/SeoNa pov/
A tizenharmadik Trouble-re készültünk elő SunYounggal, NamJoonnal, és pár lelkes jelentkezővel. Miután a fiúknak asszisztáltam a fények beállításában, helyet foglaltam a bárpultnál.
- Ugye tudod, hogy miattad vannak itt annyian? - jegyezte meg SunYoung, mikor éppen a saját készítésű '13th' feliratot ragasztotta fel a bárpult felé, jómagam pedig a zenéket szerkesztgettem az egyik bárszéken ülve.
- Mi? - billentett ki a kis világomból.
- Híres rádiós dj lettél. Szerinted a fiúk nem akarnak egy szép lányt, aki még ért a zenéhez is?
- Erről lekéstek - nevettem el magam, aztán egy bejövő videóhívás jelent meg laptopom képernyőjén.
- Ki az? - pattant le a létráról. - Ki az a Matthew?
- Egy amerikai haver - elhúzta száját, pedig az igazat mondtam ezúttal. - Szia...sztok... - pontosítottam köszönési formám, mikor megláttam amerikai lakótársam mögött a Markson párost.
- Ők akartak nagyon beszélni veled - ekkor Jackson ellökve Matthewt került legelőrébb a kameránál.
- Mikor jössz vissza, SeoNa? Már mennénk vásárolni veled. Hiányzol! - elmosolyodtam utolsó mondatán.
- Tudjátok ti is, hogy vasárnap utazok vissza, mert mondtam nektek is.
- Olyan messze van még az, nem tudsz hazajönni előbb? - szólalt meg ezúttal Mark is.
- Nem tudok két helyen lenni egyszerre, srácok - halkult el mondanivalóm végére hangom.
- Na, most már el a kamera elől - lökte félre a párost Matthew. - Elmagyarázom nekik a dolgot, ne aggódj - nyugtatott meg. - Érezd jól magad, amíg ott vagy. Plusz egy jó hír, Anneel együtt vagyunk hivatalosan is, szóval köszönöm neked, hogy lerángattál akkor az utcára. Most megyünk egy dupla randevúra ezekkel a jólsikerültekkel, úgyhogy el is búcsúzunk - integettek mindhárman a képernyőmön.
- Sziasztok - utánoztam őket mosolyogva, aztán el is tűnt a videóhívás. - SunYoung, miért ilyen nehéz dönteni Szöul és New York között?
- Mert New York nem a szomszédban van, drága - pakolgatta a poharakat a helyeikre. - Nem kell stresszelni azon, hogy hol élj. Az élet majd hozza a dolgokat. Persze, mindkét helyen vannak barátaid, így nehéz dönteni, de csak hallgatnod kell a szíved szavára - abbahagyva akkori cselekvéseit, biztatásul megszorította kézfejem egy mosollyal fűszerezve.
- És te mit fogsz csinálni, ha lediplomáztál? Nem lesz a diákönkormányzat, nem lesz tanulnivaló. Mihez kezdesz majd?
- Ez is egy jó kérdés, de majd hagyom az életnek, hogy elém sodorjon valamit. Addig próbálok valamiből megélni. Viszont hova sietnék? Még csak a húszas éveimben járok, ilyenkor kell kiélni magad, nem igaz? Te se aggód túl magad, árt a szépségnek. Inkább lazíts egy kicsit és segíts dönteni. Kék vagy rózsaszín pohár? - nevette el magát, ahogy felmutatta a két választási lehetőséget.
- Kék a fiúknak, rózsaszín a lányoknak - vontam meg a vállam egyszerű választ adva.
- Na, látod. Nem kellett egyet kiválasztani. Lehet mind a kettőt is egyszerre használni - egy rejtélyes vigyorral elfordult, és pakolt ki mindkét színből az alkoholok mellé.
Szünetekben meglátogatott a szöuli brancsom, néha csak Tae jött, de volt, amikor mind ott álltak a nagycsarnok bejáratánál. Nagyon jól esett, mikor ott sziszegtek nekem, hogy fedezem őket fel, miközben amúgy teljesen bele voltam mélyedve a zenéimbe. Aztán megláttam a vigyorukat, a szívem egy hatalmasat dobbant mellkasomban.
- Nem tudok két helyen lenni egyszerre, srácok - halkult el mondanivalóm végére hangom.
- Na, most már el a kamera elől - lökte félre a párost Matthew. - Elmagyarázom nekik a dolgot, ne aggódj - nyugtatott meg. - Érezd jól magad, amíg ott vagy. Plusz egy jó hír, Anneel együtt vagyunk hivatalosan is, szóval köszönöm neked, hogy lerángattál akkor az utcára. Most megyünk egy dupla randevúra ezekkel a jólsikerültekkel, úgyhogy el is búcsúzunk - integettek mindhárman a képernyőmön.
- Sziasztok - utánoztam őket mosolyogva, aztán el is tűnt a videóhívás. - SunYoung, miért ilyen nehéz dönteni Szöul és New York között?
- Mert New York nem a szomszédban van, drága - pakolgatta a poharakat a helyeikre. - Nem kell stresszelni azon, hogy hol élj. Az élet majd hozza a dolgokat. Persze, mindkét helyen vannak barátaid, így nehéz dönteni, de csak hallgatnod kell a szíved szavára - abbahagyva akkori cselekvéseit, biztatásul megszorította kézfejem egy mosollyal fűszerezve.
- És te mit fogsz csinálni, ha lediplomáztál? Nem lesz a diákönkormányzat, nem lesz tanulnivaló. Mihez kezdesz majd?
- Ez is egy jó kérdés, de majd hagyom az életnek, hogy elém sodorjon valamit. Addig próbálok valamiből megélni. Viszont hova sietnék? Még csak a húszas éveimben járok, ilyenkor kell kiélni magad, nem igaz? Te se aggód túl magad, árt a szépségnek. Inkább lazíts egy kicsit és segíts dönteni. Kék vagy rózsaszín pohár? - nevette el magát, ahogy felmutatta a két választási lehetőséget.
- Kék a fiúknak, rózsaszín a lányoknak - vontam meg a vállam egyszerű választ adva.
- Na, látod. Nem kellett egyet kiválasztani. Lehet mind a kettőt is egyszerre használni - egy rejtélyes vigyorral elfordult, és pakolt ki mindkét színből az alkoholok mellé.
Szünetekben meglátogatott a szöuli brancsom, néha csak Tae jött, de volt, amikor mind ott álltak a nagycsarnok bejáratánál. Nagyon jól esett, mikor ott sziszegtek nekem, hogy fedezem őket fel, miközben amúgy teljesen bele voltam mélyedve a zenéimbe. Aztán megláttam a vigyorukat, a szívem egy hatalmasat dobbant mellkasomban.
A Trouble pedig pár órával később el is kezdődött. SunYoung bemutatott engem egy kicsit túlfényezve, mint az est dj-jét, és illendően meg is hajoltam a jelenlévőknek, a év gólyáinak. Elfoglaltam a helyem az emelvényen, a laptopom mögött, majd tettem, amihez értettem. Előtörtek az emlékeim, mint a láva, az összes Trouble-ről, amin eddig részt vettem.
A tizedik, ahol még alig ismertem valakit új diákként, de már leöntöttem direkt egy gazdag fiúcskát a koktélommal, ahol JiYeon össze akart hozni JiMinnel sikertelenül, ami után segítettem a nagyon részeg TaeHyungnak, és talán, ami után kezdődött el valami köztünk.
A tizenegyedik, ahol felfedtem magam, mint a rádiós Nana, ami után megcsókoltam TaeHyungot, és életemben először voltak ilyesfajta érzéseim egy fiú iránt.
A tizenkettedik, ahol az a fiú, akit szeretek megkérte a kezem, és én pedig igent mondtam.
Aztán végül a tizenharmadik, ahol ők nem vehettek részt, mert már nem voltak elsőévesek, de még akkor is rájuk gondoltam, miközben ott álltam és szolgáltattam a zenét. Ugyanúgy élveztem, mint bármelyik Troublet, ezért meg is ígértem a DÖK elnököknek a buli végén, hogy a többit is elvállalom, amíg még világ a világ.
TaeHyung az egyetem előtt várt rám az autójának dőlve, hogy hazavihessen lakásunkba. Mikor felismertem alakját az esti órákban, azonnal felé rohantam, és átöleltem őt derekánál bármilyen mondanivaló nélkül.
- De jó meleg vagy - karolt át szorosan.
- Miért nem vártál a kocsiban, ahol van fűtés is? - engedtem el, és tettem cuccomat a hátsó ülésre.
- Valakiért megéri megfagyni - adott egy csókot ajkaimra, majd beültünk a járműbe, és elgurultunk az épület elől. Az utakat róva még mindig kattogott agyam, hogyan is kellene döntenem. - Miért nem hagyod kicsit levegőhöz jutni az agyad? - törte meg az autó csendjét. - Ne törd a fejed ennyit, bele fogsz bolondulni, SeoNa. Senki nem kérte, hogy holnapra dönts el mindent az életedben. Csak élvezd most ki, hogy itt vagy, rendben? - máris leparkolt a ház előtt. - Addig nem megyünk fel, amíg azt nem mondod, hogy rendben.
- Rendben, csak menjünk már, bolond - pattantam ki két táskámmal együtt.
- Azokat add ide. Inkább nyisd az ajtót - vette át tőlem őket. Amint felcaflattunk a lakásunkig, benyitottam, viszont a villanyok égtek, és rajtunk kívül még nyolcan voltak a lakásban, csak nem éppen valamilyesféle betörők.
- Végre hazaértetek - ordította el magát HoSeok. Az egyetemi csipet-csapathoz még csatlakozott ezúttal HyeRan és HaNeul is, és ők mind a nappaliba ülve minket vártak.
- Miért vagytok mind itt?
- Szerinted hogyan máshogy bírnánk ki, hogy nem vagy itt?
- Kell egy jó nagy dózis belőled, hogy kibírjuk a következő Troubleig - válaszolt JungKook párja kérdésére.
- De aranyosak vagytok - ültem le közéjük a szőnyegre. - Mit akartok csinálni, amitől nem hívják ki ránk a rendőrséget a szomszédok csendháborítás vádjával?
- Nézzünk valami filmet először, mit szóltok? - HaNeul felvetette az ötletet, mire mindőjüknek felcsillant a szeme, veszekedni kezdtek a megnézendő filmen. Inkább úgy döntöttem, hogy kimaradnék a vitából, úgyhogy a konyhába vonultam TaeHyung után, hogy segítsek az italok gyártásában, illetve a nasik tálalásában.
- Te szervezted ezt be?
- Láttam a szünetekben, hogy mennyire el vagy merülve a teendőidben és a gondolataidban, úgyhogy meghívtam őket estére, hogy együtt lazítsunk kicsit. Rossz ötlet volt?
- Dehogyis - öleltem át. - Köszönöm.
Visszabattyogtunk a tálakkal és az italokkal a nappaliba, mire végre eldöntötték, hogy az X-Men filmekkel kezdünk. Sorba végig játszottuk a filmeket, ha valaki nem értett valamit, azt megvitattuk, aztán csak néztük tovább, amit éppen valaki elindított. Nem voltunk sehol, nem mozdultunk ki, nem ittunk semmi alkoholt, mégis élveztem a hajnalba nyúló időtöltést velük, a nevetéseket, a popcorn recsegését a fogak közt. Semmire nem cserélném le azt az érzést, amikor az idiótáimmal vagyok. SunYoungnak és TaeHyungnak is igaza volt, lazítanom kellett egy kicsit, és meg is hoztam a döntésemet, a tervem a jövőmmel kapcsolatban.
Valahogy hajnal öt óra környékén dönthetünk úgy, hogy mindenki megy aludni. Mivel hoztak magukkal plédeket, és még mi is tudtunk szolgáltatni, ezért a fiúk a padlón aludtak. A négy lány a mi franciaágyunkon hajtotta álomra fejét. Jómagam pedig a kanapén hevertem el. TaeHyung a nappali padlóját választotta, hogy minél közelebb legyen hozzám.
- Alszol? - kérdezte suttogva, amikor már mindenki hortyogott.
- Nem - válaszoltam a lehető leghalkabban.
- Holnap akkor visszautazol? - hümmögtem egyet válaszul. - Bármilyen messze leszel tőlem, én akkor is szeretni foglak, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom. Én is téged.
- Aludj jól, Nana - elhalkult hangja.
- Te is, TaeTae - a plafont bámultam még egy ideig, majd én is elaludtam.
Álmaimban járva pedig minden könnyebb volt. A szomszédba kellett csak átmenni, hogy New Yorkba juss, és teljesen boldogan, vigyorogva jártam az utcákat. Viszont bárhonnan is nézzük, ha minimum egy óceánnal arrébb van a város, az sehogy sem szomszédság.
A szombat, miután felkeltünk olyan gyorsan telt el, mintha csupán csak egy félóra lett volna az egész. Aztán el is érkezett a vasárnap, mikor minden csomagomat megfogva vissza kellett utaznom a nagy almába.
A srácok persze jöttek velem a repülőtérre. Érzékeny búcsút véve tőlük szálltam fel a gépemre, ami után több órás repülőút vette kezdetét. Végig zenét hallgatva vizslattam az ablakon át az elhaladó felhőket, az alattunk elterülő tájat. Azon gondolkodtam, vajon tényleg igazat mondtak-e, hogy meglesznek nélkülem és nem fognak hiányolni. New Yorkban landolva három derült és hibbant arcot láttam meg azonnal, mikor kiértem a parkolóba. A Markson párossal és Matthewval a hotel felé vettük az irányt. Közben szokásukhoz híven mesélték a új fejleményeket, míg nem voltam a városban. Onnantól kezdve folyt minden tovább úgy, mint azelőtt. Hétköznap BBS, hétvégén pihenés vagy valami egyéb tevékenység valamelyik fiúval. Közben, ha sikerült a szöuliak közül beszélni valakivel, akkor az adta a napom változatosságát. Év közben, ahogy hidegedett az idő, úgy ismertem meg New York más-más arculatát. Ahogy a barnás őszi színekből átváltott fehérbe, elhalt szürkésbe, majd végül újra kizöldült minden a tavasz eljövetelével.
A decemberi, illetve a júniusi Troubleön kívűl nem jártam Szöulban, nem is láttam a családom, és az ottani barátaimat. E két alkalommal is nehéz volt az elszakadás, mikor vissza kellett jönnöm. Lemaradtam rengeteg történésről, amikről csak nagy vonalakban meséltek. A huszonharmadik születésnapomat, mint az előzőt is, Amerikában töltöttem. Csupán üzenetben kaptam jelzéseket, felköszöntéseket az otthoniaktól. Alvásaimat pedig lassan kezdte felváltani a plafon szüntelen bámulása.
Viszont eljött egy bizonyos péntek, pontosabban július tizenötödike, amikor megelégeltem. Azt, hogy szinte semmit nem tudok a barátaimról, a szerelmemről, a családomról, hogy mi történik velük. Az adás után Hoon irodájának ajtaja előtt megálltam, bekopogtam, mikor pedig jött válasz, beléptem, megtorpantam asztala előtt, megdöbbenve nézett fel rám székéből.
- Felmondok - nevettem el magam, mire csak még kerekebbek lettek szemei. - Látni akarom a családom. Folytatni akarom az egyetemet. Diplomát akarok. A barátaimmal akarok lenni. Éppen elég pénzt gyűjtöttem össze, szóval én most hazamegyek Szöulba. Köszönöm, a lehetőséget, de keressen más rádióst helyettem - enyhén meghajoltam, majd távoztam a helyiségből. Egy taxival a hotelbe siettem, közben pedig telefonon repülőjegyet foglaltam a legközelebb induló gépre, amin még volt hely. Viszont olyan már csak két óra múlva indult. Legalább el tudtam köszönni a Markson párostól és Matthewtól is. Teljesen megértették döntésemet - persze mellette megígértették velem, hogy még meglátogatom őket is valamikor. Szívesen kikísértek a délután hatórási járathoz, aztán bőszen integetve engedtek utamra. Egész utam alatt mosolyogtam, mint egy bolond. Nem bírtam volna elaludni az adrenalintól, ami valószínűleg csakúgy pezsgett a véremben.
A tizedik, ahol még alig ismertem valakit új diákként, de már leöntöttem direkt egy gazdag fiúcskát a koktélommal, ahol JiYeon össze akart hozni JiMinnel sikertelenül, ami után segítettem a nagyon részeg TaeHyungnak, és talán, ami után kezdődött el valami köztünk.
A tizenegyedik, ahol felfedtem magam, mint a rádiós Nana, ami után megcsókoltam TaeHyungot, és életemben először voltak ilyesfajta érzéseim egy fiú iránt.
A tizenkettedik, ahol az a fiú, akit szeretek megkérte a kezem, és én pedig igent mondtam.
Aztán végül a tizenharmadik, ahol ők nem vehettek részt, mert már nem voltak elsőévesek, de még akkor is rájuk gondoltam, miközben ott álltam és szolgáltattam a zenét. Ugyanúgy élveztem, mint bármelyik Troublet, ezért meg is ígértem a DÖK elnököknek a buli végén, hogy a többit is elvállalom, amíg még világ a világ.
TaeHyung az egyetem előtt várt rám az autójának dőlve, hogy hazavihessen lakásunkba. Mikor felismertem alakját az esti órákban, azonnal felé rohantam, és átöleltem őt derekánál bármilyen mondanivaló nélkül.
- De jó meleg vagy - karolt át szorosan.
- Miért nem vártál a kocsiban, ahol van fűtés is? - engedtem el, és tettem cuccomat a hátsó ülésre.
- Valakiért megéri megfagyni - adott egy csókot ajkaimra, majd beültünk a járműbe, és elgurultunk az épület elől. Az utakat róva még mindig kattogott agyam, hogyan is kellene döntenem. - Miért nem hagyod kicsit levegőhöz jutni az agyad? - törte meg az autó csendjét. - Ne törd a fejed ennyit, bele fogsz bolondulni, SeoNa. Senki nem kérte, hogy holnapra dönts el mindent az életedben. Csak élvezd most ki, hogy itt vagy, rendben? - máris leparkolt a ház előtt. - Addig nem megyünk fel, amíg azt nem mondod, hogy rendben.
- Rendben, csak menjünk már, bolond - pattantam ki két táskámmal együtt.
- Azokat add ide. Inkább nyisd az ajtót - vette át tőlem őket. Amint felcaflattunk a lakásunkig, benyitottam, viszont a villanyok égtek, és rajtunk kívül még nyolcan voltak a lakásban, csak nem éppen valamilyesféle betörők.
- Végre hazaértetek - ordította el magát HoSeok. Az egyetemi csipet-csapathoz még csatlakozott ezúttal HyeRan és HaNeul is, és ők mind a nappaliba ülve minket vártak.
- Miért vagytok mind itt?
- Szerinted hogyan máshogy bírnánk ki, hogy nem vagy itt?
- Kell egy jó nagy dózis belőled, hogy kibírjuk a következő Troubleig - válaszolt JungKook párja kérdésére.
- De aranyosak vagytok - ültem le közéjük a szőnyegre. - Mit akartok csinálni, amitől nem hívják ki ránk a rendőrséget a szomszédok csendháborítás vádjával?
- Nézzünk valami filmet először, mit szóltok? - HaNeul felvetette az ötletet, mire mindőjüknek felcsillant a szeme, veszekedni kezdtek a megnézendő filmen. Inkább úgy döntöttem, hogy kimaradnék a vitából, úgyhogy a konyhába vonultam TaeHyung után, hogy segítsek az italok gyártásában, illetve a nasik tálalásában.
- Te szervezted ezt be?
- Láttam a szünetekben, hogy mennyire el vagy merülve a teendőidben és a gondolataidban, úgyhogy meghívtam őket estére, hogy együtt lazítsunk kicsit. Rossz ötlet volt?
- Dehogyis - öleltem át. - Köszönöm.
Visszabattyogtunk a tálakkal és az italokkal a nappaliba, mire végre eldöntötték, hogy az X-Men filmekkel kezdünk. Sorba végig játszottuk a filmeket, ha valaki nem értett valamit, azt megvitattuk, aztán csak néztük tovább, amit éppen valaki elindított. Nem voltunk sehol, nem mozdultunk ki, nem ittunk semmi alkoholt, mégis élveztem a hajnalba nyúló időtöltést velük, a nevetéseket, a popcorn recsegését a fogak közt. Semmire nem cserélném le azt az érzést, amikor az idiótáimmal vagyok. SunYoungnak és TaeHyungnak is igaza volt, lazítanom kellett egy kicsit, és meg is hoztam a döntésemet, a tervem a jövőmmel kapcsolatban.
Valahogy hajnal öt óra környékén dönthetünk úgy, hogy mindenki megy aludni. Mivel hoztak magukkal plédeket, és még mi is tudtunk szolgáltatni, ezért a fiúk a padlón aludtak. A négy lány a mi franciaágyunkon hajtotta álomra fejét. Jómagam pedig a kanapén hevertem el. TaeHyung a nappali padlóját választotta, hogy minél közelebb legyen hozzám.
- Alszol? - kérdezte suttogva, amikor már mindenki hortyogott.
- Nem - válaszoltam a lehető leghalkabban.
- Holnap akkor visszautazol? - hümmögtem egyet válaszul. - Bármilyen messze leszel tőlem, én akkor is szeretni foglak, ugye tudod?
- Persze, hogy tudom. Én is téged.
- Aludj jól, Nana - elhalkult hangja.
- Te is, TaeTae - a plafont bámultam még egy ideig, majd én is elaludtam.
Álmaimban járva pedig minden könnyebb volt. A szomszédba kellett csak átmenni, hogy New Yorkba juss, és teljesen boldogan, vigyorogva jártam az utcákat. Viszont bárhonnan is nézzük, ha minimum egy óceánnal arrébb van a város, az sehogy sem szomszédság.
A szombat, miután felkeltünk olyan gyorsan telt el, mintha csupán csak egy félóra lett volna az egész. Aztán el is érkezett a vasárnap, mikor minden csomagomat megfogva vissza kellett utaznom a nagy almába.
A decemberi, illetve a júniusi Troubleön kívűl nem jártam Szöulban, nem is láttam a családom, és az ottani barátaimat. E két alkalommal is nehéz volt az elszakadás, mikor vissza kellett jönnöm. Lemaradtam rengeteg történésről, amikről csak nagy vonalakban meséltek. A huszonharmadik születésnapomat, mint az előzőt is, Amerikában töltöttem. Csupán üzenetben kaptam jelzéseket, felköszöntéseket az otthoniaktól. Alvásaimat pedig lassan kezdte felváltani a plafon szüntelen bámulása.
Viszont eljött egy bizonyos péntek, pontosabban július tizenötödike, amikor megelégeltem. Azt, hogy szinte semmit nem tudok a barátaimról, a szerelmemről, a családomról, hogy mi történik velük. Az adás után Hoon irodájának ajtaja előtt megálltam, bekopogtam, mikor pedig jött válasz, beléptem, megtorpantam asztala előtt, megdöbbenve nézett fel rám székéből.
- Felmondok - nevettem el magam, mire csak még kerekebbek lettek szemei. - Látni akarom a családom. Folytatni akarom az egyetemet. Diplomát akarok. A barátaimmal akarok lenni. Éppen elég pénzt gyűjtöttem össze, szóval én most hazamegyek Szöulba. Köszönöm, a lehetőséget, de keressen más rádióst helyettem - enyhén meghajoltam, majd távoztam a helyiségből. Egy taxival a hotelbe siettem, közben pedig telefonon repülőjegyet foglaltam a legközelebb induló gépre, amin még volt hely. Viszont olyan már csak két óra múlva indult. Legalább el tudtam köszönni a Markson párostól és Matthewtól is. Teljesen megértették döntésemet - persze mellette megígértették velem, hogy még meglátogatom őket is valamikor. Szívesen kikísértek a délután hatórási járathoz, aztán bőszen integetve engedtek utamra. Egész utam alatt mosolyogtam, mint egy bolond. Nem bírtam volna elaludni az adrenalintól, ami valószínűleg csakúgy pezsgett a véremben.
Tizenhatodika kora délutánján tettem le lábam a szöuli talajra. Bőröndjeimmel magam mellett próbáltam taxit fogni, közben hagytam, hogy a napfény beivódjon bőrömbe, hogy a szél járja át a hajtincseimet. A taxisofőr, akit leintettem még segített is bepakolni csomagjaim a kocsiba. Aztán a címet bemondva indultunk neki az utaknak. Végre hazaérek, végre nem érzem majd azt, hogy valami nem jó a mindennapokban.
Amikor megérkeztünk a házunk elé, segített kipakolni, majd kifizetése után nevetést hallottam az udvar irányából. Óvatosan az előző hang felé pillantottam. Az egész baráti köröm, illetve apám és HongJoo összegyűlve röhögcsélt, ekkor jutott eszembe, hogy párom szülinapját ünnepelhetik. Kinyitottam halkan a kaput, a cuccomat lepakoltam a ház fala mellé, majd sétálni kezdtem feléjük. TaeHyung mögé álltam, kezeimet vállára tettem, azután masszírozni kezdtem azt.
Amikor megérkeztünk a házunk elé, segített kipakolni, majd kifizetése után nevetést hallottam az udvar irányából. Óvatosan az előző hang felé pillantottam. Az egész baráti köröm, illetve apám és HongJoo összegyűlve röhögcsélt, ekkor jutott eszembe, hogy párom szülinapját ünnepelhetik. Kinyitottam halkan a kaput, a cuccomat lepakoltam a ház fala mellé, majd sétálni kezdtem feléjük. TaeHyung mögé álltam, kezeimet vállára tettem, azután masszírozni kezdtem azt.
- Nélkülem ünnepeltek? - kérdeztem elmosolyodva. Mind ledöbbentek megjelenésemen, főleg TaeHyung. Felpattant a műanyag székéből és átölelt szorosan. - Nem baj, hogy nem kapok levegőt?
- Mit keresel itt, drágám? - szólalt meg apám, míg Tae kiszorította belőlem az életet. Végül elengedett, hogy tudjak válaszolni, és leültetett az ölébe.
- Hát, tulajdonképpen felmondtam. Hiányzott a családom és nem bírtam elviselni, hogy egy évben csak háromszor láthatlak titeket, a Troubleök idején. Szóval hazajöttem, és itt is maradok. Jövőre pedig újra járok egyetemre veletek, persze egy évhalasztással. A pénz pedig nem számít. Inkább leszek csóró veletek, minthogy legyen elég pénzem nélkületek - megfogtam vőlegényem kezét. Aztán megláttam kezén, hogy hordja a gyűrűt, ezért kibányásztam sajátom zsebemből és felhúztam ujjamra.
A továbbiakban elmesélték az eddig nem elódázott történeteket, amikről lemaradtam. Nevettünk, miközben ettük az udvaron található grillezőnkből előkerült ételeket.
- Nagyon örülök, hogy hazajöttél - súgta fülembe, mialatt ujján lévő gyűrűjét babráltam.
- Én is, hogy megtettem ezt a lépést.
Pár órával később, mikor éppen mind csendben fogyasztottuk táplálékainkat, a szőkeség párja megtörte a nyammogó hangok adta háttérzajt.
- Egyébként, köszönöm, hogy meghívtatok engem is. Nagyon jól esik így, veletek lenni - sóhajtott HaNeul, közben körbenézett rajtunk. - A szüleim is szerettek sütögetni, és még boldogabbak lennének, ha most itt lennének - mosolyodott el.
- Miért? - érdeklődtem utolsó gondalata jelentésén.
- Mert megtudnák, hogy nagyszülők lesznek - kortyolt bele italába, míg mosolya huncut vigyorrá alakult át.
- Hogy? - kapta fel fejét YoonGi, miközben mindenki más nagyokat pislogott szó nélkül. - Úgy érted, hogy...? Mikor?
- Múltkor, amikor részegek voltunk, emlékszel? - tette le poharát.
- Ez azt jelenti, hogy apa leszek? - HaNeul bólintott hevesen. - Ugye nem szivatsz? - megrázta fejét a lány, mire a szőkeség megölelte szorosan. - El sem hiszem - tapsolni kezdtünk, ujjongani az újdonsült szülőknek.
- Ők ketten eljegyzik egymást - mutatott ránk EunJung. - Nekik gyerekük lesz. Én pedig még egy normális randevút sem kapok. Hallgass - csitította le HoSeokot, mielőtt még megszólalt volna. A fiú arckifejezésétől viszont hangosan elnevettem magam. A többiek meg rajtam nevettek.
Ezt vártam, ezt az érzést. Amit ők adtak. A boldogság. Amikor nem is csinálunk semmit, de mégis jól szórakozunk egymás társaságában. Otthon érzem magam velük, a családommal.
Végül mégis jó vége lett a dolgoknak. JiYeon megtalálta JungKookot, a hercegét. HyeRan JiMint, a lovagját. HaNeul YoonGit, a várőrét, aki akár fegyverrel is, de megvédi leendő gyermekének anyját. EunJung HoSeokot, az udvari bolondját. Én pedig TaeHyungot, a hazudós királyomat. És örülök neki, hogy ilyen királyi udvarom van. Igaz, hogy édesanyám időközben elhunyt, de ő is azt akarná, hogy boldog legyek.
- Mit keresel itt, drágám? - szólalt meg apám, míg Tae kiszorította belőlem az életet. Végül elengedett, hogy tudjak válaszolni, és leültetett az ölébe.
- Hát, tulajdonképpen felmondtam. Hiányzott a családom és nem bírtam elviselni, hogy egy évben csak háromszor láthatlak titeket, a Troubleök idején. Szóval hazajöttem, és itt is maradok. Jövőre pedig újra járok egyetemre veletek, persze egy évhalasztással. A pénz pedig nem számít. Inkább leszek csóró veletek, minthogy legyen elég pénzem nélkületek - megfogtam vőlegényem kezét. Aztán megláttam kezén, hogy hordja a gyűrűt, ezért kibányásztam sajátom zsebemből és felhúztam ujjamra.
A továbbiakban elmesélték az eddig nem elódázott történeteket, amikről lemaradtam. Nevettünk, miközben ettük az udvaron található grillezőnkből előkerült ételeket.
- Nagyon örülök, hogy hazajöttél - súgta fülembe, mialatt ujján lévő gyűrűjét babráltam.
- Én is, hogy megtettem ezt a lépést.
Pár órával később, mikor éppen mind csendben fogyasztottuk táplálékainkat, a szőkeség párja megtörte a nyammogó hangok adta háttérzajt.
- Egyébként, köszönöm, hogy meghívtatok engem is. Nagyon jól esik így, veletek lenni - sóhajtott HaNeul, közben körbenézett rajtunk. - A szüleim is szerettek sütögetni, és még boldogabbak lennének, ha most itt lennének - mosolyodott el.
- Miért? - érdeklődtem utolsó gondalata jelentésén.
- Mert megtudnák, hogy nagyszülők lesznek - kortyolt bele italába, míg mosolya huncut vigyorrá alakult át.
- Hogy? - kapta fel fejét YoonGi, miközben mindenki más nagyokat pislogott szó nélkül. - Úgy érted, hogy...? Mikor?
- Múltkor, amikor részegek voltunk, emlékszel? - tette le poharát.
- Ez azt jelenti, hogy apa leszek? - HaNeul bólintott hevesen. - Ugye nem szivatsz? - megrázta fejét a lány, mire a szőkeség megölelte szorosan. - El sem hiszem - tapsolni kezdtünk, ujjongani az újdonsült szülőknek.
- Ők ketten eljegyzik egymást - mutatott ránk EunJung. - Nekik gyerekük lesz. Én pedig még egy normális randevút sem kapok. Hallgass - csitította le HoSeokot, mielőtt még megszólalt volna. A fiú arckifejezésétől viszont hangosan elnevettem magam. A többiek meg rajtam nevettek.
Ezt vártam, ezt az érzést. Amit ők adtak. A boldogság. Amikor nem is csinálunk semmit, de mégis jól szórakozunk egymás társaságában. Otthon érzem magam velük, a családommal.
Végül mégis jó vége lett a dolgoknak. JiYeon megtalálta JungKookot, a hercegét. HyeRan JiMint, a lovagját. HaNeul YoonGit, a várőrét, aki akár fegyverrel is, de megvédi leendő gyermekének anyját. EunJung HoSeokot, az udvari bolondját. Én pedig TaeHyungot, a hazudós királyomat. És örülök neki, hogy ilyen királyi udvarom van. Igaz, hogy édesanyám időközben elhunyt, de ő is azt akarná, hogy boldog legyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése