32.rész - Family or work?

/SeoNa pov/

Régebben, amikor gondolkodni akartam, akkor mindig a házunkhoz közeli bolt mögötti teherautóra ültem, ami már több éve ott rozsdásodott, senki sem mozdította onnan. YoonGival találtuk az egyik sétánk alkalmával még bőven az egyetem előtt. Mivel könnyedén fel lehetett mászni rá, ezért a tetején is simán ücsöröghetett az ember. Persze, a nagylegények már összegraffitizték az oldalát, de ennél jobban semmi sem rongálta, hogy esetleg beszakadjon a teteje. Úgy döntöttem, hogy most is oda kell mennem, ezért taxiba pattantam, és a régi időkhöz híven felhuppantam a járműre. Lógattam lefelé a szélénél a lábamat, és ölembe tett kezeimben szorongattam és forgattam az amerikai férfi névjegykártyáját. Aztán egy sóhajjal felnéztem az égre, és hagytam, hogy a szél kicsit átjárja a hajtincseimet és arcom felületét. Ekkor hallottam meg egy motor hangját közeledni. Lepillantottam, és megláttam az ismerős sofőrt, amint leparkol nem messze tőlem.
 - Miért ülsz megint odafent? - vette le sisakját a szőkeség, viszont kérdésére nem adtam választ, ezért felmászott mellém, de még ekkor sem szólaltam meg. - Mi történt, hogy megint itt kell gondolkodnod és nem veszed fel a telefont?

 - Számít az? - vontam vállat, de a fiú tekintete nem hagyta ezt annyiban. - YoonGi, nem tudom, mit csináljak - bukott ki belőlem végül a vallomás. - Kaptam egy ajánlatot, hogy a BBS Amerikának dolgozzak. Viszont New Yorkba kellene költöznöm, és minimum egy évig haza sem jöhetnék. Nem akarlak itt hagyni titeket, a barátaimat, a családomat. Most lett minden jobb. TaeHyunggal lakom, az iskola és a hajtás is most ért véget, a varrataimat is holnap kiszedik délután. Nem tudom, mit kellene tennem. Válasszam az amerikai állást vagy a családom?

 - Nana, ide figyelj. Akármilyen döntést is hozol, az lesz a helyes. Ha itthon maradsz, talán kihagysz egy remek lehetőséget. Ha mész, ugyanúgy hazajöhetsz, és otthagyhatod az állást.
 - Ha megyek, egy egész évig nem látlak titeket. Az időeltolódást pedig ne is említsük. Lehet, ha én ébren vagyok, ti éppen alszotok, vagy fordítv-
 - Szedd össze magad, Nana. Tudod, mi a helyes döntés. Ez volt az álmod, hogy ismert legyél. Most itt van előtted a lehetőség, szinte a kezedbe adják. Min kell még agyalni? - lenéztem a kis papírdarabra, majd eltettem azt a telefonom mellé zsebembe.

 - Elvihetlek egy körre? Hazaviszlek, oké? Gyere - mosolyodott el biccentve, majd lemásztunk a teherautóról. Lent odaadta a másik sisakot, amit fel is tettem fejemre. Beindította a motort, majd mikor átkaroltam derekát el is indultunk. Továbbra is forogtak a fogaskerekek a fejemben, hogyan is kellene döntenem, mi lenne a helyes. A városig szeltük az utakat teljes sebességgel, aztán lejjebb lassított, amikor megérkeztünk a ház elé. - Tudod, hogy bármikor megkérhetsz, hogy vigyelek el valahova kiszellőztetni a fejed, ha szükséges, ugye?

 - Köszönöm, tudom - nagyot sóhajtottam, majd elmosolyodtam. - Akkor én megyek is, holnap találkozunk az egyetemen.

 - Döntened kell, oké? - tette vissza fejére a sisakját, majd integetve elhajtott. Még egy darabig ott ácsorogtam, lassan kiszöktek a könnyek is a szememből ahogy ott álltam egyedül, ezért végül felbattyogtam. Benyitottam a lakásba, és egy TaeHyung borult rám hirtelen, engem egy ölelésbe burkolva.

 - Hol voltál, SeoNa? Miért nem vetted fel a telefonod? - dünnyögte vállamba, aztán két kezével megfogta vállaim, eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen. - Ne csinálj többször ilyet velem!

 - Csak lemerült a telefonom - vettem ki zsebemből a készüléket, és mutattam fel. - Megyek, felteszem töltőre, rendben? - elállt utamból, így bementem a hálószobába, és azt tettem, amit mondtam, hogy fogok. Leültem az ágyra, és amikor egymagam voltam, mert párom elvonult a fürdőszobába egy zuhanyzás erejéig, zsebembe nyúltam a névjegykártyáért, de az nem volt kitapintható. Kisiettem az előszobába, hátha véletlenül leejtettem érkeztemnél, és ahogy sejtettem ott hevert a földön, de elgondolkodtam, hogy vajon meglátta-e a kis cetlit.

A hosszú szünetben az egyetem étkezdéjében ültem JiYeonnal, és részleteztem neki, amit tömören levázlatoltam neki barátom elalvása után üzenetben tegnap. Figyelmesen végig követte a történetemet, amíg az ebédjét fogyasztotta.

 - Mit fogsz csinálni most, Nana? - tett egy falatot szájába két mondat között. Ez egy nagyon jó kérdés. Turkáltam oda-vissza ételemet, mikor megérkeztek a többiek is asztalunkhoz a padtársam nélkül, aki elmondásuk szerint még meglátogatta a mellékhelységet.

 - Az ajánlaton jár ennyire az eszed, hogy nem eszel? - bökött oldalba könyökével EunJung.

 - Várjunk egy pillanatot - tettem le kanalamat összeráncolva szemöldököm. - Én csak JiYeonnak és YoonGinak mondtam el a dolgot...Szóval te is tudod, mert JiYeon szobatársa vagy - fordultam a lány felé, aki egyetértően bólogatott. - Te biztos tudod, mert a pasija vagy - haladtam tovább a kamerás hercegre. - Te Kook szobatársa vagy, szóval egyértelmű - állt meg ujjam HoSeokon. - Tiszta lepcsesszájúak - jegyeztem meg magamnak hangosan. - Te pedig JiYeon padtársa vagy, aki nem bírja ugye összehúzni a cipzárt a száján - fejeztem be JiMinnel, és egy szúró tekintettel volt szobatársam irányába. - Akkor mindenki tudja a sztorit, kivéve TaeHyungot - összegeztem magamnak a helyzetet.

 - El kellene mondanod neki is - erősködtek. - El akarod hallgatni előle?

 - Azt sem tudom még, mi a válaszom az ajánlatra. Tae pedig biztosan-

 - Mit csinálnék? Miről maradtam le? - huppant le mellém az előbb említett.

 - Biztosan nem szeretnéd, ha színes lenne a hajam - vágtam rá kérdésére az első gondolatfoszlányt, ami eszembe jutott. - Bár meg is gondoltam magam, szeretem szőkén a hajam, szóval hagyjuk is - mosolyodtam el, majd folytattam ebédemet.

 - Srácok! - terelte magára a figyelmet HoSeok a kedvemért. - Most pénteken van a tanév utolsó Trouble-je, és persze a tanév utolsó napja is. Összeöltözhetnék az alkalomra, nem? - körülbelül eddig figyeltem a beszélgetést, és inkább elvesztem gondolattengeremben. Remek lehetőséget kaptam, de nem akarom itt hagyni ezeket a lökötteket, akik most körül vesznek. Belecsobbannék inkább egy totál ismeretlen környezetbe a több fizetés miatt? Vagy csupán azért, hogy kipróbáljam magam a nagyvizen? Egy év nagyon hosszú számomra. Lehet, csak kitaszítana magából New York, mint egy seb az oda nem illő tárgyakat, mint a koszt. - Te is benne vagy, Nana? - hevesen bólogattam a kérdező felé, aztán a lányok felé pillantottam, hogy később avassanak be, mégis mibe egyeztem bele.

Mielőtt még mind hazamentünk volna, a lányok gyorsan levázlatolták nekem a dolgomat, majd mind mentünk saját utunkra. Én bepattantam TaeHyung mellé a kocsiba, és amíg fel nem értünk a lakásunkra meg sem szólaltam. Viszont amikor lepakoltam táskámat az ágy mellé, és lehuppantam a fekvőhelyre még mindig egy szó nélkül, párom aggódni kezdett.
 - Történt valami, hogy az egyetem óta meg sem szólaltál? Még ebéd közben is máshol jártál.

 - TaeHyung, el kell mondanom valamit - pillantottam fel rá, mire lerogyott mellém az ágyra aggódva. - Kaptam egy állásajánlatot egy nagyobb rádiótól - kezdtem bele.

 - Láttam a névjegykártyát - húzta el száját egy kicsit.

 - Nem Yorkba kellene költöznöm. Több pénzt kapnék, ismertebb is lennék valószínűleg, de nem jöhetnék haza, csak néha, amikor szabadságot kérek - sóhajtottam egy mélyet.

 - És hogy döntöttél?

 - A többiek már mind tudják, mert JiYeon nem bírta becsukni a száját, de addig nem akartam dönteni, amíg te nem tudod.

 - El kell fogadnod - ellenkezni akartam, de még mielőtt megszólalhattam volna, megfogta kezemet. - Ez egy nagyon jó lehetőség, egy elhalaszthatatlan. Nem hagyhatsz ki egy ilyen ajánlatot, Nana. Tudom, hogy messze leszel a barátaidtól, a családodtól, de menned kell - szorította meg kezem. - Ne az tartson vissza, hogy távol leszünk. Megoldjuk ezt is, meg mindent. Menj el zuhanyozz le, és addig gondold át még egyszer, rendben? - bólintottam mosolyogva, és bevonultam a fürdőszobába tiszta ruhákkal.
A frissítő és valóban a gondolkodást beindító zuhany után, amikor kiléptem a fürdőszobából, TaeHyung viszont sehol sem volt. Mindegyik helyiséget átnéztem, de sehol. Telefonját pedig nem vette fel, és ezt az egészet egy visszavágóként fogtam fel, amiért én is eltűntem.


/TaeHyung pov/

Amikor SeoNa eltűnt a fürdőszobába, megfogtam kulcsaimat, és a parkolóban a ház előtt bepattantam a kocsimba, és elindultam. Mintha barátnőm mosolya elindított volna egy gondolatszálat fejemben, aminek még én sem tudtam a végkimenetelét, annyit tudtam ott a kormány mögött, hogy az apjához kell mennem azonnal. Ahogy távolodtam a várostól az eső is cseppekben kezdett hullani, az ég pedig gyorsabban elsötétült, mint általában, a szürke záporfelhők miatt.

Az utak csúszósabbak lettek a víztől, így lassabban kellett hajtanom, ezért egy fél órával tovább tartott utam. Viszont mikor végül odaértem, becsöngettem, SeoNa apja mosolyogva nyitotta ki a kaput, és invitált beljebb. Leültem a konyhaasztalhoz, és egy pár percig csak csendben ücsörögtem, míg egy italt le nem tett elém.
 - Szóval, mit szeretnél? Mi szél hozott ide ilyen váratlanul? - foglalt helyet ő is.
 - Szeretném megkérni a lánya kezét - jelentettem ki, amitől még én is meglepődtem. - Szeretném, ha áldását adná - elmosolyodott, amit jó jelnek vettem.
 - Nagyon jó gyereknek látszol, aki tudja az illemeket, de igazából én nem ezt nézem. Engem addig nem érdekel, hogy ki van SeoNával, amíg ő is boldog és nem keveredik bajba. Megtudtam, hogy a lányom elmondta a családi átkot is neked, és mivel aszerint te vagy, akinek mellette kell lennie, hogy tudnám ezt megtiltani? - nevette el magát. - Szóval én áldásom adom rátok, de találj az egyetem után valami munkát, mert a szüleid nem lesznek mindig ott mögötted. A feleségem is korán elment, de te segítettél SeoNának túllépni, amit köszönök neked.
 - SeoNa valószínűleg nem mondta, de kapott egy álláslehetőséget Amerikában, mint rádiós.
 - És ezt azért mondod el, mert...?
 - Egy év múlva tudna legelőbb hazajönni, ha elutazik.
 - Fiam, nem érted, ugye? Engem csak az érdekel, hogy ő boldog legyen. Mindegy, hogy ritkán látom majd, de akkor boldog legyen, ez számít nekem, mint apának. Ő az egyetlen gyermekem, szerintem nem is lesz több, szóval az az egy legyen elégedett és boldog. Ezért is tudom, hogy te tökéletes leszel neki. Már az első alkalommal, amikor itt jártál, láttam, hogyan néz rád a lányom. Ne szúrd el - kacsintott, majd megveregette vállam. - Most meg menj haza, mert későre jár, és még sokat kell vezetned. Minden jót - kikísért a kapuig, majd integetett, amíg el nem tűntem a felhajtóról. A mosoly odaragadt az arcomra, levakarhatatlanul. Szeltem az utakat, ekkor már gyorsabban, mivel a hirtelen zápor már elvonult, és mikor leparkoltam, elővettem telefonom.
 - YoonGi - szóltam bele, mikor a hívott fél felvette. - Nagy baj lenne, ha még egy dologra megkérnélek? Holnapra tervezek valamit, de segítség nélkül nem megy - elvigyorodtam, majd leecseteltem neki a tervem. Majd amikor megszakítottam a vonalat, felsiettem a lakásba. Benyitottam, és az előszobában már SeoNa várt, összefont karokkal állt előttem. Még be sem csuktam magam mögött az ajtót, de már elkezdett szidni.
 - És neked minek van telefonod? Hol jártál ilyenkor? Miért nem szóltál, hogy elmentél valahova, ne aggódjak? - elmosolyodtam, és közelebb lépve megcsókoltam. - Nem akarsz filmet nézni?
 - Mit szeretnél nézni? - nézett szemeimbe.
 - Titanic?
 - Múltkor sem néztünk végig.
 - Te érdekesebb voltál, mint az a régi film - vettem fel egy félmosolyt.
 - Bolond! - paskolta meg arcom. - Csinálj popcornt, addig elindítom a filmet.
 - De ne kelljen holnap reggel azt takarítanom a szőnyegből megint - figyelmeztettem, mire egy aranyos grimasz volt a válasza. Elkészítettem a popcorn, majd leültem mellé a kanapéra, és ekkor rám mosolygott. Holnap remélem, még boldogabb leszel.

Másnap reggel kipihenten keltem fel az ébresztőmre. Kicammogtam a konyhába, mivel SeoNát nem találtam meg magam mellett. És ott találtam, ahol gondoltam, hogy lesz. Éppen reggelit készített nekünk. Miközben mellé sétáltam a nappaliban lévő kiborult popcornra pillantottam.
 - Igen, azt fel is takaríthatod, ha már így ránéztél - sandított rám, amíg szedte tányérokra az elkészült ételt.
 - Majd feltakarítom, ha hazajöttem - öleltem át hátulról. - Imádok úgy kijönni a hálóból, hogy éppen a kedvenc reggelim csinálod az én pólómban.
 - És biztos azt is imádni fogod, ha a nappali tele lesz hangyákkal. Takarítsd fel különben addig nem kapsz reggelit, TaeHyung - hámozta le kezeimet magáról. - Gyerünk - csapta meg fenekem.
 - Ez felidézett valamit - mosolyodtam el, miközben a seprűért indultam.
 - Inkább maradj csendben és csináld, amire kértelek - szólt még utánam.
Amíg takarítottam fel a kukorica szemeket a padlóról, a szőnyegből, néha-néha a szőkeségemre pillantottam, és ott falatozott az asztalnál, engem figyelve, mosolyogva. És pontosan ekkor jöttem rá, hogy miért is szeretem igazán, hogy miért is akarom magam mellett tudni, hogy miért vele akarok megöregedni.
 - Hátulról is jól nézek ki? - kérdeztem, mikor felálltam az összeszedett pattogatott kukoricával.
 - Nem jobban, mint én - nevette el magát, aztán végre leülhettem én is enni. Amikor pedig befejeztem, felöltöztünk, és bepattanva az autómba elindultunk az egyetemre.
Az első óránkon pedig elindult a tervem első része, amikor is felszólalt a sulirádióban SunYoung hangja.
 - Kedves diákok! Egy bejelenteni valónk van. Sajnálom, hogy ezt még csak most találtuk ki, de a tizenkettedik Trouble-nak lesz egy dress code-ja, ha fehérben jössz, beléphetsz. Aki pedig tollat visel, a bejáratnál kap egy Trouble-koktélt, amit bent már nem lehet kapni, szóval én előkeresném a régi angyalszárnyakat, lányok. Este találkozunk, és a dj-nk ezúttal is Nana lesz. Előre is jó szórakozást mindenkinek - ekkor elhallgatott a rádió.


/SeoNa pov/

Délután, mikor végeztünk az egyetemen, barátom elvitt az orvoshoz, hogy kiszedjék a varrataimat, aztán még hazaugorva a felszerelésemért a Troublehöz, visszavitt az egyetemhez. A már megszokott stégemet megkaptam, mialatt a DÖK elnökök pár vállalkozó szellemű diákkal díszítették a nagycsarnokot. Éppen állítottam be a laptopomon néhány dolgot, mikor JiYeon megjelent előttem.
 - Szőkeség! Nem kellene egy ruha? Te leszel a dj, de akkor is van dresscode - lehúzott a stégről, és a kollégiumi szobába húzott. - Nincs apelláta, oké? - meg sem mertem szólalni. Becsuktam magam mögött az ajtót, amíg ő eltűnt a fürdőszobában.
 - EunJung? - kérdeztem a kihűlt helyét látva.
 - Biztos szédíti valahol a lovagját - ekkor kilépett a helyiségből egy fehér egybe ruhával. Felső része csipkés volt és ujjatlan, a szoknya része pedig tollakkal volt fedve a térdig érő anyagon. - Ezt neked találtam a szekrényemben. Nekem van egy másik, de neked nem hiszem, hogy egyáltalán van - elmosolyodtam, majd átvettem a ruhát azonnal. - A tornacipő marad, gondolom - nézett lábamra, mikor visszavettem a lábbelim.
 - Valaki azt mondta nekem, hogy lehetek valaki hercegnője tornacipőben is, szóval azt fogom tenni - hajamat átdobtam vállam mögött, és elindultam az ajtó felé, de megtorpantam. Visszafordulva megöleltem volt szobatársamat. - Köszönök mindent, JiYeon-ah. Azt hogy, az életemben te lettél az első barátnőm, akiben megbízhattam, bár a szád még így is túl sokat jár. Köszönöm, hogy nem hagytad annyiban, hogy rosszban legyek Taevel - megsimogatta vállam. - Akkor most megyek, mielőtt még elkezdek sírni, úgyis még be kell állítanom a hangfalakat a csarnokban - kiléptem a szobából egy mosollyal az arcomon, és visszatértem a nagyterembe, hogy befejezzem, amit elkezdtem. És amikor beléptem a kétszárnyas ajtón, az egyik DÖK elnök meg is szólta ruhám.
 - Nagyon csinos vagy, Nana - jegyezte meg SunYoung. - Vendégem vagy egy Trouble-koktélra.
 - Tudom, és köszi - tértem vissza a laptopom mögé.

Órákon belül pedig el is kezdődött a tizenkettedik Trouble. A diákok özönlöttek be az ajtón, a színes fények cikáztak a csarnokban, néha pedig fénybe borították a '12th Trouble' feliratot a bárpult felett. Minden beérkező fehér ruhákban jelent meg, és lassan úgy nézett ki onnan a stégről a diákság, mint egy nagy fehér tenger. A bejáratnál Miss Choi és Mr. Kim ácsorogtak, hogy figyeljenek a rendre, bár eléggé elvoltak ketten is. SunYoungnak pedig NamJoon segédkezett a bárpultnál. Mindenki már elkezdte alapozni a hangulatot néhány itallal, mikor beleszóltam a mikrofonomba.
 - Szóval, kezdjük jól érezni magunkat, emberek? - ujjongtak egy sort. - Értem, értem. A mai buli is úgy fog telni, mint minden rádióműsorom. Az elején a saját zenémet adom, az időnk másik felében pedig a kéréseiteket adom le. És akkor kezdődjék is a tizenkettedik Trouble, a tanév utolsó napján! - fejhallgatómat fejemre tettem, fél fülemről lecsúsztattam, majd elindítottam hivatalosan is az első számot.

Megint eltelített az a melegség, mint minden alkalommal, mikor a saját zenémre látom megmozdulni az embereket. Órákon keresztül élveztem, ahogy együtt tombolják ki az egész éves fáradalmaikat a diákok, persze a gátlások legjobb oldószere az alkohol, ami bőven volt már a szervezetekben.

A Trouble végezte már majdnem eljött az utolsó előtti dallal, mikor JiYeon és EunJung lehúztak a stégről, a szőkeség lépett a laptop mögé, és lejjebb halkította a zene utolsó mondatait.
 - Szóval el is érkezett az utolsó szám ideje - szólt bele a mikrofonba. - Viszont én látok ott hátul egy úriembert, akinek mondanivalója van - arra fordítottam a fejem, amerre YoonGi nézett, és ekkor odasétáltam a tömeg elé. Előttem ketté vált a diákság, és a csarnok másik felében TaeHyung alakját fedeztem fel közeledni.
 - Mi folyik itt? - tátogtam a lányok felé fordítva fejem.
 - SeoNa - érkezett meg elém a padtársam. -, először is, így több hónap elteltével szeretnék bocsánatot kérni, amiért neked mentem az egyetem előtt az első napunkon itt. Téged hibáztattalak, de bevallom, én voltam, aki nem figyelt oda. Tudod, hogy szeretlek, és ezt már többször is hangoztattam neked. Szeretnék még több olyan reggelt, mikor korábban kelsz fel azért, hogy a kedvenc reggelim elkészíthesd. Szeretném még többször kiszedni a szőnyegből a popcornt, miután te borítottad ki. Tudom, hogy jól nézek ki hátulról is, ezért kérsz meg, hogy takarítsak, igaz? Ugye, lányok itt mögöttem? - pillantott hátra, mire a lányok heves bólogatásba kezdtek. - Szeretném még ezerszer látni ezt a mosolyod, mikor rám nézel, mielőtt még egy évre elmész. Szeretnék veled megöregedni a kattosságot ellenében is - a diákság elnevette magát, és én is elmosolyodtam. - Ez itt - mutatott végig magán. - mind a tied lehet, csak mondj igent - leereszkedett féltérdre. - Boldoggá tennél a jelenléteddel, és a feszes fenekeddel. Hozzám jönnél, Kim SeoNa...és lennél a királynőm?

31.rész - Symbiosis (+12)

/SeoNa pov/

Szombaton, a felgyülemlett dühöt, kétségbeesést kiadtam magamból a lőtéren HongBin támogatásával. Az erőmet is használtam, és egyre jobban.

Ezúttal pedig nem estem össze, nem szédültem, nem fáradtam el tőle. Sokkal inkább feltöltődtem általa. Az agyam egyik részében éreztem, élesebben hallottam, ahogyan a golyók váltják egymást a fegyverben egy-egy lövés után. Mégis egy részről egy másik receptor az agyamban úgy gondolta, hogy ez nem helyes. Ez kezdet elhatalmasodni rajtam. Letettem a fegyvert az előttem lévő pultra, majd köszönés nélkül elhagytam az épületet. Nagybátyám ugyanazon testőre vitt el az egyetemig, mint aki idehozott. Késő délután még vissza is értem az intézményhez. Besiettem a szobámba, ahol JiYeon tanult éppen asztalánál.

 - Van valami baj? - fordult meg azonnal, ahogy becsuktam az ajtót.

 - Valami nem jó. Nem tudom, mi van, JiYeon - lehuppantam az ágyamra, egyet sóhajtottam, mikor kopogtak ajtónkon. Kitártam a fa felületet, és TaeHyung állt előttem. Rá akartam csukni azonnal, ahogy megláttam, de JiYeon megállította kezem lendületét. Behúzta szobánkba osztálytársunk, a szoba közepére állított minket, egy vékony, de nagy törölközőt dobott a fejeinkre.

 - Ha ki mertek jönni ez alól, nem állok jót magamért - figyelmeztetett minket. - Tessék megbeszélni a dolgokat - Csendben maradtam, a fülem igen kiélesedett az utóbbi időkben, szóval hallottam szobatársam lépteit, a halk ajtócsukódást, TaeHyung hangos szívverését.

 - Szia - köszöntem normálisan, közben szemeimet lesütöttem. - Miért jöttél?

 - Nem beszéltünk a temetés óta - fogalmazta meg röviden.

 - Vajon miért? - felnéztem szemébe, majd levettem a fehér anyagot fejemről. - Mivel ez JiYeon és az én szobám, kérlek, menj el. JiYeon soha nem érti meg, hogy nem akarok beszélni veled - álltam az ajtó mellé. Levette ő is fejéről a törölközőt, lassan leengedte tekintetét, aztán amikor nyúltam a kilincs felé, mellém lépett hirtelen és az ajtóhoz tapasztotta mindkét tenyerét, engem bekerítve.

 - Nem én akartam ennek a részese lenni, te is tudod. Azért akarsz ellökni, amit nem én tettem. Úgy kezelsz, mintha a saját kezemmel öltem volna meg anyukádat. Én nem tágítok innen, míg nem beszélsz velem normálisan - mellkasát néztem egész idő alatt. - Nézd, értem, hogy nehéz, ha a szüleid egyike hal meg, de ne lökj el, kérlek - szó nélkül átöleltem karjai alatt, fejem mellkasán pihent, így még jobban hallhattam szívdobogását. - Anyukád azt akarná, hogy boldog legyél - felnéztem szemeibe, de karjaim nem engedtem le. - Nem gyászolhatod őt örökké, Nana - igaza volt.

Hétfőn azzal az elhatározással keltem, hogy valóban boldog leszek, nem gyászolom tovább édesanyámat, mint egy depressziós, csak, mint egy gyermek, aki elvesztette egyik szülőjét, de próbál tovább lépni közben.

A hosszú szünetben, először az itt tanulásunk óta, lelátogattunk az egyetem étkezdéjébe JungKook ajánlásával. Egy egész, hosszú, téglalap alakú asztalt befoglalt a társaságunk. Mindenki hozta magának a saját ételét, majd leültünk, és fogyasztani kezdtük ételeinket.

 - Nyisd a szád - nyújtott felém egy falatnyi kaját TaeHyung kanalán, amit meg is ettem mosolyogva.

 - Akkor ti most jártok? - kérdezett rá JiYeon. - Minden rendben?

 - Számítógépzseniként nem jöttél rá? - mormogott magában barátom, mire adtam egy tockost tarkójára. - Megvonás lesz, ha még egyszer megütsz, Kim SeoNa.

 - Mi olyat vonsz meg, ami nekem előbb hiányozna, mint neked, Kim TaeHyung? - húztam fel szemöldököm. - Ne legyél ilyen bunkó másokkal, főleg ne a barátokkal.

 - De aranyosak ezek a grimaszok - fogta arcát EunJung ábrándozva.

 - Nem én vagyok csókmániás, ha erre gondolnál egyébként - jegyeztem meg még, majd JiMin felé fordultam. - JiMin, amúgy mi a helyzet HyeRannal? - hallottam, hogy padtársam még motyog valamit az orra alatt, ezért megfogtam kézfejét a szabad kezemmel.

 - Aranyos lány, holnap találkozok vele órák után, és elmegyünk valahova.

 - Óóh, akkor alakul valami - mosolyogtam rá, mire bólintott egyet félősen. Ezek után mindenki témába került. YoonGi és HaNeul kapcsolata, EunJung és HoSeok lehetőségekkel teli párosa, JiYeonék, akik akárcsak egy idős és bölcs házaspár néztek minket, ahogy veszekszünk az egyes dolgokon. Én pedig magamban mosolyogtam a hét jómadár röhögésein, történetein. Megmelengették szívemet, és már nem is éreztem annyira egyedül magam. Kezdték betölteni az űrt, amit édesanyám halála hagyott bennem. Ő valóban azért halt meg, hogy én boldog lehessek azzal a személlyel, aki éppen mellettem ült.

Akármennyire is szerettem TaeHyung mellett lenni, inkább azt mondtam neki, hogy tanulnom kell, akármennyire is tudtam, hogy nagyon veszélyes, akkor is elmentem egyedül HongBin lőterére gyakorolni. Nem is lett volna semmi baj, ha nincs az a fém darab a céltábla mellett, amiről gellert kapott a golyó, és egyenesen a jobb alkaromba találta meg a helyét. A sokktól hirtelen nem is éreztem semmit, ezért volt annyi erő bennem, hogy elmenjek az ajtóig, azt kinyissam, hogy nagybátyám egyik őre észrevegye kezemet, aztán a nagy mennyiségű adrenalintól, ami elérte az agyam összeestem.

Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de egy kórházi ágyon keltem. Már nappal lehetett az biztos, az ablakon beszűrődő fények alapján. Körülnéztem a helyiségben, és az első dolog, amivel találkozott a tekintetem az HongBin mérges és szúró pillantása, amint az ágy melletti székben ült. Azonnal el is fordultam, kicsit összehúzva magam.

 - Kim SeoNa - hallottam meg nevem, ijesztően nyugodt kiejtésben. Lassan visszafordítottam fejem, és erőltettem egy mosolyt arcomra, mert tudtam, hogy mindjárt kapok a fejemre. - Mégis mi a frászért nem szóltál, hogy a lőtéren vagy? Igazából, miért voltál ott egyedül? Ugye tudod, hogy sokkal nagyobb bajod is eshetett volna? - egyre jobban emelte fel hangját. - Most megúsztad egy kötéssel a kezeden, de még egyszer meg ne lássalak egyedül a lőtéren! - a fájó kezemre pillantottam, és valóban egy egész alkaros kötést kaptam rá. - Hogy mondtam volna el apádnak, hogy mi történt, ha tényleg nagyobb bajod lett volna?

 - De nincs... - az ezutáni pillantása csak még jobban megijesztett, ezért összeszorítottam a számat, és imádkoztam, hogy bárcsak ne szólaltam volna meg.

 - Ezt csakis a szerencsédnek köszönheted, SeoNa! Most pedig kimegyek levegőzni, közben szólok a dokinak, hogy felkeltél. YoonGi gondolom levált engem addig. Szólj, ha kellene valami - mosolyogva ment ki, de láttam, hogy ezért még kapok. Ekkor pedig a szőkeség lépett az ajtóba, összefont karokkal, felhúzott szemöldökkel, ahogy én szoktam. Közelebb lépett az ágyhoz, majd sóhajtott.

 - Felelőtlen vagy, Nana - megkerülte az ágyat, majd leült a székre. - Nem foglak én is leszidni, majd HongBin folytatja. Az egyetemről lenne szó. Amíg te csodálatosan lelőtted magad, addig tűz ütött ki a kollégiumban. Senki sem sérült meg, az okot nem is tudják még, de két hétre lezárták a kollégiumot, szóval mindenkinek keresnie kell egy közeli helyet. A legtöbb diák a közeli motelbe mennek, de nagyon nincs hely ott se már. Én HaNeulhöz megyek, te pedig TaeHyunghoz. Állítólag van egy kis albérlete az egyetemhez közel, de ezt majd kérdezd meg tőle - túl sok információ volt egyszerre, viszont pár pillanat múlva sikerült feldolgoznom őket.

 - Mondtál valamit TaeHyungnak arról, hogy mi történt a kezemmel?

 - Nem beszéltem vele még erről, szóval előtted a lehetőség. Viszont nem lenne érdemes hazudni a pasidnak szerintem - felhúztam a szemöldököm, mire kiparodizált.

 - A fájós kezemmel foglak elverni, YoonGi - elnevette magát a fenyegetésemre.

 - Megyek megkérdezem, hogy mikor engednek haza - bólintottam, majd követtem szememmel, ahogy kisétál az ajtón. Aztán, mikor egyedül maradtam, feltornáztam magam ülésbe. Újra átfuttattam agyamon a hallottakat, aztán sóhajtottam.

 - Akkor most megtudom, milyen az együttélés TaeHyunggal?

Még aznap délután meglátogatott padtársam is YoonGi hívása után. És hirtelen nem is tudtam, mit mondjak neki, de végül elmagyaráztam neki a dolgot, azzal egybekötve, hogy elmondtam nagybátyám foglalkozását is. Az arckifejezéséből nem igazán tudtam levenni, hogy dühös rám, vagy eltiltana inkább a nagybátyámtól, vagy nem igazán érti a helyzetet, vagy mind ezek egyszerre.

 - Inkább felejtsük el, hogy mi történt, és örüljünk, hogy csak ennyi történt - meglepődtem, mikor végre adott egy választ. Beleegyezően bólintottam, majd egyedül maradtam, amikor a látogatási idő véget ért.

Egész este fenn voltam, mivel a kórházi szoba eléggé új hely volt ahhoz, hogy ne tudjak elaludni. Szóval másnap délután, mikor már nem mutattam semmi láz vagy komplikáció jelét, és hazaengedtek, nulla alvással hagytam el az épületet TaeHyunggal, aki hozott nekem tiszta ruhákat, és el is hozta a dolgaimat a kollégiumi szobámból. Délelőtt pedig még telefonáltam a főnökömnek a történtek miatt, amit megértően fogadott.

Beszálltunk padtársam kocsijába, és egy kékes színű, négyemeletes panelház előtt parkolt le körülbelül tíz perc múlva. Fellifteztünk a negyedikre, majd a három ajtó egyikéhez sétált, kinyitotta azt, és betértünk a takaros kis lakásba. A bútorzat illett a tulajdonosához, és minden rendezett volt.

 - A kedvemért pakoltál össze? - mosolyogtam rá, miközben bevitte a hálószobába a cuccaimat.

 - Éhes vagy? - váltott témát rám pillantva. Bólintottam neki, ezért a konyhába tért, hogy csináljon nekünk valami étket. Addig leültem az asztalhoz, majd elém tálalta az elkészült dolgokat. Aztán ő is helyet foglalt velem szemben. - Megy az evés? - a balkezes bénázásomat még én is megkérdőjeleztem volna. - Segítsek? - megráztam a fejem, mire a saját evőpálcikáival megfogta az ételt a tányéromból és felemelte. - Nyisd már ki a szád! - úgy tettem, ahogy felszólított.

 - Köszönöm - nyeltem le a falatot. - Viszont kérdezni is akartam már. Mióta van meg ez a lakás? Eléggé berendezted már magadnak.

 - Az esküvő után úgy döntöttem, hogy kiköltözök a kollégiumból, hogy azzal se terheljem le a szüleimet, és keresni is kezdtem munkát is, amit az egyetem mellett is tudok csinálni - evett tovább.

 - Ah, értem, jó döntés, de amúgy szép kis lakás - néztem körbe, miközben segített egy újabb falattal.

 - Az én lakásomban vagy, nem igaz? - segített a saját ételem elfogyasztásával, majd fürdésnél is, hogy ne vizezzem össze a varrataimat, aztán a hálószobába vánszorogtam. A franciaágyán nyomkodta már a telefonját, mikor beértem. Ledőltem mellé, de meg sem rezzent, a vékony pléddel betakaróztam, majd felé fordultam. Bele volt merülve a készülékbe, ezért kivettem kezéből, és annak lezárolása után letettem az éjjeli szekrényre. Mielőtt megszólalhatott volna, ujjamat a szájához tettem.
 - Holnap korán kell kelnünk, mert iskola, és már késő van. Különben is, tanuld meg, hogy az együttélésnek vannak hátrányai és előnyei is - elvettem kezemet a szájától.
 - Mi lenne ennek az előnye? - megfogtam a papucsomat bal kezemmel, majd bemértem a villanykapcsolót, és leoltottam a villanyt könnyedén azzal, aztán egy puszit nyomtam arcára.
 - Majd rájössz. Most pedig aludj, szívem.

Természetesen én nem bírtam elaludni egy új helyen, ezért két nap alvás nélkül indultunk el reggel egy kávé kíséretében az egyetemre. Az órákon TaeHyung jegyzetelt helyettem is, mivel fájdalmat okozott, amikor írni próbáltam. Morgott is eleget érte a szünetekben. A zongoraórán viszont nem volt megerőltető, hogy lenyomjam a billentyűket, ezért meg is tudtam tanulni az óra anyagát.
Aztán miután hazavittük cuccainkat, elmentünk vásárolni a közeli szupermarketbe. Én toltam a bevásárlókocsit a sorok közt, keresve a szükséges dolgokat, amikor barátom mellém sietett.

 - Ilyet is vegyünk - TaeHyung hirtelen belevágott egy zacskó chipset a kocsiba, majd tovább is állt, és mindent összeszedett, amit csak akart. Eközben a valóban felesleges dolgokat visszatettem a helyükre, amíg nem figyelt. - Engem minek hívtál, ha minden csakúgy beledobálsz? - állítottam meg egyik alkalommal kezét.

 - Mert jó, hogy itt vagy velem - mosolyodott el. - De hova tűntek az édességek? - nézett elképedve a kocsiba.

 - Pontosan. Édességek voltak, ezért visszatettem őket a helyükre. Nem akarom, hogy tönkre menjen a fogad, hogy elhízzál azoktól a szaroktól, amiket magadba tömnél. Sőt, van rá felesleges pénzed? Viszont ha bármi ellenvetésed van a tettem ellen, akkor szólhatunk anyukádnak is akár - sétáltam tovább, amikor csendben maradt.

 - Az anyámmal fenyegetőzöl? - trappolt utánam.
 - HaNeulhöz is futhatsz, ha akarsz - sóhajtott, majd egy puszit nyomott számra. Innentől kezdve rákérdezett mindenre, amit megvett volna, hogy megveheti-e. Végül vettünk pár édességet is azért, hogy ne utáljon ki a lakásából teljesen. Amikor hazaértünk, kipakoltunk a szatyrokból, majd rásandítottam TaeHyungra.
 - Mit nézel? - megráztam a fejem, mire közelebb lépett, átölelt hátulról, állát vállamra tette. - Nem akarsz itt maradni azután is, miután vissza lehetne menni a kollégiumba? - egy pillanatra megakadt a levegőm is.
 - Tudod, hogy még egy hónapja sem járunk? - hámoztam le magamról karjait, hogy a szemébe nézhessek.
 - Nem mindegy az? Mióta megismertelek többet éltünk át, mint egy párként. De ha nem akarsz ide költözni, akkor nem kell - megfogtam két kezemmel arcát.
 - Meglátjuk majd a két hét végén, hogy egyáltalán a barátom akarsz-e maradni - mosolyodtam el.

Az idő olyan szépen telt, hogy észre sem vettük, hogy a két hétnek vége. TaeHyung pedig ragaszkodott hozzá, hogy maradjak a lakásában. Nem is kellett annyira erőlködnie, de azért mégis vártam, hogy mivel akar meggyőzni.
A hetek a jó idő által felgyorsulva vették át egymás helyét a naptárban. JiMin egyre inkább belezúgott a volt barátnőmbe. A kollégiumban JiYeon szobatársa időközben EunJung lett, mivel a lány összeveszett elég durván az övével, hát ki hitte volna HoSeok miatt. A szőkeségem egyre gyakrabban aludt HaNeulnél, ha tehette. Gondoltam, YoonGi nem sakkozni ment át.
A záró vizsgák is hamar eljöttek május utolsó heteiben. Ilyenkor kevésbé jutott ideje mindenkinek arra, hogy a párjával legyen. Padtársam viszont megnehezítette az én tanulásomat, mikor olyan kedve volt. Egyébként imádtam, amikor nem hagyott tanulni, ő tette érdekesebbé.

Május utolsó napján, a legutolsó vizsga napján úgy keltem fel ébresztőmre, mintha megkönnyebbültem volna, de még túl sem voltam a nehezén. Felültem az ágyban, ellenőriztem a két nap múlva kiszedésre kerülendő varrataimat, majd TaeHyungra pillantottam, aki még mindig nagyokat szuszogva aludt. Egyik kezemen támaszkodtam, közben ujjaimmal befogtam orrát, mire felriadt. Elkaptam kezemet, úgy ültem mellette, mint aki semmit sem csinált.
 - Jó reggelt! Felkeltél? - mosolyogtam rá.
 - Nem először csinálod, szerinted elhiszem, hogy nem te voltál?
 - Biztos felriadtál az álmod miatt - mutatóujját homlokomra tette, majd azzal meglökte fejem.
 - Minek álmodozzak, ha te itt vagy, amikor felébredek? - felkelt az ágyból, egyenest a fürdőszobába ment, hogy megmossa arcát, aztán reggelit csinált nekünk, míg én is megmosakodtam.
 - Mennyit tanultál a játékok mellett erre a vizsgára? Tudod, hogyha ezen megbuksz, akkor ismét első éves leszel? - falatoztam a barátom által készített ételből.
 - Ebben én csak a jót látom - összeráncoltam homlokomat. - Dicsekedhetek majd, hogy egy másodéves barátnőm van, aki még szép is.
 - Nem vicces, ha megbuksz - felálltam az asztaltól, amikor befejeztem ételemet, majd bementem a szobába felöltözni. Felvettem már fehérneműmet, amikor TaeHyung leült az ágyra és engem nézett. - Most végig fogod nézni, ahogy felöltözök?
 - Ez az a melltartó, amit a Jejun vettünk, nem? - bólintottam, miközben felvettem rövidnadrágom. - Jó emlékek.
 - A polcon lévő közös képeink is azok, a parafatábládon lengedező rajz, amit nekem adtál, az is egy jó emlék. Miért kell ahhoz, hogy emlékezz a Jejun töltött napokra, éppen a melleimet bámulnod? - fordultam felé.
 - Mert azok is jók - vontam meg vállát egyszerűen.
 - Kibírhatatlan vagy - vigyorodtam el megjegyzésétől. Felvettem közben a pólóm, majd egy csókot nyomtam szájára. - Haladjál te is. A konyhában várlak - megfogtam táskámat, és vállamra vettem.
 - Nem akarod végig nézni az öltözésem? - kiabált utánam.
 - Majd legközelebb, szépfiú! - kiabáltam neki vissza.
Pár perc múlva mellettem termett, megfogta a kocsikulcsokat, és a lent parkoló járműbe bepattanva elindultunk az egyetemre. Minden egyes alkalommal, amikor kiszállt a fekete BMW-ből, úgy tette fel napszemüvegét, mint valami híresség. Ugyanez történt most is. Becsukta a sofőr oldali ajtót, aztán elővette napszemüvegét, és lassan feltette fejére azt. Mégha nem lett volna elég, hogy alapból megnézik a lányok, ezzel még több figyelmét felkeltette. Amikor észrevettem, mit csinál, elé sétáltam, és csettintettem egyet kezemmel.
 - Nem valami filmsztár vagy, TaeHyung! Nem elég a figyelem?
 - Ad inkább ide a kezed és élvezd ki, hogy mi vagyunk a legnépszerűbb pár az egyetemen, pedig még csak egy hónapja vagyunk együtt - megfogta kezemet, majd besétáltunk az épületbe. A nagy előadóba mentünk, ahol egyesével kellett ülni a vizsga miatt. - Hölgyem - kísért el az egyik üresen álló asztalhoz, és húzta ki nekem a széket, amire leültem. - Nem ittál otthon kávét, hozzak?
 - Inkább tedd le a segged valahova, Kim TaeHyung, mindjárt kezdődik a vizsga - mosolyogva küldtem el, aztán elővettem telefonom, hogy lenémítsam, mikor kaptam egy 'Szeretlek' üzenetet a barátomtól. Megkerestem, hogy hova ült le, és egy sorral hátrébb találtam meg. - Én is téged, hülye - suttogtam felé fordulva. Lenémítottam telefonom, majd el is kezdődött a vizsgánk. Könnyedén vettem az akadályt, és ezért inkább csak TaeHyung miatt aggódtam.

Másnap akkor derült ki az összeredmény, mikor a rádiónál voltam, ezért kértem meg padtársamat, hogy menjen el az enyémért is. Szokásosan élveztem a munkámat, viszont amikor végetért a két órám, és kiléptem az ajtón, főnököm ácsorgott a folyosón egy számomra ismeretlen férfival. Felderült főnököm arca, mikor meglátott, majd egyből a tárgyra tért.
 - Ő itt Lee Hoon - kezet ráztam a férfival. - A BBS America tulajdonosa, régi barátom és kollégám. Egy ajánlattal jött ide, de akkor át is adnám a szót.
 - Miss Kim-
 - SeoNa - javítottam ki kedvesen.
 - SeoNa, régóta figyelem a műsorodat, és feltűnt a tehetséged. Szerintem neked nálunk lenne a helyed. Az ajánlatom pedig az lenne, hogy a nyártól kezdve te vezesd a műsort a BBS Americánál. Több fizetést kapnál, és a lehetőséget, hogy az Államokban is hallják a zenéd, mit szólsz hozzá? - végig hallgattam figyelmesen.
 - Amerikába kellene költöznöm?
 - New Yorkba, igen. Nem kell most azonnal válaszolnod, elég a szemesztered végén - átnyújtott egy névjegykártyát. - Hívj, ha már megvan a válaszod.