34.rész - Space between us

/SeoNa pov/

Lassan nyitogattam a szemeim, a fejfájásom azonnal jelentkezett is, miközben emlékképek ugrottak fel az előző éjszakából.
A magassarkúmmal a kezemben táncolok. Valami fekete parókás férfi beszél hozzám. Rókázok egyet valami épület előtt.
Kinyújtóztam a plafon felé kezeimmel, mikor felfedeztem egy másmilyen kinézetű gyűrűt ujjamon. Hirtelen felültem, kócos hajamat arrébb pakoltam, hogy ne lógjon arcomba, közben az ékszert néztem. Magam mellé pillantottam, TaeHyung még békésen aludt. A földön elheverve feküdtek a többiek, kivéve Kookot, kezeik és lábaik keresztbe-kasul egymáson, valószínűleg az este jól alakult annak ellenére, hogy nem emlékeztem rá. Ami miatt aggódni kezdtem igazán, hogy a vőlegényem kezén is hasonló gyűrű volt, mint az enyémen, de nem is láttam még soha. Akaratlanul is elordítottam magam, mire mindenki felkapta fejét még mélyeket pislogva.

 - Mondjátok el, mi történt, légyszíves. Aki emlékszik valamire, az mondjon valamit, kérlek - néztem körbe a nyomott és másnapos arcokon.

 - Jó reggelt - lépett be az ajtón nyúzottan a hiányzó emberünk, kezében valószínűleg kávét kavargatva. - Csináltam mindenkinek kávét, azok után, hogy végig néztem, amit tegnap műveltünk.

Mind kimentünk a nappaliba, ahol leültünk, valaki a kanapéra, valaki biztonságosabbnak érezte a padlót, JungKook addig csatlakoztatta a kameráját a beépített plazmatévéhez. Rengeteg nevetés volt a felvételen, és sok ital, rengeteg ital. Aztán jött az a rész, ami megmagyarázta az én és a mellettem ülő kezén lévő gyűrűket.

 - A Las Vegasban köttetett házasságok is valódiak, nem? - dörzsölte meg szemét HaNeul.

 - Miért nem állított meg valamelyikőtök minket? - döntöttem a háttámlának a fejem kétségbeesetten. - Apámnak mit mondok majd, ha hazamentünk? Ja, amúgy, apa, Las Vegasban már össze is házasodtam TaeHyunggal, ezt kellene?

 - Megoldjuk, SeoNa - nyugtatott meg YoonGi.
A videófelvétel további részleteiből kiderült, hogy JiMin és HoSeok körülbelül húsz percet a börtönben töltöttek a kápolna falára való vizelésért, amíg ki nem fizettük a bírságot kettőjükre. Én valóban odarókáztam egy épület mellé, valami étteremnek látszott a rázkódó videón.
Mind fejünket fogtuk, hogy miket műveltünk, de meg is köszöntük JiYeon lovagjának, hogy felvette az egészet, mert legalább megtudtuk másnap reggel, amire nem is emlékeztünk.

A fiúk, TaeHyung kivételével, egymást támogatva, elmentek keresni egy élelmiszerboltot, hogy vegyenek valami reggelit, mert úgy tűnt, hogy páran, ha ittasak, esznek, így reggelre ki is ürült a telepakolt minibár. A lányok pedig a fürdőszobába fáradtak, hogy lemossák elkenődött sminkjüket. TaeHyung mellettem maradt a kanapén, mikor pedig kicsit lehiggadtam vállára döntöttem fejem.

 - Mit kellene csinálnunk, Tae? - vettem kezét ölembe, gyűrűjét kezdtem elemezni.

 - Ne hordjuk. És egyébként tudod, hányan házasodtak össze itt részegen? Biztosan van valami megoldás.

 - Tegnap előtt kérted meg a kezem, ma reggel meg arra kelek, hogy házasok vagyunk - nevettem el magam egy kicsit a helyzet iróniáján.

 - Mi lenne, ha kipróbálnánk, milyen a házasélet? - mosolyodott el, mikor ránéztem.

 - Inkább menj, mosd meg a fogad, miután kijöttek a lányok. Érzem a tegnapi italadagod egészét.

 - Akkor velem jöhetsz majd - mosolyodott el. - YoonGi, le fogja harapni a fejem, ha nem vigyázok rád ilyen helyzetben - felálltunk a kanapéról, mikor a fürdő felszabadult, és megmostunk fogainkat.

Pár órával később, délután egy környékén, amikor már mindenki kicsit túllépett a másnaposságán, és ettünk már eleget, hogy felszívja a maradék alkoholt gyomrainkban, elkezdtünk összepakolni. Viszont a repülőig volt még idő, így elmentünk kicsit sétálni a környéken. A Nap szikrázóan sütött, de a szél tavasziasan lengte körbe a fák lombjait, ezért nem volt füllesztő meleg. Lassan battyogtunk csomagjainkkal - persze, én még a hotelben hagytam sajátjaimat - az utcán. És bár azt kívánhattam volna, hogy sétáljunk el a végtelenbe, mind, együtt. Nem törődve azzal, hogy kinek mi a kötelessége. TaeHyung boldogan lóbálta kezeinket, miközben nézelődött. Minél több időt töltöttem velük, annál nehezebb volt elszakadni tőlük.

Elsétáltunk a repülőtérig, hogy azzal is teljen az idő, majd ott már alig kellett várni, hogy a négy órási járatra fel is szállhassanak, és visszautazzanak Szöulba.

 - Megleszel? - fogtam meg férjem kezeit, mire bólintott mosolyogva. - Meg ne merj csalni, mert tudom, hol laksz! - próbáltam nevetéssel elfojtani a könnyeimet.

 - Eszemben sincs - átölelt szorosan. - Te meg ne szedj össze semmilyen amerikai fazont, amíg távol vagy, oké? - dünnyögött fülembe.

 - Pedig épp azt akartam - kuncogtam mellkasába, majd eltávolodtam tőle. - Köszönöm, hogy megszerveztétek ezt az utat. Nagyon hiányozni fogtok egy évig, de ígérem, soha nem felejtelek el titeket.
 - Egy csoportos ölelést mindenki el tudna viselni? - lépett kicsit arrébb a bőröndjétől szét tárt karokkal. A fiúk persze kevésbé akarták, de a kedvemért egy hatalmas ölelést kaptam tőlük.
 - Be kell szállnunk - szólalt meg HaNeul, fülelve, amit éppen bejelentettek . Ekkor átölelt párom, szorosan, búcsúzóul. - TaeHyung, jössz?
 - Megyek, megyek - leengedte karjait, de kezemet megfogta még. - Biztos ezt akarod? - bólogattam válaszul. - Rendben, akkor mi megyünk. Ha hazajönnél, csak szólj, és itt termek - elengedte kézfejem, majd távolodni kezdett.
 - Viszlát egy időre. Egyikőtök se bukjon meg, oké? - csomagját húzva, elfordult, de azonnal meg is torpant, ott hagyta minden cuccát a srácok mellett, és hozzám rohant egy utolsó csókra. Talán az volt egyszerre a legédesebb és a legszenvedélyesebb csók, amit valaha is adott. Aztán eltávolodott újra szó nélkül, mosolyogva integetett, ahogy sétáltak egyre messzebb tőlem.
 - Ne nézz így JungKook! - morgott JiYeon elég hangosan ahhoz, hogy még meghalljam. - Te is ezt csináltad volna, nem?!
Ekkor egy vastag üvegen keresztül figyeltem, amíg felszáll a fehér fém madár, ami barátaimat visszavitte országunkba. Kicsit elkeseredtem, persze, mikor eltűnt a gép a felhők közt, de tudtam, hogy egy év múlva újra láthatom őket élőben, és ez is fogja bennem tartani a lelket addig.

Ezek után a vasárnap délutánom, illetve kora estém, abból telt, hogy összeszedjem a holmim a hotelből, és Las Vegasból New Yorkba utazzak, és a távolsági buszt választottam, hogy az út alatt eleget tudjak gondolkodni.

Két bőröndömmel, és a hátizsákommal indultam el a metróaluljáróba, amivel eljuthattam a buszpályaudvarra. Felszálltam a megfelelő irányba tartó szerelvényre, majd helyet foglaltam a félig üres metrón.
 - Hova megy ennyi cuccal? - szólt hozzám koreaiul egy fiatal lány meglepetésemre.
 - Oh...a buszpályaudvarra - mosolyogtam rá. - Ha nem haragszol meg, te pedig úgy nézel ki, mint aki menekül - figyeltem meg a szeme alatti karikáit és hegeket karján.
 - A valóság elől, tulajdonképpen. Egyébként AhReum vagyok - nyújtotta kezét kedves mosollyal, de kicsit hamisnak tűnt.

 - SeoNa - mutatkoztam be én is, majd ráztam meg kezét. - Szép neved van amúgy. Nem vagy egy kicsit fiatal? Hol vannak a szüleid?
 - Otthon, Osanban. Nem rég meghalt egy rokonom, és hazamentek, hogy leróják a tiszteletüket. Egyébként nem vagyok annyival fiatalabb szerintem. Tizenkilenc vagyok - nevette el magát.
 - És te azért nem mentél velük, mert...?
 - Nem is ismertem. Különben is jobb, ha inkább távol vagyok tőlük. Néha igazán ki tudnak készíteni a szüleim, meg a kisöcsém.
 - AhReum, hidd el, később meg fogod bánni, hogy nem töltöttél velük elég időt. Mióta anyukám meghalt, rájöttem, hogy tényleg többet kellett volna otthon lennem, mint császkálni inkább. Most pedig ezt az időszakot is megbánom majd, hogy távol vagyok a családomtól, de hát munka az munka. Kérlek, ne szúrd el az életedet, rendben? - bólintott egyet beleegyezően.
 - Oh! - nézett fel, mikor megállt a metró. - Itt kell leszállnom! Örültem, SeoNa, hogy megismertelek - sietett ki a szerelvényből, mielőtt még becsapódtak volna az ajtók.

Nekem viszont a végállomásig kellett mennem, így hát elüldögéltem ott, zenét hallgatva a folyamatosan zakatoló metrón. Bár közben rájöttem, hogy Amerika - legalábbis Las Vegas - teljesen más népesség összetétellel rendelkezik, mint Szöul. Hát még, ha arról beszélünk, hogyan is öltöznek fel fényes nappal a népek. Bizony, néhány dolgot meg is bántam, hogy megláttam.

Végre a végállomás következett, és a csomagjaimat a mozgólépcsőre való felbiggyesztés, illetve leszedése után meg is találtam nem sokára a buszt, ami New Yorkba ment. Táskáimat bepakoltam a busz csomagtartójába, amint odafértem, majd felszálltam a járműre, és az előre megvásárolt jegyemet felmutatva elfoglaltam egy szabad helyet az ablak mellett.

Továbbra is azzal ütöttem el az időt, hogy zenét hallgattam, vagy firkálgattam egy jegyzetfüzetbe, amit a kis hátizsákomban felhoztam magammal a buszra, vagy egyszerűen csak vizslattam a nyári természetet, ami mellett elsuhantunk. Ahogy haladtunk városról városra, Amerika ezer arcát mutatta meg nekem. Voltak kevésbé gazdag környékek, mégis bennük is volt valami különleges. Elsőként Denverben pihent meg a busz egy pár órára, amíg az utasok vissza nem tértek a benzinkúti kisboltból a szükséges dolgok megvásárolása után. Én csak egy üdvözlőkártyát vettem egy pofás 'DENVER' felirattal.

Mikor pedig tovább haladtunk, és a legközelebbi megállóhoz, pihenőponthoz, Kansas Cityhez értünk, már rég besötétedett, így a benzinkúton és a vasútállomáson kivűl, amiket a környékbeli villanyoszlopok világítottak be, nem igazán láthatott mást az ember. Ez alkalommal is ugyanúgy vettem egy üdvözlőkártyát a város nevével, meg egy flakon vizet, és egy zacskó amerikai márkás chipset. Aztán visszaszállva a buszra, nem sokáig tartott, hogy elszenderedjek a csendes sötétségben. Álmomban már vissza is mentem Szöulba, a barátaimmal és a családommal voltam otthon. Nevettünk, és nem is aggódtam semmi miatt, mert tényleg boldog voltam velük. Aztán hirtelen fehér lett minden körülöttem, minden és mindenki eltűnt, erre riadtam fel. Mikor kinyitottam a szemem, valamiféle visszatükröződött fény szinte elvakított, ezért kicsit feljebb ültem, és azonnal jelentkezett, hogy igen fura pózban aludhattam, mert a nyakam minden mozdulatomnál begörcsölt.
Ezért próbáltam minél kevesebb mozgással ülni a helyemen, míg meg nem álltunk Louisvilleben - persze a mellettem ülő mogorva amerikai nő nem igazán tolerálta, hogy nekem fáj valamim. Vettem szokásosan egy üdvözlőkártyát, és angol tudásomnak hála megkérdeztem, hogy mit ajánl a nyakamra. Hál'istennek a nyakpárnákra mutatott a segítőkész férfi a pult mögül, és nem valami drága krémet akart rásózni személyemre, aki jelenleg egy szőke, látszólag naív túrista volt az ismeretlen városkában. Az újdonságaimmal visszaszálltam a helyemre, amit nem nagyon szívelt a nő, aki elmélyülve fejtette volna keresztrejtvényét. Amint helyet foglaltam, nyakpárnámat felcsatoltam, és már sokkal kényelmesebben telt az utazásom hátralévő része.
Miközben áthaladtunk valahol Nyugat-Virginián, megálltunk egy Morgantown nevű kisebb városkában tankolni, és sofőrt cserélni, de nekem ezúttal nem volt kedvem leszállni - aminek a hölgy örült is -, így zenét hallgatva lapozgattam a galériámban. Ekkor pedig találtam egy képet, melyet még ittas állapotomban készíthettem magamról és a kis csapatról. Elmosolyodtam a kép láttán, és könnyem is majdnem kiszökött közben. Mobilnetem segítségével, elküldtem interneten keresztül a srácoknak, akikről fogalmam sincs hol járnak éppen. Feltehetőleg az időzónák közötti eltolódás lesz a legnagyobb ellenségem az egy év alatt.


/TaeHyung pov/

Kedden délelőtt telefonom hangos pittyegésére keltem. Mikor kezembe vettem a készüléket, láttam, hogy SeoNa egy csoportot hozott létre a neten, melybe beletette tízünket, akik Vegasban voltunk, és egy képet küldött, melyen mi szerepeltünk, nem éppen józanul. Sóhajtottam, ahogy lezároltam a mobilom, és magam mellé dobtam az ágyra, ahol Nanának kellett volna aludnia, és morognia kellett volna, hogy megdobtam a telefonnal. Lábaimat leengedtem a padlóra. Az ablakon keresztül betörő napsugarak elnyúlva a padlón éppen addig értek, ahova tettem lábfejem. Hagytam egy kicsit, hogy a sárga fény felmelegítse kellemesen bőrömet, majd elindultam a konyhába. Egy átlagos reggelen a tűzhely mellett állt volna feleségem, hogy a kedvencemet készítse reggelire, de nem volt ott. Vagy talán a fürdőszobába lett volna, hogy megmossa arcát, és egy laza kontyba kösse haját, amit én annyira szeretek piszkálni a fején, de mikor neki döntöttem fejem a helyiség ajtófélfájának, és körbenéztem, ott sem találtam nyomát. Megmostam arcomat, egy ideig figyeltem magam a mosdókagyló feletti tükörben, ahogy csorogtak lefelé államig a vízcseppek, majd egy törölközővel letöröltem őket. Azt visszatéve helyére kibattyogtam a nappaliba, ahol talán még mindig találnék egy-két popcorn darabot a kanapé alá beesve, azok után, hogy hányszor felborította SeoNa a tálat. Lehuppantam a bútorra, körbefordítottam fejem, és szinte minden a páromra emlékeztetett, aki ki tudja Amerika éppen melyik utcáját, vagy városát járja. Hogyan fogom kibírni ezt az egy évet?


/SeoNa pov/

New York előtt még Philadelphiában állt meg a busz egy pihenőre. A telefonom térképén nézve már nem voltunk messze, így felvettem a kapcsolatot jövőbeli főnökömmel, de addig leszálltam a buszról, nehogy véletlenül is zavarjam székszomszédom.
 - Ah, SeoNa! Már vártam a hívását - köszöntött Hoon telefonon keresztül.
 - Öhm. Hosszabbnak ígérkezett az út, így csak kedd dél környékén érek New Yorkba.
 - Semmi gond. Nekem is közbe jött egy üzleti ügy, szóval nem tudom körbevezetni, ezért magától kellene odatalálnia a szállodához, ahol megszáll majd. Elküldöm üzenetben a szálloda nevét és címét, a szoba meg az ön nevére van íratva. Szerdán pedig reggel nyolckor lent a bejárat előtt találkozzunk és elviszem a BBS épületéhez - hadarta. - Addig is ne tévedjen el New Yorkban.
 - Rendben, viszlát! - nem sokra rá, miközben visszaszálltam a buszra, érkezett is a sms, hogy hova kell mennem.
Mivel Morgantown óta csak aludtam, több órán keresztül, ezért New Yorkig már egy szemhunyásnyit sem aludtam. Így láthattam ismét, hogy akár egy városon belül is mennyit változhat a környék gazdagsága.
A busz valahol a nagy alma központjában állt meg, és amikor leszálltam a járműről, magamhoz vettem csomagjaimat, akkor gondolta úgy magában a telefonom, hogy feladja a szolgálatot és kikapcsol. Szóval a totál ismeretlen környéken valahol keresnem kellett egy boltot, mely térképeket is árult. Szerencsémre New Yorkban elég sok a turista ahhoz, hogy több ilyet is találjak. Bár a helyzetemen még ekkor sem segített, mivel a cím, ahova mennem kellett volna, is a telefonomban volt. Megvettem a térképet, és próbáltam egy hangzásra ismerős nevet keresni rajta. Átböngésztem minden utca nevet, nézegettem fel róla, hogy vajon én, hol állhatok egyáltalán, de nem bírtam eligazodni.

 - Nem idevalósi vagy, ugye? - összerezzentem az ismeretlen hangtól, mely hirtelen megszólalt megszólalt mellettem.

33.rész - One last time (+16)

/SeoNa pov/

Ott álltam több száz szempár előtt. JungKook eközben kamerájával a reakciómat vette, és előttem féltérdre ereszkedve várta a válaszom a férfi, akit szeretek. Felhúztam egyik szemöldököm, hogy elrejtsem a belül már fangörcsölő lány énem - hiszen egy lány csak örül annak, ha megkérik a kezét -, hogy ne azt lássa, hogy ilyen könnyedén igent mondok.

 - Apámmal már beszéltél? - fontam össze karjaim magam előtt a hatás kedvéért, de a mosolyom már nem tudtam elrejteni.

 - Áldását adta ránk - halk kuncogást hallatott a lányok egy része.

 - És a bátyám helyett bátyám is? - pillantottam a laptop mögött álldogáló YoonGira, mire szinte minden jelenlévő ugyanúgy a fiúra sandított félszemmel.

 - Ha már eddig kibírtátok egymást, nem tehetek semmit - szólt bele a mikrofonba megvonva vállát.

 - Basszus! - elvigyorodtam. - Akkor csak igent kell mondanom? - sóhajtottam leengedve karjaim. - A válaszom igen, te bolond, kelj már fel végre! - húztam pólójánál fogva, és csókoltam meg, mire a tömeg tapsolásba és ujjongásba kezdett. Eltávolodva kicsit számtól felhúzta a gyűrűt ujjamra, majd két tenyerével közrefogta arcomat egy újabb csókot adva ajkaimra.
 - Akkor a Trouble utolsó dalaként és az újdonsült jegyespár tiszteletére szóljon a 'Listen'. Jó szünetet mindenkinek! - ekkor pedig felzendült az említett lassú dal a hozzáillő rock betétjével, mire mindenki megfeledkezett rólunk, legtöbben párjaikat vonták egy ölelésbe, a többiek pedig utoljára meglátogatták a bárpultot. TaeHyung szemébe néztem, és karjaimat vállára tettem, majd összekulcsoltam ujjaimat, ő pedig automatikusan átkarolt derekamnál.
 - Akkor most a királynőd vagyok? - kérdeztem pont olyan hangerőn, hogy csak ő hallja a dallam mellett, válaszul pedig bólintott elmosolyodva. - Akkor te vagy a királyom - ismét beleegyezően bólintott egyet. - És hogy fogod irányítani a királyságot nélkülem?
 - Meg fogom oldani, ne aggódj - Valójában nem is azért aggódtam, hogy mit fog csinálni egész nyáron, amikor még tanulnia sem igazán kell, nélkülem. Inkább azon kattogtam, hogy én mihez kezdek majd egymagam a nagy almában. Viszont ahogy felnéztem vőlegényem íriszeibe, mosolyra húztam számat, és el is felejtettem egy darabig mindent, ami miatt forogtak a fogaskerekeim odabent a koponyámban.


/NamJoon pov/

Nana barátjának leánykérése után mindenki elmerengett a távolba az utolsó dal alatt, mintha csak előre akarnák látni, mi történik velük, hogy vajon lesz-e nekik is ilyen élményük a jövőben. Még SunYoung is a bárpultra könyökölve nézelődött, elbambult a diáktengert nézve.
 - Khm, khm... - köszörültem meg torkom direkt, és elég hangosan, hogy meghallja, de még mindig elmerengve nézett ki fejéből. Ezért oldalba böktem könyökömmel közelebb lépve hozzá, amire végre felfigyelt, és rám pillantott, amitől hirtelen bent is maradt a mondanivalóm, mikor a fénycsóva megcsillant szemében. - Nézd! - biccentettem Miss Choi és Mr. Kim felé, akik az ajtónál csevegtek vigyorogva, mikor már összeszedtem a szavakat a földről, amiket a szépsége lökött ki számból. - Szerintem összejöttek. Nem úgy néznek ki?
 - De, valószínű, hogy megtalálták a közös hangot. Legalább nyáron sem fognak unatkozni - fordította feléjük fejét.
 - És én lehetnék a te nyári elfoglaltságod? - felém kapta tekintetét, amibe mélyen belenéztem. - Lennél a barátnőm, SunYoung?
 - Öhm... - forgatta szemeit, gondoltam, hogy egy normális választ keresett. Addig, amíg olyan hangokat adott ki, mint egy mindjárt bekrepáló számítógép, töltöttem kettőnknek egy-egy sojut felespoharakba.
 - Mi lenne, ha válaszadás helyett csupán innánk az első napunkra együtt? - az italra pillantott, amit felé nyújtottam. - Addig kell ezt itt tartanom, amíg nem a második napunkat kell ünnepelni? - halványan elmosolyodott, majd elvette tőlem a kis üveg felest. - Az első napra? - tartottam felé a saját italomat egy koccintás reményében, ami egyféle megerősítésként szolgált nekem. Az a halvány mosoly kiszélesedett egy vigyorrá és egy apró nevetést is hallatott, aztán összeérintette a poharainkat, amitől felvidultam, de próbáltam visszafogni örömöm, így elfordulva ittam meg a sojum. Köszönöm, TaeHyung, erőt adtál, hogy kimondjam ezeket a szavakat.


/SeoNa pov/

Amikor vége lett a Trouble-nek, a diákok megindultak a saját tempójukban kifelé, valaki baráti támogatással, valaki anélkül. Én meg elkezdtem összeszedni a felszerelésemet, hogy minél előbb hazamehessek jómagam is, bár boldog voltam ott és akkor. A srácok még maradtak segíteni nekem összepakolni, és valahogy arcukon és az összenézéseikből úgy tűnt, hogy nem csak a leánykérést rejtegették előlem, tervezgették a hátam mögött.
 - Nana, tudod, mire gondoltunk? - vette ki a kezemből a kötegnyi kábelt JiYeon.
 - Már alig vártam, hogy valaki végre megszólaljon - jegyeztem meg szarkasztikus hanglejtéssel.
 - Eljegyzési partinak, mi lenne, ha elmennék a hétvégén Las Vegasba mind? Mindenki hozza a párját, és elbúcsúztatunk téged hivatalosan - körülnéztem a többieken, és ahogy gondoltam, már nélkülem megbeszélték az egészet. - Holnap kora délután indul a repülőnk - fűzte még hozzá a lány.
 - Szóval nem is lett volna választásom igazából, hogy menni akarok-e vagy nem - csuktam le laptopom, és mélyesztettem bele a laptoptáskába.
 - De megkérdeztelek, nem igaz? - vigyorodott el. - HaNeul szervezte meg számunkra ilyen hamar. Annak a lánynak vannak ám kapcsolatai - csodálkozott el, miközben tovább pakolászott.

Amint befejeztük a rendrakást, mindenki ment a saját utjaira. Szétválásunk előtt pedig megbeszéltük, hogy délután egykor találkozunk a Gimpon reptéren a bejárat előtt.
TaeHyunggal hazamentünk, én bevonultam a hálószobába és magamra csuktam az ajtót, hogy felhívjam az amerikai férfit az állás miatt. Tárcsáztam a kis névjegykártyáról a telefonszámot, majd fülemhez emeltem a készüléket.
 - Jó estét, Lee Hoon! Kim SeoNa vagyok. Az állás miatt hívom.
 - Oh, SeoNa! Mondja a válaszát - kedves hangon szólt bele a telefonba.
 - Elfogadom a lehetőséged - sóhajtottam. - Holnap utazom Las Vegasba a hétvégére, és aztán már kezdhetek is, ha akarja.
 - Ne legyen túlbuzgó azért. Hétfőn csak utazzon New Yorkba, és keressen meg engem, aztán még elhelyezkedik, megismeri a környéket. Rendben? Addig is jó mulatást Vegasban - és ezután megszakította a vonalat. Elvettem fülemtől mobilomat, és az ölembe eresztettem kezemet a képernyőt nézve. Ekkor TaeHyung benyitott és lehuppant mellém az ágyra. Vállára hajtottam fejem, és beszívtam finom illatát.
 - Holnap délelőtt elvinnél apuhoz, hogy elköszönjek? - hümmögött egyet válaszul. - Köszönöm - fújtam ki levegőmet egy sóhaj formájában.

Az nap maradék részében bepakoltunk az útra, én pedig a plusz dolgokat, amikre szükségem lehet New Yorkban. Én végül két bőröndbe és egy hátizsákba fértem el, vőlegényem egy darab nagyobb sporttáskájával szemben.
Lerogytam az ágyra a csomagjainkat nézve. Egy kicsit el is szomorodtam.
 - Akkor ez most az utolsó éjszakám itt? - szinte úgy éreztem magam, mint aki szakítani akar. - El kell búcsúznom egy időre ettől a helytől, ahol mindent ismerek? - barátom leült mellém.
 - Gyorsan eltelik az az idő, Nana - Én is remélem.

Másnap, ahogy kértem, Tae elvitt szülőmhöz délelőtt, hogy tőle is elbúcsúzhassak. Az ott létünk alatt végig mosolygott, amit jó volt látni, azok után, hogy anya elhunyt. Megígérte nekem, hogy ilyen is marad, HongJoo pedig vele fog maradni egy ideig, nehogy depresszióba essen a gyász miatt, amitől persze megkönnyebbültem. Be is jelentettük édesapámnak, hogy megkérte a kezem az oldalamon lévő személy. Az arca pedig még jobban felderült, amitől szám széle inkább lefelé konyult, mert itt kell hagynom annyi mindent. Még el sem mentem, máris honvágyam volt.
Nagynéném felhívott az emeletre, hogy négyszemközt beszéljen velem. Bementünk a szobámba, és levett valamit a polcomról, amíg én behajtottam az ajtót.
 - Ez anyukádé volt - adta át a nyakláncot. - Én tettem ide a temetés után, anyukád azt akarta, hogy a tied legyen - megnéztem a kezemben tartott ezüst nyakláncot, melyen egy ezüst földgömb lógott. - Mindig is azt akarta, hogyha majd egyszer nagy leszel beutazod a világot, csak soha nem bírt elengedni úgy igazán.
 - Köszönöm, HongJoo, hog ezt odaadtad - segített feltenni nyakamba, majd megöleltem. - Vigyázz, kérlek, apura.
 - Úgy lesz.
Visszamentünk a ház férfiaihoz a nappaliba, még kicsit beszélgettünk a munkámról, az eljegyzésről, és arról, hogy édesapám mennyire is büszke rám. Aztán elindultunk vissza a lakásunkra, hogy letegyük a kocsit, hogy ne kelljen senkinek sem visszavinnie hozzánk, és ezért taxiba tettük csomagjainkat, és el is indultunk a Gimpon repülőtérre, ahonnan kettőkor indult is a gépünk egyenesen Las Vegasba.
A többiek ott vártak már a bejárat előtt, ahova megbeszéltük a találkát, és velünk együtt teljes lett a tizes létszám. HaNeul elintézte mindenkinek az útlevelet és a repjegyeket is, így semmiért se kellett aggódnunk. Tényleg hihetetlenek ennek a lánynak a kapcsolatai. Kint szórakoztunk, nevetgéltünk a friss levegőn, míg nem volt annyi az idő, hogy felszállhassunk járatunkra.
Már a kapunál álldogáltunk, és vártuk, hogy mi is sorra kerüljünk, amikor jött egy sms-em. HongBintől jött.
 - Kitettelek a csapatból, mert anyád nem ezt akarta volna. Sok szerencsét Amerikában, SeoNa! - elmosolyodtam, aztán válaszoltam neki egy 'Köszönöm'-mel, végül visszatettem zsebembe a készüléket.
A repülőre csupán telefonom, laptopom, a fejhallgatóm, és a nyakpárnámat vittem fel. És mint, ahogy hivatásom is kimondja, zenét csináltam a tizenegyórás repülőút alatt. Míg a többiek vagy filmeztek, vagy aludtak, vagy simán játszottak telefonjukon, vagy ahogy én is néha szünetképpen, bámultam a felhőket, amik mellett elhaladtunk. Az első repülőutam volt, mégsem féltem, sőt, még élveztem is. Bár azokat a pillanatokat nem, amikor a mellett ülő TaeHyung dobálta magát, a helyét keresve, hogy hogyan tudna elaludni. Egyszer meguntam, és inkább odaadtam neki nyakpárnám, azután úgy aludt, mint a tej.
Az utazás alatt összehoztam két számot is, melyet talán az elsők között fogok leadni a BBS Americában, mivel amint beléptünk Amerika légterébe, megcsapott valahogy az amerikai slágerek szele, és ez ihlette a két zenét.

A landolásunk Nevada államban is simán ment, a táskáinkat, bőröndjeinket begyűjtve pedig elindultunk kifelé. Közben pedig bárhova is nézett az ember, az alkalmazottak köszöntöttek minket Las Vegasban. Feliratok mindenhol, habár még csak a reptéren jártunk. Kint a hatalmas bejárat előtt egy fekete limuzin várakozott, ami csak szintén tükrözte a város fényét.
 - Valaki tudja mennyi itt az idő? - szólalt fel hangosan HoSeok.
 - Tíz harminckilenc - válaszolt JungKook, aki csak felnézett reptér bejárata mellett lévő nagy órára.
 - És pont időben vagyunk - jelentette ki HaNeul megigazítva színes nyári ruháját. - Beszállás! - kiáltotta el magát, mire elindult a hosszú jármű felé. - Mire vártok még? - nézett körbe rajtunk. A fiúk szinte rohantak a limuzinhoz, és bedobták annak csomagtartójába a táskáikat, majd el is tűntek az autóban.
 - Köszönöm, hogy én is jöhettem, SeoNa - lépett mellém HyeRan. - Mégsem olyan rossz, hogy megismertelek - mosolyodott el.
Mindenki bepattant a fekete járműbe, majd szép angol kiejtéssel jelezte HaNeul a sofőrnek, hogy indulhatunk. A tizenhat személyes limuzinban bőven elfértünk, és jól is szórakoztunk.
 - Tudjátok, hogy mi a legjobb abban, ha egy nagy céget örökölsz a szüleidtől, és majdnem hozzámész egy másik gazdag sarjhoz? - szakította félbe beszélgetéseinket YoonGi oldalbordája. - Hogy felejthetetlenné lehet tenni egy kis pénzzel a dolgokat. Szóval költsünk, amennyit akarunk, mivel én és TaeHyung apja is támogatjuk ezt az utat - ujjongásba törtek ki a srácok, amitől meg is ijedtem hirtelen. Aztán megszólalt a férfi a kormány mögött, majd leparkolt. Ahogy bepattogtunk a kocsiba, úgy pattogtunk ki is, akár a rossz bolhák. - Kedves barátaim! Ez itt a Caesars Palace. Itt fogunk megszállni utazásunk alatt. Fogjuk a cuccainkat, és rohamozzuk meg a szobánkat - ezt kimondta, és úgy is tettünk, ahogy mondta. A hatalmas fehér épületmonstrumba belépve ismét elragadott minket az a fényűzés, ami a várost jellemezte. Mindenhol fények, márványszobrok, virágdíszek, aranyozott szegélyek. Elképesztő egy látvány volt.
HaNeul elintézte a bejelentkezést, majd elindultunk a lifttel a negyedikre - még a lift éleiben is aranyozott csíkok húzódtak végig.
 - Ki hiszi el, hogy kézenállásban sétálok majd be az ajtón? - jelentkezett HoSeok, akit már így is eléggé megváltoztatott az amerikai levegő.
 - Százat rá, hogy nem megy - kontrázott rá JiMin.
 - Tartom - szólalt meg EunJung a fiúra nézve.
Ahogy felértünk a szobánk elé, HoSeok elkezdett bemelegíteni, előre engedett mindenkit a belépéssel, aztán amikor már JungKook is készen állt a kamerájával, eljött az igazság pillanata. Kézre állt, rendesen tartotta azt, majd elindult előre, és sikerült neki. Belépkedett kezein, akárcsak a lábain szokta. Leengedte lábait, és újra talpain állt. Kicsit vöröslött arca a fejébe tódult vértől, de megérte neki bizonyítani.
 - Akkor kérem a pénzeket azoktól, akik nem hittek bennem - sétált hozzánk, mire EunJung megcsókolta őt a semmiből. Nagyokat pislogtam, akárcsak az aranyhal a zacskóban, és a többiek is követték példámat. Aztán, mikor végre elszakadt a lány a fiú szájától HoSeok próbálta elemezni a helyzetet. - JiMin? Hol a pénzem?
 - És ő?
 - A pénzemet, JiMin - rendezték a tartózást, aztán elindultunk felfedezni a hatalmas hotelszobát. Ledőltem a nappaliban fekvő kanapéra, ami egyből a kedvenc tárgyammá vált a helyiségben.
 - Gyerekek! Ez a fürdőszoba hatalmas! - JiYeon jelentkezett a fürdőből, közben lehunytam szememet.
 - Enyém ez az ágy! - a hallott hangokból leszűrtem, hogy JiMinékkel és YoonGiékkal kell osztoznunk Taevel a hálószobán.
 - Puha az ágyunk - emelte fel lábaimat, majd ült le, és végül tette ölébe lábaim vőlegényem.
 - Kérdezhetek valamit? - nyitottam ki szemeim ránézve, mire bólintott. - Előttem már voltál együtt lánnyal?
 - Dehogyis! - láttam szemeiben, hogy hazudik, szája szélén pedig a vigyort, ami csak megerősítette ezt. Felhúztam szemöldököm. - Na, jó! Eggyel - még magasabbra tettem félszemöldököm. - Volt néhány, na.
 - Nekem nem tudsz hazudni. Látom, ha nem az igazat mondod - sóhajtva lehunytam ismét szemeimet. - Egyébként meg azért kérdeztem, mert neked, ha van fekvőfelület, már az jár az eszedben.
 - Nem igaz! - mentegetőzött, mire egyik szememet kinyitottam, és a combomon pihenő kezére pillantottam. - Ez nem azt jelenti, hogy arra is gondolok. Na, de, jó, most már igen, mert te mondtad. Különben én ártatlan vagyok. Te rontottál el.
 - És ez nem jó? - dünnyögtem pilláim pihentetve, mire a válasz csak csend volt. - Na ugye.
Miután mind körbe jártuk a kapott hotelszobánkat, és kellőképpen kifosztottuk a minibárt, leültünk pár órára a nappaliba, hogy jobban megismerjük egymást. Keresztbe mentek a kérdések egyesek múltjairól, hogy mit tervezünk a jövőben, mit fogunk csinálni az egyetem után, és ekkor elmerengtem az új állásomon. Viszont JiYeon oldalba bökött, így visszatértem közéjük lelkileg is.
 - SeoNa! Már akartam kérdezni - irányította azonnal felém a témát JiMin. - Honnan ismered HyeRant? - összenéztem az említett lánnyal.
 - Hát az úgy volt, hogy ő a szomszédom. Mármint volt, amíg el nem költöztem TaeHyunghoz. És... - körbenéztem a srácokon, majd visszatért a pillantásom a lányra. - egy darabig a barátnőm is volt - meghökkent arcokat kaptam válaszul.
 - Szóval ő az exed?
 - Valahogy úgy, de mi lenne, ha most mindenki felöltözne szépen, és elmennénk egyet inni, ha már Vegasban vagyunk - sikeresen el tudtam terelni a figyelmet a témáról, és kinyíltak a bőröndök, repültek kifelé a ruhaötletek.
Én lettem kész legelőbb, egy fekete, térd alá érő egyberuhában ücsörögtem a kanapén, mely szatén anyagból készült, derekánál pedig egy csipkés öv karcsúsított, és mivel ehhez a szereléshez nem igazán illett a tornacipő, elhoztam magammal az egyetlen fekete magassarkúmat hozzá. A lányok lassúságára viszont számíthattam volna. Ott üldögéltem a fiúkkal, akik kicsípték magukat, mind ingben, míg kint már lassan lement a nap is. Viszont, amikor kijöttek végre a hölgyek a szobáikból, illetve a fürdőszobából, úgy tűnt, hogy valóban össze vannak rakva. Talán túlságosan is. A párok egymást karöltve haladtak ki a hotelszobánkból - HoSeok és EunJung nem igazán közeledtek egymáshoz még, főleg a csók után elég kínos volt köztünk a levegő.

Amint lement a Nap, csak akkor kelt igazán életre Las Vegas. Fiatalok szabadultak ki az éjszakába, akárcsak mi. Vadulni akartak egyet a nyár kezdetére. Mi igazából engem búcsúztattunk, de jól esett volna az a bizonyos megőrülés egy este erejéig.
Nem messze a Caeserstől, annak szomszédságában találtunk is egy jó hangulatú szórakozó helyet. A 'The Maffia' felirat világított a bejárata felett vörösen, egészen a bárpultig pedig egy vörösszőnyeg vezetett. A hely félhomályban burkolózott, de a szintén vérvörös fénycsóvák kiegészítették ezt, hogy a hangulat tökéletes legyen.
 - Nem fáj a lábad? - hajolt fülemhez vőlegényem, mire megráztam fejem.
 - Fizetem az első kört! - battyogott HaNeul a bárpulthoz, és kikért mind a tizünknek valami erőset, és még annyi kört rendelt ebből, hogy a következő és egyben utolsó emlékem, hogy egy fekete parókás fazon beszélt hozzám.