és arcának látványa csak még jobban felgyorsította szívverésemet. Viszont ekkor eszembe jutottak anyám mondatai az eljegyzésükről, ezzel kicsit vissza is lassult pulzusom.
Ne törődj az érzéseiddel most, SeoNa! - nyugtattam magamat a gondolataim megváltoztatásával. Újra kinéztem a függöny mögül, a szemem máris őt kereste. SunYoung ekkor lépett fel a pódiumra, bevezetőbeszédét taglalta, amikor felém pillantott és intett, hogy fáradjak fel mellé. Vettem egy mély levegőt, majd egyenletesen kifújtam azt. Eltoltam a függönyt, kiléptem mögüle, majd felléptem a lány mellé. Ledöbbent arcokat figyelhettem meg. A végzős átadta nekem a mikrofont.
 - Sziasztok! Kim SeoNa vagyok, és én volnék Nana a BBS-től - meghajoltam enyhén, mire egy tapsvihar tört ki, talán azt is JiYeon kezdeményezte, ahogyan láttam. - Köszönöm, hogy ennyien szavaztatok rám, hogy én szolgáltassam nektek ma este a zenét. Nem fogok csalódást okozni, ígérem. Érezzétek jól magatokat - akaratlanul is TaeHyungra terelődött tekintetem. - Nem akartam felfedni, hogy ki vagyok valójában, de mégis így alakult. Talán itt volt az ideje. Ezt most mindenkinek mondom. Ha van valami, amit el szeretnél érni, fuss érte, rendben? - mosolyogtam körbe a tömegen. - Köszönöm - ismét meghajoltam kicsit, majd visszaadtam a mikrofont a mellettem állónak. Megvártam, míg végigmondja a maradék mondanivalóját, a szükséges tudnivalókat, majd ő lefáradt a kis emelvényről, én a dj pult mögé mentem egy mikrofonnal a kezembe, ha valamit be akarnék jelenteni, feltettem a fejhallgatót félfülemre, aztán el is kezdődött a tizenegyedik Trouble buli.

Nem is kellett a diákságra szólni, hogy igyon eleget, kiszolgálták magukat. Egyként mozdultak a zenémre, és az idő telésével belőlem is elpárolgott a félelem és az idegesség. Kezdtem feloldódni, akár egy pezsgőtabletta a vízben. A tömegben elvesző mosolygó, vidám arcok is eltüntették belőlem az aggodalmat. Ha valami ismertebb dalt dolgoztam éppen fel, akkor kórusban énekelték a szövegét. Semennyit sem ittam, de mégis euforikus állapotba kerültem.
Ekkor a magasból egy fehér tollpihe szállt a dj pult közepére. Megfogtam mutató- és hüvelykujjammal, felemeltem kicsit, majd mikor félrepillantottam a kis pihéről, összefutott tekintetem TaeHyungéval. Ismét kihagyott egy ütemet szívem. A zene eközben véget ért.
 - Kedves megjelentek, sikeresen levizsgázottak! - emeltem fel hirtelen a mikrofont. - Úgy gondoltam, mivel szeptemberben nem volt lassú szám, most, így lassan félidőben, hogy én is járhassak egyet, Chanyeol és Punch közös számát teszem be nektek. Fogjátok meg az általatok szeretett, kedvelt személyt és táncoljatok egyet rá. Ne hagyjátok ki ezt a lehetőséget - elindult a zene és párokba rendeződtek a diákok. Lefáradtam a pódiumról, egyenesen az italos pulthoz, mivel kiszáradt torkomat helyre akartam hozni.
 - Szóval te voltál Nana mindvégig? - lépett mellém TaeHyung szinte azonnal, miután kikértem italom. Bólintottam egyet válaszképpen. - Nem is sejtettem.
 - Nem is akartam, hogy megtudja az egész egyetem - kortyoltam bele az idő közben megkapott folyadékba.
 - És esetleg Nana eljönne velem egyet táncolni? - nyújtotta kezét. Lenéztem kezére, ezernyi lehetőség ugrott fel előttem, hogy mit mondhatnék.
 - Tudom, hogy HaNeul a menyasszonyod már - toltam el kézfejét. - Nem kellene közben más lányokkal lenned szerintem - nyeltem egy nagyot, majd visszasétáltam az emelvényhez. Körülnézve boldog párokat láttam, vagy éppen azzá alakuló személyeket. - Nem kell megköszönni, hogyha valaki ma este jön össze - jelentettem ki a mikrofonba beszélve, mikor véget ért a dal.

Több órán keresztül boldog voltam, főleg az ugráló tömeget figyelve, szinte beszippantottak maguk közé. A gátlások az italok számának növekedésével párhuzamosan tűntek el a fiatalságban. A kedvemet csupán a néha elém ugró gondolataim rontották el.
A zsebemben lapuló rajz felmelegített. Olyannyira, hogy az leereszkedtem térdre és minden erőmmel elkezdtem ásni. A nem is olyan régen betemetett emlékeim lassan kibukkantak a föld alól. Mindet a kezembe vettem egyesével, a zsebeimbe süllyesztettem, miután megszabadítottam a homoktól őket. Minden egyes emlékkép előkerült abból a gödörből. Utolsóként pedig TaeHyung sötét barna íriszei kerültek kezeim közé, mikor a Jeju-szigeten vizes hajtincsei eltakarták azt helyenként. Abban a pillanatban bekönnyezett szemem, lesütöttem azokat, majd minden képet a zsebembe tettem. Gyengének éreztem magam, mégis felálltam. Nyeltem egy nagyot, ekkor megjelent az a bizonyos gombóc a torkomban. A sírás kerülgetett, mikor egy könny végig futva arcomon lezuhant a földre.
Újabb zenébe kezdtem bele az előző végeztével, miközben JiYeon sms-én járt az eszem. Azon, amit még anyám fürdőszobába érkezte előtt kaptam tőle a délelőtt folyamán.
Tedd fel a piros rúzsod, mert akinek kell, tetszeni fog. Jobban felkelted majd az érdeklődését. Anyukám mindig azt mondogatta, hogyha már használok ilyen színű rúzst akkor tegyem, mikor a kiszemeltemet akarom becserkészni - megtettem, de hasznát nem láttam. Éreztem a rúzs rétegét ajkaimon, többször is gondoltam, hogy letörlöm, mégsem tettem. Miért?

Az elbúcsúzó zenék sora következett. Viszont még én sem akartam a végét, mivel akkor nem volna mivel elfoglalnom magam. Lassan bekúsznának a gondolataim, összezavarnának, cselekvésre késztetnének, amit amúgy nem akarnék. Az utolsó előtti szám...az utolsó szám.
 - Kedves diákok! Elérkezett az utolsó dal, ami egy Miss A remix lesz, mégpedig a Love Song című számuk remakeje - beindítottam az alapot, ráadtam még egy kis basszust, kicsit megcsavartam. És ekkor jöttem rá, hogy TaeHyung ezt a dalt kérte először tőlem a rádión keresztül. Megkerestem az adott személy tekintetét, a tömeg szélén, a bárpultnál találtam rá, ő is éppen akkor fordította meg fejét. Gyorsan elfordítottam fejem, és úgy tettem, mint aki csak élvezi a zenét, közben a szívem ki akart törni mellkasomból. A remixem befejeztével a tizenegyedik Trouble véget ért.
A tömeg elindult kifelé, miután a DÖK elnökök elköszöntek. Megvártam, amíg mindenki elhagyja a nagycsarnokot, csupán aztán sétáltam én is kollégiumi szobám felé. Úgy döntöttem, hogy ott alszom. YoonGiék mind eltűntek a folyosókról, nem is találtam meg őket. A buli heve még a folyosókon is tartott, néhány csókolózó pár elejtve bizonyította, hogy valóban sikerült összehoznom a remek hangulatot. Lassan bandukoltam tovább a szobánk felé, egymagamban. A pillantása. Az emlékek, amiket hátrahagyott, amiket kiástam.

 - SeoNa? - hallottam meg TaeHyung hangját mögülem hirtelen, mire megrezzenve megálltam. - Jobb egyedül? - éreztem, közelebb lépett.

 - Gondolkozni akartam - egyszer csak átkarolta derekamat hátulról. - Mennyit ittál? - lebontottam magamról kezeit és megfordulva szemébe néztem. Dobbant egyet szívem. - Nem ittál - jelentettem ki megrázva fejem. - A szemed részegen nem ilyen. Ha részeg vagy, nem őszinte a csillogás bennük - mutatóujjammal megigazítottam összekócolt haját homlokánál. Mire pedig realizáltam, hogy mit akarok csinálni, már megtettem.

 - Neked pedig bárhogy szépek a szemeid - átkarolt ismét, tartotta a szemkontaktust.

 - Nem kell hazudni, hogy megkapj egy nem is őszinte mosolyt - nem álltam ellen közeledésének.

 - Talán igazad van - alig tíz centi volt köztünk ekkor.

 - Biztos, hogy igazam van - már ajkaimat mérte be magának, de szájára tettem kezemet. - Mint mindig - vigyorogva sétáltam el, majd visszanéztem. - A buli után előbb a fiúk nem hazakísérik általában a lányt? - húztam fel szemöldököm. Tovább mentem, majd végre beért. A szobaajtóig meg sem szólaltunk, néha egymásra néztünk, de egyikünk sem ejtett ki egyetlen szót sem.

 - Megfelel, hölgyem, a hazakísérés? - torpantunk meg a felület előtt.

 - Igen, jó éjt - elképedve nézte, ahogy besétálok a szobába és becsukom az ajtót előtte. Hallottam, ahogy magát vonszolva elindult, sóhajtottam egy nagyot. - Te barom - suttogtam magamnak, majd egyre csak gyorsult szívverésem. - Most mit kellene tennem? - kirontottam a szobából és megfordítottam a már pár méterrel arrébb járó TaeHyungot karjánál fogva, majd ajkaihoz érintettem sajátjaimat. Lehunytam pilláimat és csupán ízleltem az ajkait. Párnái puháknak és édeseknek bizonyultak. Visszaereszkedtem a földre egyenletesen, szemébe néztem és mosolyra húztam számat.

 - Tudtam, hogy meg fogsz akadályozni mindig, amíg te nem akarod - magához rántott ekkor, jobb kezével megfogta arcomat és újabb csókba forrtunk össze. Elmélyítette azt, amíg én szabad kezének ujjait ujjaimmal összekulcsoltam. A szívem már nem torkomban, hanem valahol a fellegekben járt.

 - YoonGi meg fog verni - megszakítottam a csókot.

 - Verjen. Én erre vártam több hónapja - tette egy tincsemet fülem mögé.

 - Jó éjt, TaeHyung - köszöntem el tőle, majd visszasuhantam az ajtóig. Kétségbeesett fejet vágott, mikor visszapillantottam rá. - Kaptál kettőt is, ne vágj ilyen képet, légyszíves, TaeHyung. Mosolyogj nekem vagy nem állok jót magamért - emeltem fel hangom. - Most pedig jó éjszakát! - integettem, aztán becsuktam ajtóm. Egy hatalmasat dobbant szívem ezután. - Úristen! - ereszkedtem le a földig az ajtónak tolva hátam. Megcsókoltam. Én őt. Először csókoltam meg fiút életemben és még most sem hiszem el. Szája ízét még mindig éreztem sajátomon, így nagyokat sóhajtoztam, miközben visszaemlékeztem a pillanatra. JiYeon már ágyában horpasztott, míg én a földön ülve próbáltam összeszedni gondolataimat. Viszont ő most már vőlegény. Méghozzá HaNeul vőlegénye, akit én is ismerek. Nem akarok bekerülni a médiába úgy, hogy én vagyok az a ribanc, aki szétszedte őket. El kell felejtenem őt. Felemeltem kezemet a számig, újra megjelent előttem TaeHyung ajka. Akaratlanul is elmosolyodtam. - Ez így nem fog menni - felkeltem a földről és az ágyba dőlve kényszerítettem magamat az elalvásra. Több órán keresztül nem hagytak békén a gondolataim, de mikor végre elszundítottam az álmaim tengere zavart meg.

Áldottam az eget, hogy a dj munkám miatt tegnap nem ittam annyit, ezért nem kezdtem fejfájással a napot. Viszont fáradtnak fáradt voltam. Felültem az ágyban, JiYeon toltál szétesve aludt saját fekhelyén még mindig. Megpillantottam a hajnalodó fényben az asztalára letett kamerát, mely hercege birtokát képezte. A tegnapról eszembe jutott, mintha láttam volna a fiú kezében a Trouble ideje alatt, ezért felkeltem és a készülékkel visszaültem ágyamra. Bekapcsoltam a szerkezetet, megnyitottam a galériát. Megdörzsöltem álmos szemeimet közben. Voltak képek a tömegről, kettőjükről, aztán két rövid videó között lapozgattam, hogy vajon mit rejthetnek magukban. Az egyiket végre elindítottam, és ott, akkor megbántam döntésem. A videó először rázkódott, de aztán kiélesedve a kép HaNeult és TaeHyungot mutatta, amint az egyetem előtt csókolóznak. Ez persze, azok után, hogy az éjjel mi történt, még jobban fájt. A második videót meg sem mertem nézni. Végül rávettem az akaraterőmet, és ismételten meg is bántam. A tömeggel tömött nagycsarnokban éppen az enyelgő EunJungot és TaeHyungot vette fel JungKook még tegnap este. Letettem az asztalomra a kamerát, amint véget ért a videó, majd magam elé bámultam. Nem tudtam, mi a helyes reakció, így inkább elmentem kicsit sétálni a kollégium folyosóján. Az új információkat emésztettem magamban, mikor TaeHyung jelent meg előttem.

 - Bocsánat - visszasiettem a szobámba, mielőtt még bármit is mondhatott volna nekem. JiYeon épp akkor kelt ki ágyából. Beléptem a fürdőszobába, letettem a telefonom a mosdókagyló szélére, majd belenéztem a tükörbe. Osztálytársnőm az ajtófélfának dőlt eközben.

 - Láttam a videókat JungKook kameráján - meredtem magamra a visszatükröződő felületben, aztán egy mozdulattal letöröltem a maradék sminket számról. - Hogy lehettem ilyen hülye? Menyasszonya van. Aztán még ott van EunJung, aki még mindig nyomul rá. És én voltam a harmadik idióta, akit megcsókolt tegnap - ránéztem bekönnyezve. - JiYeon-ah, miért van az, hogy mindig fájdalmat okoz, de még ezek után is kedvelem?